CSIZMÁR GÁBOR foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter: Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A pénzügyminiszter úr, amikor a költségvetési expozéját tartotta, akkor a “4Fö felsorolásban jelezte, hogy ennek a költségvetésnek az egyik prioritása a foglalkoztatás, a foglalkoztatás bővítése. Nézzük a számokat, nézzük ennek a hangsúlynak, fő feladatnak a megjelenését a költségvetésben!

Ebben az esztendőben a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztériumnak a költségvetése és a Munkaerő-piaci Alap költségvetése egészében-nagyjából 320 milliárd forint környékén van. 2006-ban, ha ugyanezt a két költségvetést megnézzük, azt látjuk, hogy 400 milliárd forint van a Munkaerő-piaci Alapban és a Foglalkoztatáspolitikai Minisztérium fejezetében foglalkoztatásra, felnőttképzésre, munkahelyteremtésre. Ez összességében mintegy 25 százalékos bővülést jelent.

Mi lesz a fő tennivaló? Mihez csoportosítjuk leginkább a forrásokat? 2006-ot az fogja jellemezni, hogy többen fognak álláskeresési támogatásban részesülni, mint munkanélküli-segélyben; az fogja jellemezni, hogy több pénz lesz foglalkoztatásra, felnőttképzésre, ezen belül közfoglalkoztatásra, mint volt eddig bármikor. És az fogja jellemezni, hogy az új munkahelyek száma gyarapszik, el fogjuk érni azt a tervezett, bűvös 400 ezres számot, ami az új munkahelyek teremtésében erre a kormányzati ciklusra megfogalmazódott.

Nézzük talán részleteiben! November 1-je óta az új ügyfeleink, akik elvesztették állásukat, egészen új szolgáltatással, támogatással találkozhatnak. Több pénzügyi támogatást, több szolgáltatást kapnak annak érdekében, hogy rendkívül gyorsan visszakerülhessenek a munkaerőpiacra, újra állásban legyenek, és újra jövedelmük legyen. Egyenrangú partnerként megállapodásban rögzítjük az együttműködést, mindenkit segítünk tehát, aki maga is tesz legalább egy lépést az állás megszerzése érdekében. Van és lesz munkahely, az Állami Foglalkoztatási Szolgálat 90 ezer üres álláshelyet kínál. Támogatni fogjuk a következő esztendőben járulékkedvezménnyel, adócsökkentéssel, adókedvezménnyel, pályázatos támogatásokkal, hitelhez kapcsolódó bértámogatással és harmincnál több támogatási formával a munkahelyek létrejöttét, a foglalkoztatás bővülését, az álláskeresők elhelyezkedését.

Azt mondtam, több pénz jut foglalkoztatásra, felnőttképzésre, ezen belül közfoglalkoztatásra. Nézzünk néhány számot! 2002-ben foglalkoztatásra, felnőttképzésre összességében alig 50 milliárd forint volt a költségvetésben. 2005-re ez a szám megduplázódott, az idén tehát körülbelül 100 milliárd forint van a költségvetésben erre, 2006-ban pedig a gazdasági fejlesztési programok, támogatások nélkül 116 milliárd forint áll rendelkezésünkre. Munkahelyteremtésre, munkahelymegőrzésre annyit fordítunk, hogy körülbelül 75 ezer munkahely létrejöttét vagy megőrzését fogjuk tudni az adófizetők pénzéből támogatni. Ha a felnőttképzést nézzük, azt látjuk, hogy míg 2002-ben, az utolsó időszakban, az Orbán-Torgyán-kormány idején néhány százmillió forint volt a költségvetésben felnőttképzésre, nem volt normatív támogatás, nem volt adókedvezmény, nem voltak európai uniós pénzek, addig 2005-ben több mint 45 milliárd forint áll rendelkezésre, 2006-ban pedig meg fogja haladni az 50 milliárd forintot.

Ha a közfoglalkoztatást nézzük, megint csak a számokról beszéljünk. 2002-ben utoljára az Orbán-Torgyán-kormány mindössze 2 milliárd forintot volt hajlandó közmunkaprogramokra fordítani, ennyinél egyébként soha nem ment feljebb a költségvetési tervezésben és költésben, addig 2003 és 2005 között a tényadatok 5 milliárd feletti összegeket mutatnak, 2006-ban pedig 10 milliárd forintnyi közmunkaprogramot bonyolítunk le, mintegy 35 ezer ember számára biztosítva lehetőséget, együttműködve az önkormányzatokkal, látható értéket teremtő, nem ál-munkalehetőségek biztosításával.

Úgy gondolom, a számok magukért beszélnek, de érdemes arra is kitérni, hogy a 2006-os költségvetés biztosítja a kormány száz lépés programjában megfogalmazott foglalkoztatásbővítő, a munkaerőpiacot tisztító, az emberek alkalmazkodóképességét javító intézkedéseket, azt az első 19-et, amit a száz lépés program keretében már megismerhettek képviselőtársaim is és a széles közvélemény is, és azt a további 4-5-6 lépést, aminek az előkészítésén jelenleg dolgozunk. Így lesz forrás, a jövőben is biztosítjuk a kékmunka lehetőségét, vagyis a legális alkalmi munkavállalás lehetőségét, biztosítjuk a Start-program fedezetét, vagyis hogy a pályakezdő fiatalok alkalmazásához, foglalkoztatásához a munkáltatók megkapják azt a kedvezményt, ami iránt meglehetősen nagy az érdeklődés.

Biztosítani fogjuk az álláskeresési támogatás forrásait a Munkaerő-piaci Alapban, az ehhez kapcsolódó szolgáltatások fedezetét szintén a Munkaerő-piaci Alapban. Biztosítatni fogjuk a soha nem látott mértékű közfoglalkoztatási program mintegy 10 milliárdos fedezetét a következő esztendőben. Biztosítani fogjuk az 50 év feletti álláskeresők számára annak a munkaerő-piaci programnak a forrását, fedezetét, amelyet március 1-jén indítottunk el, és amelynek az a lényege, hogy ha egy 50 év feletti munkavállaló elveszti az állását, akkor az Állami Foglalkoztatási Szolgálat a számára nemcsak információt, tanácsot, szolgáltatást ad, hanem a munkáltatójának járulék- és bérkedvezményt, és olyan megállapodást kötünk az új munkáltatójával és magával a munkavállalóval is, hogy tartós foglalkoztatása biztosított legyen.

A 2006-os költségvetés biztosítja a fedezetét annak, hogy a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása stabil legyen, sőt többen juthassanak támogatáshoz. Emlékeztetőül szeretném mondani képviselőtársaimnak, hogy ez az összeg, amit terveztünk, kerekítve körülbelül 60 milliárd forint. Ez semmivel sem kevesebb az előző évek forrásainál. Olyannyira nem, hogy duplája a 2002-es összegnek. Biztosítjuk a hazai roma lakosság foglalkoztatásának, foglalkoztatásbővülésének forrásait. Itt is emlékeztetőül szeretném mondani, hogy míg 2002-ben nagyjából 1 milliárd forint állt erre rendelkezésre, most körülbelül 10 milliárd az, ami lehetőséget teremt a roma munkavállalóknak.

Meglesz a fedezete a gyesen, gyeden lévők újra munkába állásához kapcsolódó járulékkedvezménynek, és meglesz a fedezete az ehhez kapcsolódó támogatásoknak is. Meglesz a fedezete a szintén az 50 év felettieknek bevezetett prémiumévek program támogatásának, és terveztünk forrást arra is, hogy elindítsunk a civil szervezetek számára egy olyan foglalkoztatási programot, amelyben megerősödhet a kapacitásuk, és tervezzük a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások támogatását is.

(14.50)

Összességében azt tudom mondani, hogy az intézményrendszer is stabil lesz, az Állami Foglalkoztatási Szolgálat a maga eddigi 173 kirendeltsége mellett további 340 olyan találkozási, elérési pontot alakított ki - ez év végéig létrejön -, hogy 500 helyen lesz elérhető az országban az a szolgáltatásrendszer, amely az álláskeresőket segíti. Biztosítjuk a fedezetét annak, hogy a munkaügyi ellenőrzés eredményesen és hatékonyan működjön, nemcsak hogy bővült a létszáma ebben az esztendőben száz fővel, hanem a működési módját, struktúráját is átszervezzük, hogy abból a pénzből, ami rendelkezésre áll, még eredményesebb legyen a munkaügyi ellenőrzés.

Egy igazságos és esélyteremtő munkaerőpiacot tervezünk, és ehhez biztosítjuk a forrásokat. A foglalkoztatás biztonságát tervezzük, és ehhez biztosítjuk a forrásokat, és ha szükséges, bátran intézkedünk is, és bátor lépésre biztatjuk az álláskeresőket, hogy segíteni tudjunk.

Azt hiszem, néhány adat már igazolja azt, hogy az ez évi intézkedéseink eredményre fognak vezetni, 2002-höz képest 41 ezer fővel többnek van munkája ma Magyarországon, ha januárhoz képest nézzük - a legutóbbi KSH-adatok szerint - 57 ezer emberrel többnek van munkája. Nőtt az álláskeresők száma, az inaktívak 140 ezerrel csökkentek. A növekvő aktivitás átmeneti velejárójaként nem titkoljuk el, hogy nőtt az álláskeresők, a munkanélküliek száma is. Ez egy átmeneti jelenség, de azt gondolom, jobb, ha látható, jobb, ha aktívan állást keres valaki, mert annak lehet segíteni, mint ha ez láthatatlan munkanélküliségként, inaktivitásként rögzül.

Jelentősek az érdeklődések az új támogatási formáink, szolgáltatásaink iránt, mint jeleztem, 90 ezer üres álláshellyel állunk most is rendelkezésre. Nem ígérhetem, hogy 2006-ban - mert nem lenne igaz - mindenkinek a problémáját meg fogjuk oldani, de azt mindenképpen ígérhetem, hogy mindenkinek, aki állást keres, aki maga is tenni akar a sorsa javítása érdekében, meg fogjuk adni a lehetséges összes segítséget és támogatást.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu