PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Észak-pesti polgárként engedjék meg, három gondolatot hogy hadd mondjak. Az én számomra azért sem támogatható a 2006. évi költségvetés, mert egyértelműen látszik benne, hogy az északi összekötő hídnál lévő kerékpárút például nem lesz felújítva. Régóta kérik, én az MDF képviselőjeként, hogy ez a hídon lévő kerékpárút, ahol a hét végén több száz kerékpáros halad át, és ma balesetveszélyes, újuljon meg; ugyanúgy kérjük, hogy az M0-s északi körgyűrűjén lévő híd épüljön meg; ugyanúgy kérjük, sőt a környezetvédelmi miniszter úr két évvel ezelőtt ígéretet is tett rá, hogy az M3-as autópálya bevezető szakaszánál megépülnek a zajvédő falak. Nem épültek meg.

A térségben élő polgárok érdekében nem tudom elfogadni a 2006. évi költségvetést, hiszen az előbb elmondottak alapján átvizsgálva, ezek a tételek nincsenek benne.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu