VARGA MIHÁLY, a költségvetési és pénzügyi bizottság elnöke, a bizottságok összefoglalt kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt a bizottságok kisebbségi véleményt megfogalmazó ellenzéki képviselői nevében szeretném megköszönni az Állami Számvevőszék jelentését. A jelentés nagyon korrekt módon kitér több olyan pontra, amiket Kovács Árpád elnök úr már említett a beszédében. Ezekből majd szeretnék én is néhányat a hozzászólásomban idézni, amikor összefoglalom a parlament bizottságainak kisebbségi véleményeit.

Mindenekelőtt hadd kezdjem azzal az esettel, amely jól jellemezte a költségvetési vita bizottsági tárgyalását. Pénzügyminiszter úr megjelent a költségvetési bizottság ülésén, korrekt módon elmondta azt, amit most egy kicsit hosszabb változatban is hallhattunk, majd néhány kérdés után sietősen távozott a bizottság üléséről (Dr. Veres János: Két órát ültem ott! Te mikor voltál bizottságban?), olyannyira, hogy még a kérdést feltenni akaró újságírók sem érték utol. (Dr. Veres János: Ez is valótlan, négy újságnak válaszoltam!) Kérdéseink pedig nekünk is lettek volna még, miniszter úr.

Az első és legfontosabb kérdés, amely a 2006-os költségvetés beterjesztésekor kívánkozik, hogy miért nincs gazdaságpolitika. Mi az oka annak, hogy az elmúlt három és fél évben nem volt, és úgy tűnik, hogy 2006-ban sincs egy olyan átgondolt stratégia, egy olyan gazdaságpolitikai forgatókönyv, amely alapján az emberek, a családok, a vállalkozók tervezni tudnák a következő esztendejüket? Ez az az alapvető kérdés, tisztelt képviselőtársaim, amire sem a bizottsági üléseken, sem most az expozét meghallgatva nem kaptunk érdemi választ.

Idézzük csak fel, hogy a gazdaságpolitika hiányának az elmúlt években milyen súlyos következményei lettek. Miniszter úr megint arról beszélt, hogy úgymond fegyelmezett költségvetése lesz az országnak 2006-ban - mi a bizottsági vitákon nem ezt tapasztaltuk. Amikor a bizottsági vitákon többször is felidéztük az elmúlt évek eseményeit, akkor azt kellett megállapítanunk, hogy ezek a költségvetések mindennek nevezhetők voltak, csak éppen fegyelmezettnek nem.

Emlékezzünk vissza 2002-re, amely a kezdő éve volt ennek a kormányzati ciklusnak. Erre az évre talán még lehet azt mondani, hogy fele részben az előző kormány és csak fele részben ez a kormány felelős az akkor kialakult folyamatokért. De hát ez koránt sincs így! Ha fellapozzuk 2002 nyarának az eseményeit, azt látjuk, a kormányváltás úgy történt meg, hogy az átadás-átvételkor 1 százalékponttal magasabb hiányt fogadott el az új induló kormány, 5,7 százalékot. Ehhez képest mi lett a vége? 9,4 százalék, tisztelt képviselőtársaim.

Ez a kormány bizony egy gazdaságpolitikai váltást hajtott végre, és ennek a gazdaságpolitikai váltásnak a legkifejezőbb mondata talán Csillag István miniszter úrtól hangzott el, aki azt mondta, hogy Angliában sincs Cromwell-terv, Ausztriában sincs Mária Terézia-terv, Magyarországon sincs szükség Széchenyi-tervre.

(10.00)

Mit is jelent ez, ha lefordítjuk, tisztelt képviselőtársaim? Ez azt jelenti, hogy nincs szükség gazdaságfejlesztésre Magyarországon, majd a piac megold mindent - hallhattuk a klasszikus érveket. Igen, Csillag miniszter úr azóta már más helyen oldja meg a piac zavarait, de azért gondoljuk csak végig! Egyrészt a miniszter úrnak nem volt igaza ebben a tekintetben, mert minden ország alkalmaz olyan programokat, amelyek a helyi vállalkozóikat megpróbálják segíteni, támogatni, a beruházásokat ösztönözni, a munkahelyteremtést elősegíteni. Van ilyen Nagy-Britanniában is, ha jól emlékszem, éppen Fülöp herceg ennek az intézménynek a vezetője. De van ilyen Ausztriában is. Számos alapítvány, számos, állam által is ösztönzött program segíti a hazai vállalkozások megkapaszkodását.

Magyarországon 2002 nyarán egy gazdaságpolitikai fordulat történt ebben a tekintetben, s ez a kormány azt mondta, hogy semmilyen tekintetben nem kíván a hazai vállalkozásoknak előnyt biztosítani. Ennek a következményeit láttuk, tisztelt Ház, megszűnt lényegében a Széchenyi-terv, megszüntették ennek legsikeresebb programjait.

(Az elnöki széket dr. Dávid Ibolya, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Az otthonteremtési programot lényegében szintén leállította a kormány, emlékezzünk vissza: támogatás nagysága, adókedvezmény elvonása, az igénybevételi lehetőség szűkítése. Mindez okozta azt, tisztelt képviselőtársaim, hogy ha ma mérleget kell vonni az önök által indított Fészekrakó-program és az előző otthonteremtési program között, akkor az előző otthonteremtési programnál 270 ezer család vett föl kedvezményes kölcsönt; 270 ezer, ön 400 ezret tud. (Dr. Veres János: Négy év alatt.) Bocsánat, miniszter úr, akkor majd egyeztetjük a számokat, én 270 ezret tudok. Abban sincs igaza, hogy négy év, mert két év volt a program kifutása. A kölcsönök átlagos értéke 3 millió 600 ezer forint volt. A legtöbben használt lakást vásároltak, 28 százalékuk felújításra, bővítésre, 20 százalékuk építésre, 7 százalékuk új lakás vásárlására fordította a kedvezményt.

A 270 ezer mellé, ha odarakom a Fészekrakó-program eddig önök által közölt 16 ezres számát (Dr. Veres János: Nem összemérhető számok. Ilyen csúsztatást!), azt kell mondanom, ezt sem becsüljük le, minden család, aki valamilyen támogatással lakáshoz jut, megérdemli az elismerést, és az a program is, amely ezt segíti; de a 270 ezer és a 16 ezer között, miniszter úr, a matematika szabályai szerint azért egy lényeges különbség van. (Zaj, közbeszólások az MSZP soraiban.)

Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nézzük akkor azt, ami miatt igazából a bizottság kisebbségi véleményében nem tudtuk támogatni ezt a költségvetést! Említettem már önöknek, hogy ez a gazdaságpolitikai váltás mit okozott, magasabb államháztartási hiány, magasabb államadósság, és ezeknek a lyukaknak a betömködése részben megszorító csomagokon keresztül, zárolásokon keresztül, részben pedig adóemelésen keresztül. Igen, a gazdaságfejlesztés helyett az elmúlt három évet az adók emelése jellemezte, 33 adóemelés történt az elmúlt három esztendőben. (Kovács Tibor közbeszól.) Ehhez idén nyáron még hármat hozzárakott már a mostani kormány, azaz 33 meg 3-nál tartunk most jelenleg.

Kovács Tibor képviselőtársam közbekiáltással próbál emlékeztetni ezekre. Segítek neki. (Derültség a Fidesz soraiban.) Itt van néhány olyan adó, amely, azt gondolom, mindenképpen rászorul a megemlítésre. Önök voltak azok, akik a magán-nyugdíjpénztári tagdíj adómentességi feltételeit szűkítették. Önök voltak azok, akik az egészségügyi járulék emeléséről döntöttek 3-ról 4 százalékra. Csak emlékezzünk vissza: ez 1 százalékponttal csökkentette az emberek fizetését, hiszen ezt a magánszemélyeknek kell megfizetni. Összességében 80 milliárd forintot vont el így a kormány. Megszüntették a lakáshitelek adókedvezményét, jelentősen csökkentették. A nyugdíjjárulék és a magánpénztári tagdíj adókedvezményét eltörölték, az áfaemelésekkel jelentős mértékben növelték azoknak az élelmiszereknek, gyógyszereknek, gyógyhatású készítményeknek, az energiának az árát, aminek az áremelkedése megemelte az inflációt. Új adókat vezettek be: levegőterhelési díj, vízterhelési díj, talajterhelési díj, energiaadó, innovációs járulék - erre majd később vissza kívánok térni -, és a sort folytathatnám 33 adótételen keresztül, hiszen ez a kormány ezekben az ötletekben nem szűkölködött, amikor adóemelésekről kellett dönteni.

Bizony, ez a hosszú lista eredményezte azt, hogy Magyarország az elmúlt években lemaradt az adóversenyben. Miközben Közép-Európa minden országa megpróbál tőkevonzó képességben, munkahelyteremtésben adókedvezményekkel segítséget nyújtani részben a hazai, részben a külföldi beruházóknak, Magyarországon ezzel ellentétes folyamat zajlott le. Magyarországon a rossz gazdaságpolitika következményeként, a növekvő államháztartási hiány és a növekvő államadósság következményeként adóemelések következtek. Szomorú tény, ezt három év után kell megállapítanunk, hogy ezek sem voltak elegendőek ahhoz, hogy megállítsák Magyarország eladósodását, hogy megállítsák az államháztartási hiány folyamatos növekedését. 2003, 2004 és 2005, ezekre azt kell mondanom, szomorú, de szemléletes példa.

Mind 2003-ban, mind 2004-ben, mind pedig 2005-ben egy nagyon rossz minőségű költségvetés, egy rossz minőségű tervezés után az év közbeni folyamatok folyamatosan felülírták azt a forgatókönyvet, amit a kormány a parlament asztalára tett. Egyik esztendőben sem sikerült ezeket a számokat tartani. Emlékezzünk vissza: 2003 úgy indult, hogy 4,5 százalékos hiány. Mi lett a vége? Egy 7 százalék körüli hiány. 2004 szintén ebben a tekintetben úgy indult, hogy 3,8 százalékos hiánya lesz az országnak. Mi következett be? Most legutóbb már 6 százalék fölött van ennek a hiánynak is a mértéke, és sajnos 2005 sem kivétel ebből a tekintetből, 3,6 helyett most éppen 6,1 százaléknál tartunk. De ahogy korábban azt mondtuk, hogy ki tudja, mit hoz a jövő, az államháztartás tekintetében egyre gyakrabban azt kell megfogalmaznunk, hogy ki tudja, mit hoz a múlt, hiszen kreatív könyvelési trükkökkel ez a kormányzat minden egyes esztendőre visszafelé is hiányokat könyvel el, ezért ma még nehéz megmondani, hogy vajon 2004 vagy 2005 hiányszáma egy végleges szám-e.

Ha már a trükköket mondtam: trükk hátán trükk. Ez a kormány ebben sem volt ötlettelen az adóemelések mellett. 33 adóemelés mellett azért emlékezzünk meg arról, hogy milyen eszközöket próbáltak meg igénybe venni a hiány kreatív csökkentésére. Itt már elhangzott az autópálya-építések elszámolása. Igen, ezt nem csak a parlament ellenzéki képviselői, hanem az Európai Unió illetékesei is számon kérték ettől a kormánytól. Mi volt a kormány reakciója? Nem az, hogy mint a lebukott rossz tanuló gyerek, lesüsse a szemét, és bocsánatot kérjen ezért a trükkért, amellyel megpróbálta megtéveszteni nemcsak az Európai Unió illetékeseit, hanem a magyar adófizető polgárokat is, ehelyett a kormány megtámadta a jegybankot, megtámadta azt a jegybankot, amelynek egyébként - itt Szabó Lajos előző hozzászólásában is - nagyrészt köszönhetjük azt, hogy az infláció mértékében legalább egy makrogazdasági mutatót tekintve eredményekről tudunk beszámolni és nemcsak kudarcokról.

Autópálya-építések mellett ugyanilyen trükk volt az áfavisszatartás. Hazai vállalkozók sora került lehetetlen helyzetbe amiatt, mert a kormány az áfa jogosan járó összegét nem fizette vissza a vállalkozóknak, hanem ezeket visszatartotta. Bizony ezzel a visszatartással ez a kormány jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a kilencvenes évek elejének és közepének már magunk mögött hagyott körbetartozását újra meg kell tapasztalni a hazai vállalkozásoknak. Igen, ez különösen az építőiparban, de más szektorokban is, kereskedelemben, szolgáltatási szektorban is egy nagyon súlyos probléma, és ezért nagyrészt az a kormányzat felelős, amely az áfavisszatartással ezt a láncreakciót 2004-ben elindította.

Ugyanilyen problémának tartjuk a mezőgazdasági termelők támogatásának időben történő ki nem fizetését. Mit is hallottunk? Azt hallottuk, hogy ezt a támogatást már a mezőgazdasági munkák megkezdésére a magyar gazdák, a magyar termelők meg fogják kapni. Mi történt ehelyett? Mindenféle pénzügyi technikákkal és manőverekkel ez a kormányzat jelentős késedelemmel tudta csak fizetni a támogatásokat 2004-ben is, és úgy tűnik, hogy 2005-ben is. Ebből a szempontból szeretném felhívni az Állami Számvevőszék véleményére a figyelmet. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal tekintetében az elmúlt két esztendőben 15 milliárd forintot költöttünk ennek a hivatalnak a felállítására. Ez a hivatal az Állami Számvevőszék megállapítása szerint is 930 emberrel működik.

(10.10)

Igen ám, csakhogy a 930 ember közel 50 százaléka, 430 ember nem a vidéki kirendeltségeken dolgozik, hanem a budapesti központban. Az Állami Számvevőszék véleményét olvassák el, tisztelt képviselőtársaim, egy 15 milliárd forintból létrehozott intézmény döntő többsége Budapesten működik, és a helyi szinteken, ahol a gazdákkal egyébként vidéken találkozni, érintkezni, beszélni, őket segíteni a munkájukban lehetne, ott pedig az emberek töredéke dolgozik csak. Óriási gondnak tartjuk, és ebből a szempontból a 2006-os költségvetés egyáltalán nem megnyugtató, hogy ezek a támogatások olajozottabban, normálisabban lesznek-e kifizetve.

Ugyanilyen trükknek tekinthetjük a 13. havi fizetés átcsúsztatását a következő évre. A közszférában dolgozók joggal kérték számon ettől a kormánytól, hogy 2004-ben nem történt meg a 13. havi összeg kifizetése, sem decemberben, sem januárban. Ezzel, az egyhavi összegnek az áttolásával is az államháztartási hiányt próbálta meg a kormányzat csökkenteni, és sorolhatnám ezeket tovább. Kettőt még hadd említsek meg, mert egynek már a 2006-os költségvetés szempontjából is van jelentősége: az egyik az osztalékelőleg rendszeressé tétele. A kormányzat rendszeresen dönt arról, hogy az ÁPV Rt.-nek és más állami intézményeknek úgymond több tíz milliárd forintos osztalékelőleget kell befizetni a költségvetésbe anélkül egyébként, hogy tudnánk, hogy ezekre az osztalékfizetésekre sok kerül-e majd vagy sem, nyereséges lesz-e az az állami cég vagy sem. Nagyon sok esetben az állami cégeknek ilyenkor hitelt kell fölvenni azért, hogy a költségvetés államháztartási hiányát kozmetikázni lehessen a befizetett összeggel.

De van ennél egy súlyosabb probléma is, ez pedig a közmunkaprogramokat illeti. Elmondtuk a bizottsági ülésen is, szóvá kell tennünk most is: a kormányzat a közmunkaprogramokra szánt összeget jelentős mértékben csökkentette. Nagyon sok olyan honfitársunk van, akinek egész egyszerűen jelenleg nincs más lehetősége a munka világába való visszakapcsolódásra, csak egy közmunkaprogram. Mi történik most ehhez képest? A kormányzat elindít egy novembertől május végéig szóló közmunkaprogramot. Igen ám, csakhogy a közmunkaprogram első három hónapjában lehet a támogatásként megnyert összeg 17 százalékát fölhasználni, és majd februárban, márciusban, áprilisban lehet az összes többi megmaradó összeget felhasználni.

Miniszter úr, mi az oka ennek az intézkedésnek? Mi is az oka annak, hogy ezt a szabályt behozták a közmunkaprogramokba? Azoknak az embereknek a családját novemberben, decemberben és januárban ugyanúgy el kell tartani, mint februárban, márciusban vagy áprilisban. Nem véletlenül az motiválja önöket, hogy majd április környékén nagy kommunikációs offenzívával be lehet jelenteni, hogy hány fővel csökkent a munkanélküliek száma? Lenne mit csökkenteni, hiszen 6 százalékról 7,3 százalékra nőtt a munkanélküliség az elmúlt három esztendőben. Ma már elhangzott, hogy csak az elmúlt egy évben, a Gyurcsány-kormány időszakában 54 ezer fővel nőtt a munkanélküliek száma, de nem az a megoldás, amit önök alkalmaznak. Talán ahhoz kellene visszatérni, amit az ellenzéki képviselők a bizottsági ülésen is hiányoltak: gazdaságfejlesztés, gazdaságfejlesztés. Enélkül Magyarországon több munkahely, több beruházás nem fog létrejönni a következő időben sem.

Nos, ebből a szempontból tehát volt mit a kormányon számon kérnünk, és itt lehetne megint sorolni az államadósság adatait is. Miniszter úr, a bizottsági ülésen is, most is meg kell említenem önnek: nem szégyen bizonyos tekintetben, hogy azon vitatkozunk, hogy az államadósság mértéke, az egyetlen olyan mutató, amelyben a maastrichti konvergenciakritériumot teljesíteni tudtuk, 60 százalék fölött vagy alatt van? Hogy is vették át 2002-ben? 53,4 százalék volt. 53,4 százalék! Hol tartunk most? 60 százaléknál, miniszter úr. Ön is nagyon jól tudja, hogy ha azt könyvelési trükköt, amelyet az Európai Unió illetékeseinél nagy nehezen kisírtak, nem számítjuk bele az államadósság mértékébe, akkor bizony 60,7 százalék ez a mérték. És ön azt is nagyon jól tudja, hogy 2008-ban, az euró bevezetésének az előzetes intervallumában, mikorra már számolnunk kellene majd azzal, hogy mekkora az államadósság mértéke, és 60 százalék alatti mértéket lehet csak elfogadtatni az euró bevezetéséhez, akkor már ezt a könyvelési trükköt Magyarország nem alkalmazhatja. Tehát célszerű volna, ha most is ezzel az adattal számolnánk, márpedig ez az adat - ön is nagyon jól tudja, az Eurostat száma is ezt mutatja - 60 százalék fölötti mértékű. (Közbeszólás a Fidesz soraiból.) Magyarország tehát ebben a tekintetben sem tudja már teljesíteni az euró bevezetésének a feltételét.

A következményekről hadd szóljak! Az elmúlt három évnek az az egyik nagyon szomorú következménye, hogy a munkáltatói és a munkavállalói adóterheket tekintve Magyarország a régió éllovasának számít. Sehol nem ilyen magasak az adó- és a járulékmértékek ebben a tekintetben, mint Magyarországon. Többször elmondtam már önnek ezt a listát, ebben Litvánia, Szlovákia, Románia, Csehország, Lengyelország, Szerbia, Horvátország - kiket soroljak föl? -, mindegyik ország megelőzi Magyarországot. Magyarország ennek a kétes értékű első helynek a pozícióját birtokolja. Igen, nálunk több mint 50 százalékot tesz ki az a teher, amit a munkáltatónak és a munkavállalónak fizetni kell a munka elvégzése után.

Az államadósságról már szóltam, talán egy számot hadd említsek meg: 4300 milliárd forinttal nőtt az államadósság mértéke az elmúlt három és fél esztendőben. Lefordítva az emberek szintjére is ez azt jelenti bizony, hogy minden egyes magyar állampolgár, a csecsemőktől az aggastyánokig 430 ezer forinttal magasabb államadósságot kell hogy visszafizessen majd valamikor a jövőben, mint három esztendővel ezelőtt. Ez ennek a gazdaságpolitikának az egyik kétes értékű dicsősége.

De szólnunk kell a következményekről más tekintetben is. Mindjárt beszélni fogok az euró bevezetésének a problémájáról, de ennek az egyik mellékszála talán az, hogy mit eredményezett ez a bizonytalanság, ez a sodródás, ez a koncepciótlanság. Azt eredményezte, hogy a magyar gazdasággal szemben egy nagyon jelentős bizalomvesztés alakult ki, egyre többen megkérdőjelezik nemcsak a teljesítményünket, hanem azokat a számokat is, amelyeket Magyarországról az Eurostat illetékesei felé közlünk. Szóltam arról, hogy az államadósság, az államháztartási hiány ezek közé tartozik. Több külföldi elemző jelentését tudnám most beidézni abban a tekintetben, hogy a 2006-ra tervezett államháztartási hiány mértéke nem 4,7 százalék, hanem 6 százalék, 8 százalék vagy éppen 10 százalék, de van olyan, aki 12 százalékra teszi ezt a mértéket is. Ebből a szempontból az emberek számára nem az a fontos, hogy önök megint alultervezték ezt a hiánymértéket, és mennyi lesz majd a valós szám, hanem a bizalomvesztés következményeként az a helyzet a fontos az emberek számára, ami a mindennapi életüket emiatt megdrágítja, megnehezíti.

Hadd idézzek ide egy példát! Ez a példa a devizahitelekhez kötődik. Közismert tény, hogy Magyarországon egyre több ember a gazdaság bizonytalansága miatt devizában adósodik el. Devizában vesz föl hitelt lakásvásárlásra, devizában vesz föl hitelt autóvásárlásra, vagy éppen szintén devizahitellel próbál törleszteni vállalkozóként egy-egy beruházás elindításakor. Ez azt okozta az elmúlt években, hogy ez a bizalomvesztés a forint árfolyamának a gyengülését idézte elő. Majd idézni szeretném az ön egyik véleményét az euróbevezetés kapcsán, amely jelentős mértékben járult hozzá ahhoz, hogy a forint árfolyama meggyengült, és az árfolyamvesztés miatt a devizahitelt fölvett vállalkozóknak és magánszemélyeknek többet kell visszafizetni.

Miniszter úr, az ön egyik mondata, amit az euró bevezetésének a lebegtetésekor elmondott, kétforintos árfolyamgyengülést okozott. Mit is jelent ez, miniszter úr, egy akár 10, akár 15 éves, devizában fölvett hitelnél, mondjuk, lakásvásárlásra? Azt jelenti, hogy ez egy mondata önnek az adófizetők számára 3-4 ezer, vagy éppen 5 ezer forintos pluszköltséget jelent, miniszter úr. (Közbeszólás a Fidesz soraiból.) Havonta, igen, ezt hadd tegyem hozzá! Ez bizony ezeknek az embereknek a mindennapi megélhetését is veszélyezteti. Arról már nem beszélek, hogy, mondjuk, adott esetben akár a törlesztőhiteleknek a felmondását is jelentheti, hiszen nem biztos, hogy ezekkel a megváltozott kondíciókkal már fizetni tudják ezeket a törlesztőrészleteket.

Versenyképesség-romlás: szinte nem találunk olyan versenyképességet mérő intézetet, amely ne a versenyképességünk romlását mérné. De ezen nem lehet csodálkozni.

(10.20)

Hiszen ha emelik az adókat, ha 33 adóemelés történik, ha drágább lesz Magyarországon vállalkozást indítani és munkahelyet teremteni, az nem javítja a versenyképességet, hanem rontja.

Három intézet számait tudom az önök számára beidézni, mind a három intézet, az Economist Intelligence Unit, az IMD és a World Economic Forum listáján is Magyarország az elmúlt években sajnos nem előrelépett, hanem ellenkezőleg: visszalépett ezeken a listákon.

Az euróbevezetés kérdése és ügye. Ebben aztán megint csak nem a fegyelmezett költségvetést és nem a pontos, precíz tervezést kérhetjük számon, de nézzük meg, mi is történt az elmúlt három évben! A kormányváltás után, 2002-ben és 2003 tavaszán mit deklarált ez a kormány? Azt mondta, 2007-re Magyarország euróval fog fizetni. Azaz úgy ítélték meg, és ezt mi nem vontuk kérdőre, hogy a magyar gazdaság helyzete olyan, amely lehetővé teszi, hogy 2007-ben már euróval tudjunk fizetni.

Ehhez képest aztán 2003 nyarára már azt jelentette be az akkori miniszterelnök, Medgyessy Péter, hogy 2008. január 1-je lesz az euró bevezetésének a dátuma. Akkor ezek szerint fél év alatt már annyit romlott a magyar gazdaság helyzete, az önök megítélése szerint is, hogy csak 2008-ra lett reális az euró bevezetése.

És miről beszélünk most? Hogy vajon a 2010-es céldátum reális-e, tartható-e vagy sem? Önök mondták ezt az adatot is, emlékezzünk vissza: 2004 tavaszán Gyurcsány Ferenc és Draskovics Tibor közösen közölték, hogy Magyarország számára 2010 lehet a lehetséges céldátum. Az a gazdaság, amelynél egyesek kirobbanó sikerről beszélnek, az a gazdaság az elmúlt három esztendőben négy esztendőt veszített az euró bevezetésének tekintetében, hiszen most már a 2010-es céldátum az, amit elemzőként, szakértőként egyre többen megkérdőjeleznek.

Emlékezzünk csak vissza, mi kell ehhez a feltételhez! Kisebb államadósság, kisebb államháztartási hiány, kisebb infláció és kisebb kamatszínvonal. A magyar gazdaság három esztendővel ezelőtt egy feltételt tudott teljesíteni. Ma olyan helyzetben vagyunk, hogy egyik feltételt sem tudjuk teljesíteni. És ebben az a szomorú, még egyszer hangsúlyozom, hogy mindegyik dátumot önök mondták, mindegyik dátum kapcsán önök jelöltek ki egy olyan gazdasági pályát, amelynek a végén reálisnak tartották az euró bevezetésének időpontját.

Hol is tartunk ma? Ott tartunk, hogy mind a pénzügyminiszter, mind a miniszterelnök úr arról beszélt szeptember és október elején, hogy nem biztos, hogy Magyarországnak 2010 a reális céldátum. A miniszterelnök úr elmondta egy rádióinterjújában, itt van előttem, hogy 300 milliárd forintot kellene megspórolni ahhoz, hogy Magyarországon reálisan be lehessen vezetni az eurót 2010-ben. Évente 300 milliárd forintot - és erre Juhász államtitkár úr rá is tüsszentett, tehát igaz. Valóban így van, évente legalább egy ilyen kiadáscsökkentésre van szükség ahhoz, hogy Magyarország ezzel a reális forgatókönyvvel számoljon.

Azonban a miniszterelnök úr, Gyurcsány Ferenc úgy viselkedik ebben a kérdésben, mint a tanácstalan ember, hol az egyik lábára áll, hol a másik lábára áll. Most éppen azon a lábán áll, amelyik azt mondja, hogy 2010-ben be kellene vezetni az eurót, de nem tudjuk, hogy egy hét múlva vagy egy hónap múlva vajon ezt a véleményét fenntartja-e vagy sem. És joggal kérdeztük meg a bizottság ülésén is, hogy tisztelt pénzügyminiszter úr, tisztelt Gyurcsány-kormány, ha most komolyan gondolják, hogy 2010 a reális céldátum, akkor a következő, 2008-ig terjedő két esztendőben honnan fognak 1300 milliárd forintot elvenni. Mondják meg, melyik terület lesz az, ahol ez a drasztikus megszorító intézkedés majd életbe fog lépni!

Milyen választ kaptunk erre a bizottsági ülésen? “Ne beszéljünk a jövőről, a 2006-os költségvetésről beszéljünk csak!ö (Dr. Veres János: Nem így volt!) Rendben van, tisztelt pénzügyminiszter úr, ön ezt a választ adta akkor. De én úgy emlékszem, hogy önök adó tekintetében vagy akár nyugdíj tekintetében is mintha ötéves meg tízéves programokról beszélnének. Mintha a közúthálózat-fejlesztés kapcsán is tizenöt éves koncepciókat kívánnának letenni az asztalra. Akkor csak az államháztartás a kivétel ez alól? Adó tekintetében lehet öt évről beszélni, az államháztartási hiány csökkentése és az államadósság növekedésének megállítása tekintetében nem lehet még két esztendőről sem beszélni? Ezekre a kérdésekre a bizottsági ülésen bizony nem kaptunk választ.

Egy választ azonban kaptunk, amikor az a konkrét kérdés hangzott el, hogy milyen euróárfolyammal tervezik a következő évi költségvetést. Akkor azt a választ kaptuk, hogy 2006-ban 260 forintos átlagos euró/forint árfolyammal tervez a kormányzat. Nos, azt gondolom, hogy ebben azért néhány kritikus véleményt érdemes volna figyelembe venni. Az egyik ilyen vélemény például a Financial Timesban jelent meg, amely azt mondja, hogy a befektetők egy potenciális válság kirobbanásától tartanak Törökországban és Magyarországon - ezt írja október végén a Financial Times, amelyet nyilván a miniszter úr sem akar ellenzéki befolyással megvádolni. A lap azt írja: a magyar adósságpapírokba összesen beáramlott külföldi nettó tőke mintegy 16,7 milliárd dollárt ért el, míg az MNB devizatartalékai mintegy 17,9 milliárd dollárra rúgnak. Elég nyilvánvaló ezek alapján, hogy egy spekulációs támadással szemben nagyon nehéz megvédeni a forint stabilitását. Abba a helyzetbe lavíroztuk magunkat az elmúlt három és fél esztendőben, hogy ma a külföld szemében, a külföldi elemzők szemében is Magyarország egy spekulációnak kitett országnak minősül.

És itt hadd idézzem be a miniszter úr kijelentését, aki elismerte szeptember végén, hogy sem az idei, sem a jövő évi hiánycél nem teljesülhet - az a cél, amit a konvergenciaprogramban vállalt Magyarország -; és beismerte akkor, hogy 3,6-ről 6,1-re ugrik ennek a hiánynak a mértéke, de erről már hosszabban beszéltem.

Nézzük ezek után, hogy mely területeket hogyan érint a 2006-os költségvetés! Hallhattunk itt az előbb a többségi vélemény előadójától egy sikertörténetet az önkormányzatok 2006-os várható működéséről. A polgármesterek már számoltak, ismerve néhány számot, hogy mi is várható számukra 2006-ban. Ehhez képest azért nem túlságosan biztató a helyzet, részben azoknak a pénzeknek a hiánya miatt is, amelyeket önök vettek el az elmúlt három és fél évben. Nemcsak arról a pénzről beszélek, arról a 100 milliárd forintról, amit Juhász államtitkár úr mondott, hogy ennyivel fog csökkenni 2006-ra az önkormányzatok támogatása, ennél ugyanis jóval nagyobb összeggel csökkent ez a támogatás az elmúlt három évben. 300 milliárd forinttal adós most már a kormányzat az önkormányzatoknak, de a következő években megint olyan megszorítások lépnek életbe, amelyek szűkítik, csökkentik a települések mindennapi biztonságos megélhetését.

Ebből a szempontból hadd idézzem újra föl, hogy csak ennek az évnek az elején is a Gyurcsány-kormány zárolt 21,7 milliárd forintot az önkormányzatoktól. A zároláskor azt mondták, hogy ha a gazdaság jó állapotban lesz, akkor ezt a zárolást fel fogják oldani. Önök szerint: kirobbanó siker, irigyel bennünket Németország, Franciaország, Olaszország - akkor miért zárolják ezt a pénzt, miért nem adják vissza az önkormányzatoknak? 21 milliárd forintról van szó - ez nagyon sok, főleg kistelepülési, vidéki önkormányzat számára a túlélés lehetőségét jelenti. Ennek ellenére önök ezt a pénzt az önkormányzatoktól elvonták. Nemcsak ellenzéki polgármesterek teszik ezt már szóvá. Hadd idézzem itt Dióssy László veszprémi kormánypárti polgármester kijelentését, aki a gázárak emelkedésekor fogalmazta meg azt, hogy kritikus helyzetet teremt az önkormányzatok számára ez a gázárnövekedés, hiszen a pluszköltséget nem fizeti meg a kormányzat, a dologi kiadásokra szánt összeg pedig változatlan marad. Nemcsak ellenzéki polgármesterek, hanem pártállástól függetlenül minden polgármester megfogalmazza ma már azt, hogy ezek a normatívák így, ebben a formában nem tarthatók.

Milyen normatívákról beszélünk? Miközben szegénységellenes programról, miközben gyermekek támogatásáról beszél a kormányzat, milyen számokat látunk? Hajléktalanok átmeneti intézményének támogatása: 800 millió forint helyett 278 millió jövőre. Gyermekek napközbeni ellátása: 3,3 milliárd forint helyett 1,1 milliárd forint jövőre. Alapfokú művészeti oktatás - erről sok vita folyt az elmúlt időszakban -: 12 milliárd helyett 9 milliárd forintos támogatás. Gyermek- és ifjúságvédelemmel összefüggő juttatások, szolgáltatások: 40 milliárd helyett 34 milliárd forintos támogatás. És sorban mondhatnám tovább, települési önkormányzatok: mondjuk, belterületi közutak felújítására 10 milliárd helyett 5 milliárd forint. A fővárosi kerületek belterületi útjainak szilárd burkolattal való ellátására 2,5 helyett 2 milliárd forint, ami azért érdekes, mert az önök kormánya volt az, amelyik Demszky Gábornak megígérte, hogy 6 milliárd forintot fognak jövőre adni a fővárosi utak felújítására, ezek helyett csak 2 milliárd van betervezve a jövő évi költségvetésben.

(10.30)

De menjünk tovább! Az önkormányzatok mellett az oktatás, gyermeknevelés támogatása. Az alapnormatívák sora szűnik meg a 2006. évi költségvetésben. A nyár óta 218 oktatási intézmény szűnt meg az országban, és ehhez képest most 2006-ra újabb normatívák tűnnek el az önkormányzati fejezetekből.

Szakképzés, művészetoktatás, a bejárók támogatása óvodába, általános iskolába, ezeknek az összege nominálisan is csökken. A kollégiumokra az elmúlt években kétféle jogcímen lehetett támogatást kapni. Ez a kétféle jogcím körülbelül 30 százalékkal csökken 2005-ről 2006-ra. Hadd mondjak konkrét számot is: a kétféle jogcím a költségvetésben 350 ezer forint kollégiumi gyermekenként, ez 292 ezer forintra csökken a következő évre, és a 760 ezer forintos, sajátos nevelési igényű gyerekek támogatása 760 ezerről 584 ezer forintra csökken, s a normatívákat itt is lehetne tovább sorolnom, hiszen 12 normatívát szűntetnek meg a következő évi költségvetésben, amely a gyermekek nevelését és oktatását volt hivatott elősegíteni.

A művészetoktatásról már beszéltem, itt csak egy rövid példát hadd emeljek ki. Ajka város központjában egy eseményre került sor október 28-án, az alapfokú oktatási intézmény diákjai zenés, táncos műsorral búcsúztak nemcsak az iskolájuktól, hanem a megélhetésüktől is, hiszen a normatívák csökkentése, megszüntetése például ennek az iskolának a működését veszélyezteti. Úgy tűnik, 800 másik hasonló intézmény jár ugyanebben a cipőben.

Egészségügy: itt is drasztikus csökkenésről lehet beszámolni, hiszen az előirányzatok 2005-ről 2006-ra jelentősen csökkennek.

Népegészségügyi program: ugye, emlékeznek még erre, tisztelt képviselőtársaim? A népegészségügyi program egész egyszerűen eltűnt a költségvetésből, ma már egyetlen forint sincs betervezve rá.

Ugyanilyen okból a parlagfű elleni védekezéshez sem találunk pénzt. Azt az 1 százalékos adóból elvont pénzt találjuk, amelyet egyébként az adófizetők adnak oda a kormánynak erre a védekezésre, de arra, hogy a kormány emellé pénzt tett volna, sajnos nincsen a költségvetésben önálló tétel.

Gyógyító, megelőző ellátások: az Állami Számvevőszék is megjegyzi, tizenöt éve nem volt arra példa, hogy az egészségügyi kiadások értékükből veszítsenek nominálisan, egyik évről a másikra. Kevesebb pénz lesz az egészségügyre 2006-ban. Nominálisan is csökken például a betegszállítás, a házi szakápolás, a fogászati ellátás támogatása a 2006. esztendőben.

Érdekes módon ugyanúgy a táppénzkiadási előirányzat is csökken 2006-ra. A kormány most vagy azzal számol, hogy egészségesebbek leszünk, és kevesebb beteg ember lesz Magyarországon - ennek nem látjuk a feltételeit, hiszen a népegészségügyi program eltűnt ebből a költségvetésből -, vagy pedig azzal számol, hogy 2006-ban olyan megszorító intézkedések lépnek majd életbe, amelyek ezeket a kiadásokat megpróbálják csökkenteni.

Itt már elhangzott a gyógyszerkassza ügye. Jelentős mértékű alultervezés, 2005-ben sem sikerült ennek a kasszának a tételeit tartani, úgy tűnik, ez 2006-ra is így van. Az Állami Számvevőszék véleményét tudom megismételni. Amikor 2005-ben a várható teljesítés 340 milliárd forint, akkor vajon elég lesz-e jövőre erre a kasszára a 298 milliárd forint? Valószínűleg nem lesz elég. Itt a rossz lelkiismeret is motiválta ezt a kormányt, amikor, mondjuk, az ingyenes szívgyógyszereknél semmilyen lépés nem történt az elmúlt három és fél évben, bizony ennek a támogatását kellene kifizetni a 2006. évi költségvetésben.

Mindezeket összevetve, tisztelt képviselőtársaim, alapvető problémát látunk az önkormányzatok működése, az oktatási kiadások, az egészségügy biztosítása és a munkahelyteremtés esetében is. Szóltam arról, 54 ezerrel több munkanélküli van, mint egy évvel ezelőtt, ennek ellenére nem látjuk azokat a munkahelyteremtő programokat, amelyek a hazai kis- és közepes vagy éppen nagyvállalkozások támogatásával segítenének abban, hogy Magyarországon több munkahely jöjjön létre.

Mi volt az ígéret ebben a tekintetben? Önök azt mondták, 400 ezer új munkahely fog teremtődni a ciklus egészében. (Dr. Veres János: 370 ezernél tartunk.) Mi történt ehhez képest? Az történt, hogy ma már a 400 ezret meghaladja a munkanélküliek száma, 7,3 a munkanélküliségi ráta száma a legutóbbi összesítés alapján. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt hét esztendőben nem volt ilyen magas munkanélküliség Magyarországon, mint éppen most.

Az Állami Számvevőszék véleménye tehát: a bevételi oldal, a gazdasági növekedés felültervezett, az adóbevételi előirányzatok 58 százaléka nehezen teljesíthető, az egészségbiztosítási járulék felültervezett, a forint-állampapírok iránti külföldi kereslet csökkenése várható kockázati tényezőként; a kiadási oldalon a lakástámogatás alultervezett, a nyugdíjkiadások alultervezettek, az egészségügyi kassza alultervezett, az önkormányzatok támogatása alultervezett - mind az Állami Számvevőszék véleményét tudom tisztelt képviselőtársaim számára idézni.

Mindezek alapján a parlament bizottságainak kisebbségi véleményét úgy tudom összegezni, hogy a 2006. évi költségvetés nem megalapozott, egy olyan kártyavár-költségvetés, amelyet már a tervezői is a számok alapján csak fél esztendőre terveztek. Ez a kártyavár-költségvetés nem járul hozzá ahhoz, hogy Magyarországon 2006-ban biztonságosabban lehessen tervezni a mindennapi életet, nem segíti azt, hogy több munkahely legyen, nehéz helyzetbe hozza az önkormányzatokat, megnehezíti az egészségügyi ellátások biztosítását, a normatívák elvonásával az oktatási rendszer működtetését hozza szinte lehetetlen helyzetbe.

Egy ilyen kártyavár-költségvetést a parlament kisebbségi véleményeként nem tudunk támogatni; az ellenzéki képviselők ezt tették a bizottsági vitákban. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu