SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Két dologra szeretnék reflektálni. Orosz képviselő úr azt mondta, maximálisan nem ért egyet azzal, amit én állítólag említettem, hogy a nagy áruházláncok fizetik ki a beszerzési ár és az eladási ár közötti különbözetet. Természetesen nem erről van szó, egyáltalán nem ezt gondoltam, és nem ezt mondtam. Bár az igaz, röviden utaltam rá, nem részletesen kifejtve - ezt most megteszem -, hogy az áruházláncok abból a forgalomnövekedésből fizetik ki a különbözetet, amit a magyar vásárlói szokások legjellemzőbbjével érnek el, nevezetesen, hogy a magyar vásárló szeret mindent egy tető alatt megkapni. Bevonzza, mint a mágnes a vásárlókat a szupermarket meg a hipermarket, és nemcsak egy dolgot vesz a vásárló, hanem százfélét, és a többi kilencvennyolc emelt árával fizeti meg, mondjuk, az olcsó görögdinnye vagy őszibarack árát. Természetesen erről van szó, hiszen a hipermarket nem jótékonysági intézmény; ettől áll a legmesszebb. Tehát egyet gondolunk. Mégis az a kis pénzű fogyasztó, aki csak a gyümölcsért megy be, önmagában jól jár, mert ha nem vesz hozzá mást emelt áron, akkor kevesebbet fizet.

A másik: gondolom, teljesen jó szándékú volt képviselő asszony megjegyzése, de az igencsak ideális állapot, hogy a hiper- és szupermarketek a jó minőségű magyar terméket árusítják, és csak azt árusítják, és a magyar vásárlók ezért versengenek. Sajnos, ez nem életszerű, én teljesen mást látok. Azt látom, ha néha bemegyek egy szupermarketba, és ott ki van írva - mert ki van írva -, hogy másodosztályú az áru, néha az is, hogy harmadosztályú - első osztályú soha nincs ilyen helyeken -, akkor az emberek ezért tülekednek, mert ezt tudják megfizetni. Azt még nem hallottam, hogy jobb minőséget szeretnék - mert aki jobb minőséget szeretne, az nem a hipermarketbe megy gyümölcsöt vásárolni, hanem a kiskereskedőhöz -, hanem azért veszik meg, mert olcsó. Az olcsó árért pedig nem lehet jó minőséget beszerezni, legalábbis azzal az erőfölénnyel nem, amivel a nagy áruházláncok rendelkeznek a kistermelőkkel szemben.

Forrás: parlament.hu