DR. KÓKA JÁNOS gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! Paradox módon örülök, hogy másodszor beszélhetek ma ezekben a padsorokban a Hankook-beruházásról, hiszen nagyon büszkék vagyunk rá. Sajnálom, hogy a bevezetőjében olyan adatokkal illette a magyar foglalkoztatáspolitikát, amelyek nem köszönnek össze a KSH foglalkoztatási adataival. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Akármelyik időpontot nézzük és hasonlítjuk össze a mai időponttal, a foglalkoztatás Magyarországon nő. Nő pedig azért, mert ez a kormány nemcsak beszél arról, hogy több munkahely kellene, hanem tesz is érte. Egy ilyen, nagyon jelentős lépés, amikor Magyarország történelmében második legnagyobb zöldmezős beruházását Magyarországra hoztuk. 1500 munkahely közvetlenül, majd reményeink szerint további munkahelyek települnek. 132 milliárd forintos a beruházás. Ha vissza szeretném idézni egy korábbi hirdetésem alapkarakterét, akkor elmondanám, hogy bennünket irigyel most Szlovákia, Csehország, Lengyelország, hiszen tőlük hoztuk el, egyszerűen, mert jobbak voltunk. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Számokat mondjál!)

Magyarország abban versenyez, ami a gazdaságpolitikánk központjában van: autópályát, Duna-hidat építünk. Olyan gazdaságpolitikát valósítunk meg, amely miatt Magyarországban jobban bíznak a befektetők, mint Kelet-Közép-Európa más országában. Összességében persze szükség van arra is, hogy állami támogatásokat adjunk. Hogy mennyit? Annyit, hogy Magyarországnak bőven megérje. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: De mennyit?)

Ami a környezetvédelmet illeti: nagyon jól tudja ön is, hogy egy ilyen beruházás környezetvédelmi engedély nélkül nem valósulhat meg. A környezetvédelmi engedélyt a beruházó akkor kapja meg, ha teljesíti az ígéreteit. Az ígéretei pedig nagyon világosak: csúcstechnológiával készül a gumiabroncs, a végtermék pedig nem Magyarországon kerül felhasználásra, ezért Magyarországon az környezetvédelmi károkat sem okozhat. Kérem önöket, hogy próbáljanak meg velünk együtt örülni az évtized beruházásának.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu