HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a válaszát, miniszter úr. Azzal én magam is egyetértek, és örvendetesnek tartom, hogy a Ferihegyi repülőtér forgalma jelentősen megnőtt. Az is fontos dolog gazdasági és idegenforgalmi szempontból, hogy ennek a növekedésnek pozitív hatásai vannak. Azonban én azt szeretném, és azt kérném, ha a kormány megvizsgálná annak a lehetőségét, hogy a biztonság és a forgalomnövekedés megnövekedett feladatait úgy oldaná meg az új rendelkezés, hogy ez a környezetterhelési mutatókat is jobbá tenné, valamint nem váltaná ki több tízezer budapesti állampolgár ellenkezését vagy ellenérzését.
Én bízom abban, hogy meg lehet találni azt a megoldást, azt a közös nevezőt, amely a gazdasági növekedés, valamint az abból fakadó negatívumok megoldását célozza. Önkormányzati szinten alakult egy olyan egyeztető fórum, amely ezzel foglalkozik.
Úgy tudom, hogy a minisztériummal kapcsolatban is vannak. Én bízom abban, hogy eredményes lesz ez a tárgyalássorozat, és a gazdaság élénkülése mellett a környezetterhelés, valamint (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) az állampolgári terhelés is valóban elfogadható mértékűvé válik. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés