DR. ILLÉS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Tóth Ferenc képviselőtársam fölolvasott egy előre megírt beszédet, nincs is ezzel semmi gond. Mindenki vagy spontánul beszél a parlamentben, vagy megír egy beszédet, és nyilvánvalóan ezáltal közli a gondolatait. Csak a beszéd, amit hallottam, tartalmát tekintve emlékeztet azokra a régi időkre - és nem az a kérdés, hogy szocializmus volt vagy kapitalizmus volt Nyugaton -, amikor sikertörténetekről áradoztak, és tirádák tömkelegét lehetett hallani.

Nem hiszem el, hogy ebben az országban ekkora a támogatottsága az atomerőműnek, és nem tudom bebizonyítani az ellenkezőjét. Miért? Mert Churchillre emlékszem, aki azt mondta, hogy azt a statisztikát hiszem el, amelyet én manipulálok - mondta Churchill. Mert nem mindegy, hogy hogyan tesznek föl egy kérdés - aztán mi politikusként végképp tudjuk: nem mindegy, hogy egy mondatot hogyan nem fejeznek be, vagy nem mindegy, hogy mit kérdeznek az emberektől, mert annak függvényében válaszolnak a kérdésekre!

Én tehát azt állítom, hogy közvélemény-kutatások tekintetében nem megalapozott az, amit képviselőtársam mond, és nem megalapozott az, amit a Paksi Atomerőmű magáról hirdet és híresztel. Abban viszont egyetértek Tóth Ferenc képviselőtársammal, hogy a Paksi Atomerőmű az a vállalat Magyarországon, amelyik a legtöbbet költi az emberek félretájékoztatására atomerőműügyből kifolyólag, és arra a manipulációra, hogy különböző sajtóorgánumokban eléri a pénze által - és nem tudom bebizonyítani, ha valaki be akar perelni, most a nyilvánosság előtt bejelentem, hogy nem tudom bebizonyítani azt, amit mondok -, de mindenfajta kapcsolatán és pénzén keresztül eléri, hogy sajtóorgánumok vagy médiák ne adjanak teret másfajta vélemények megjelentetésének!

Itt van például a Népszabadság. (Felmutatja.) Tisztesség ne essék, pont az az újság, amely hajlandó volt leközölni az ellenzők állásfoglalását, amely ellenzők spektruma terjed Csapody Tamás jogász-szociológustól kezdve Darvas Bélán át, Tímár Bélán keresztül Tamás Gáspár Miklósig - a politikai hovatartozásra merészeltem utalni itt -, és meggyőződéssel állítom, hogy a Paksi Atomerőmű megakadályozza például a Magyar Nemzetben és más orgánumokban ezeknek a hirdetéseknek a megjelenését. Nem tudom bebizonyítani (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), de mindent elkövetnek annak érdekében, hogy csak egy és kizárólag egy álláspontot ismerjenek el az emberek. Ezt nevezem totális manipulációnak.

Forrás: parlament.hu