SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Pontosan e miatt a vita miatt, ami most a kormánypártok között kezd kialakulni, javasoltuk, hogy vagy vonja vissza a Gazdasági Minisztérium ezt a törvényt, és később hozza vissza, vagy pedig a vitáját halasszuk, toljuk ki.
Teljesen egyetértve Szalay Gábor képviselő úrnak egyes gondolataival, nagyon sok igazság van abban is, de másik oldalról azoknak is igazuk van, akik a beszerzési ár alatti értékesítés tilalmát szorgalmazzák. Én magam is sokkal inkább ezek közé tartozom. De azzal az egy gondolattal valóban egyet kell érteni, hogy pontosan ezek a nagy áruházláncok fogják - és majd a Kárpát-medence más országaiból, miután ott is vannak érdekeltségeik - behozni a termékeket. Ezzel sajnos végképp kiszorítják a magyar termelőket, a magyar gazdálkodókat.
Én ezért kértem önöket, és nem is értem, hogy a múlt heti vita után miért folytattuk már most a vitát, hiszen például a gazdasági bizottság csak holnap fog összeülni, legalábbis egy albizottság ebben az ügyben. Egyszerűen kapkodást érzek ebben a dologban. És ennek a kapkodásnak nem mások lesznek a vesztesei, mint azok a kis- és közepes kereskedők, akik nem tudják felvenni a multikkal a versenyt, azok lesznek a vesztesei, akik beszállítók és magyar termelők a magyar piacon, és azok lesznek a vesztesei, akik kereskedelmi dolgozókként élik meg a mindennapjaikat a multikban, és szenvedik el azoknak a visszaéléseit.
Még egy dolog, amire megint csak ki kellene itt térni, de gondolom, később erről még lesz vita: az élelmiszer-biztonság, pontosan, amit Szalay képviselőtársunk is mondott, hogy olyan silány minőség érkezik be az országba, amely árával és egyéb csomagolási csábításával egyszerűen leveri a magyar termelők lehetőségeit, kiszorítja őket a piacról. Ennek az lesz a következménye, hogy a munkanélküliség tovább nő.
Azt kérem a Gazdasági Minisztérium államtitkárától (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), napoljuk még ezt a vitát, ne menjünk még tovább, hanem pontosan az egyeztetés érdekében folytassuk, mert sokkal többet érünk vele, mintha most egy rossz törvényt ráerőltetünk a magyar fogyasztókra és a magyar kereskedelemre.
Köszönöm figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés