SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Képviselőtársaim! Maximálisan nem értek egyet azzal, aki a kistermelőt úgy akarja megvédeni, hogy ebbe a törvénybe behozza a beszerzési ár alatti eladási ár tilalmát. Maximálisan nem értek egyet, mert pont az ellenkezőjét éri el! Mit ér el vele? Azt éri el vele, mint az előbb már mondtam, hogy a kistermelőtől veszik meg direkt leszorított áron, a kistermelő nem kapja meg az eddig megkapott árat, hanem jóval alacsonyabbat. Még egyet elérhetünk ezzel, amit Tóth képviselő úr említett: ha így nem sikerülne magyar árut szerezni, akkor beszerzi importból, és akkor pláne kiszúrtunk a magyar termelővel.

Higgyék el, képviselőtársaim, hogy akiknek az érdekeit meg akarják védeni, a kistermelőkét, na meg aztán a kisfogyasztókét, pontosan nekik ártanánk a legtöbbet ezzel a beszerzési ár alatti eladási ár tilalmával.

A minőségnek meg egyébként nincs köze ehhez a dologhoz. Sajnálatos módon ezek a hálózatok, hiper-, szupermarketek valóban szörnyű minőségű zöldséget, gyümölcsöt árulnak. Ha az ember megengedheti magának, akkor biztos, hogy nem ott vásárol, vagy ritkábban vásárol, inkább drágább helyen, mert a minőség pocsék. De ez független attól, hogy a beszerzési ár alatti tilalmat bevezetjük-e a törvénnyel vagy sem.

Úgyhogy nekem meggyőződésem, hogy pont azok, akiket önök meg akarnak védeni, azoknak ártanának a legtöbbet, ezért mi a magunk részéről ezt maximálisan ellenezzük. Én a Szabad Demokraták Szövetsége frakciójának a nevében beszélek.

Forrás: parlament.hu