ARNÓTH SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Úgy gondolom, hogy jobb lesz, ha egy kicsit jobban becsüljük egymást. Az első kétpercesében azt mondta államtitkár úr, hogy nem lesz privatizáció, akkor most lesz privatizáció, tehát ezt mondta el.
A másik dolog pedig az, hogy ha itt felbomlik a homogén állami tulajdon a vasútvonalaknál, akkor, mondjuk, van egy 49 százalékos kisebbségi tulajdonos, akinek azért nagyon komoly jogosítványai vannak. Vajon az a 49 százalékos kisebbségi tulajdonos minden esetben be fogja oda engedni a konkurenciáját, tessék mondani?! Vagy minden esetben lelkesen támogatni fogja az esetleges állami forrásokból történő esetleges fejlesztéseket? Hát nem! Ide már komoly jogosítványai kapcsolódnak a kisebbségi tulajdonosnak, tehát gyakorlatilag meg tud akadályozni mindent, amit ő nem akar.
A másik dolog pedig az, amiről szívesen beszélnék, az, hogy ez a Hankook nem tudom, hogy kerül ide a vasúti törvényhez, de bennünket ott, az ország keleti részén egyáltalán nem vigasztal az, hogy egy ilyen nagyberuházás 1200 munkahelyet ilyen méregdrágán teremt, és szeretnénk mi is ebből részesülni.
A másik pedig az, hogy megint csak vigyázni kellene egy kicsit a számokra, hiszen aki egy kicsit is elmélyedt itt ebben a törvényben, az pontosan tudja, hogy fővonalakon zajlik le az áruszállítás 95 százaléka, és innentől kezdve a mellékvágányokra nem tülekednek a magánfuvarozók. Ha még azt is hozzátesszük, hogy a MÁV szállítási teljesítményében 1 százalék alatt van a jelenleg bejegyzett magán-vasúttársaságok forgalma, akkor azt kell mondanom, hogy se a PPP-nek, se másnak reális lehetősége nincs.
(16.50)
Itt egyetlenegy dologról van szó, hogy hogyan lehet lehúzni az államot a szárnyvonalak költségvetésén keresztül - erről szól a történet. Abban a pillanatban, hogy beengedünk ide különböző társaságokat, lehetőséget kapnak, csapot a nagy állami pénzek lenyúlásához.
Még annyit, hogy amit államtitkár úr kér, majd összeállítom önnek azon újságok listáit, amelyek publikálták a dolgokat. (Dióssy Gábor: Nem újságokat kértem! Magyar Nemzetet!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés