HERÉNYI KÁROLY, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Gratulálok Gusztos Péter képviselőtársamnak: egyedül ő volt képes mind a húsz percet kibeszélni. A többi párt, velem együtt - én sem fogok húsz percet beszélni -, úgy tűnik, nem képes kihasználni a rendelkezésre álló időt, habár Gusztos Péter mondandója is meglehetősen szerteágazó volt. Ezzel csak azt szeretném érzékeltetni, hogy fáradunk, a parlamenti vitanapok elsokasodtak, és meg kellene nézni, hogy mi motiválja e vitanapok megtartását. Nyilvánvaló, hogy a választások közeledte serkentőleg hat a képviselők fantáziájára, és parlamenti vitanapokat kezdeményeznek.

A mai parlamenti vitanap egy olyan választói réteget, egy olyan célcsoportot céloz meg, az ifjúságot, akikben a jövő reménye rejlik.

(11.10)

Van-e különbség a vitanapok szerkezete, struktúrája között? Tudunk-e újat mondani? Ha én most újságíró lennék, bajban, nehéz helyzetben találnám magam, mert nagyon nehéz a mondandókból kivenni azt lényeget, ami valami reménnyel tölti el az olvasót, a hallgatót, a nézőt, hogy itt a helyzet javulni fog. Tehát a cél tulajdonképpen az-e, hogy egy-egy ilyen vitanap következtében egy-egy társadalmi csoport, réteg vagy az ifjúság helyzete javuljon-e, vagy pedig az, hogy a parlamenti pártok tudják a nyelvüket egymáson hegyezni és tudják-e bizonyítani, hogy egyik jobb, mint a másik? Valóban, az ország ilyen szempontból - vagy a magyar valóság, nem az ország - kettészakadt: van egy olyan valóság, amit itt a pártok velünk együtt a parlamentben élnek meg, és van egy olyan magyar valóság, amit a tízmillió a mindennapokban él meg.

Csodálom és furcsállom, hogy ezen az ifjúságról szóló vitanapon ez idáig egy szó nem esett a gyermekszegénységről. Egy szó nem esett arról, hogy a magyar gyermekek 40 százaléka szegény sorban él, ezeknek a gyermekeknek a jelentős része roma, cigány származású, akik mélyszegénységben élnek. Szó nem esett arról, hogy ma Magyarországon húszezer olyan gyermek van, akik legfeljebb egyszer esznek egy nap, és éheznek. Az igazi probléma ez. Az igazi probléma ez, és úgy látom, a pártokban vagy nincs bátorság, vagy nincs olyan intellektuális háttér, hogy szembe merjenek nézni ezekkel a problémákkal.

A parlamenti vitanapok általában két álláspontot képviselnek. A kormányoldal mindig azt mondja, hogy a dolgok jó irányba haladnak, a helyzet egyre jobb, már látjuk az alagút végét, a makrogazdasági folyamatok egészen kitűnőek. Az ellenzék pedig azt mondja, hogy lehet, hogy a makrogazdasági folyamatok kitűnőek, de a közvetlen életünkben, a mikrogazdaságban ennek még nyomait, jeleit nem látjuk. Túl hosszú az az idő, amikor ez a két nézőpont egymással szembeáll, illetve szembeállítható, mert ez a valóság. Azt nem tudom, hogy a makrogazdaság mennyire kedvező jeleket mutat, mert tíz éve csak ezt halljuk, de az, hogy a magyar valóság nem olyan, amilyennek mi látni szeretnénk, az bizonyos.

(Az elnöki széket dr. Dávid Ibolya, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Beszéljünk egy kicsit arról, hogy hogy néz ki a magyar társadalom szerkezete. A javak 33 százalékát, egyharmadát a magyar lakosság 6 százaléka birtokolja, és pontosan fordítva igaz: az alsó egyharmad, az alsó 33 százalék, akiknek legalább az egyharmada roma származású, az összjavak 6 százalékát birtokolja. A középső 64 százalék 64 százalékot, ott nagyjából a dolog rendben is lenne, ha annak az alsó része nem a leszakadástól félne és küzdene az ellen, hogy ne jusson egészen rossz, kilátástalan helyzetbe, a felső rész pedig nem arra törekedne, hogy a 6 százalék köré próbálja magát valahogy föltornászni, és aztán ott eredményeket elérni.

Mi az oka ennek? Ha megnézzük, akkor a politikai programok két részre bonthatóak. Az egyik rész a mindennapok programja, illetve a holnapok programja, amelyekkel voksokat lehet szerezni. A másik rész, ami egy nemzet léte, jövője szempontjából sokkal fontosabb, a hosszú távú programok sokasága. Egy baj van velük: ezek nem voksszerzőek. Nem jó a szegénységgel így szembemenni, mert nagyon nehéz azonnali eredményeket elérni, nem jó az egymillió cigány sorsával, nehéz helyzetével bátran szembenézni, mert az nem hoz voksokat. Sajnos, a politikai közélet meghatározója ma nem az ország helyzetének a javítása - és ez a mai vitanap is erre példa -, hanem a voksszerzés, a választások közeledte. És lehet, hogy ez a fajta attitűd a politikai pártoknak valami hasznot hoz, hiszen a következő választásokat akár meg is nyerhetik, aztán szembetalálják magukat ugyanazokkal a problémákkal, amelyeket a jelenlegi kormány nem képes megoldani, de hogy a magyar társadalomnak ebből se rövid távon, se hosszú távon haszna nincs, az biztos.

Tessenek visszagondolni arra, hogy a rendszerváltoztatás idején, a ’90-es évek elején Magyarország a legesélyesebb országok közé tartozott, hiszen a legjobb feltételekkel vágtunk neki a nagy változásnak. Aztán eltelt 14 esztendő, eljött 2004. május 1-je, az európai uniós csatlakozás időpontja, és a tíz csatlakozó ország közül a sereghajtók között találtuk magunkat. Hát mi lehet az oka? Vajon a magyar nép kevésbé szorgalmas, kevésbé tehetséges, kevésbé elszánt, kevesebb benne az akarat, a hit, mint a környező országok polgáraiban? Nem; azt hiszem, hogy a politikai elitből hiányzik az a fajta bölcsesség, amely napi politikai pártcsatározásokon túlemelkedésre alkalmassá tenné őket. Addig, amíg a politikát a kommunikációs szakemberek fogják vezérelni, és addig, amíg a két oldal vezérszlogenjei alig-alig térnek el egymástól és a valósághoz édeskevés közük van, a helyzet nem fog változni.

A vitanapok címe általában az szokott lenni, hogy mit tett a kormány ezért, mit tett a kormány azért, mit tett a kormány a helyzet megoldására. Pedig egy sokkal értelmesebb címet tudnánk a vitanapoknak adni: mit tett az Országgyűlés a szegénység felszámolásáért, mit tett a parlament a gyermekszegénység megszüntetéséért? Mert én magam ellenzéki képviselőként is szégyellem azért, hogy ilyen helyzetben vannak magyar gyermekek. Ugyanilyen helyzetben voltak annak idején is. Ezek olyan feladatok és olyan problémák, amelyeket általában egy kormány egy ciklusban nem tud megoldani. A romaprobléma pontosan ilyen.

Tehát amíg ez a fajta szemlélet van, ami a mai vitanapon is érzékelhető, amíg a mai vitanapon is tulajdonképpen ez uralja ezt a termet, hogy majd ha én kerülök kormányra és hatalomra, akkor én ügyesebb leszek, a másik oldal pedig azt próbálja elhitetni, hogy nála ezt nem lehetett volna jobban csinálni, addig előrébb jutni nem fogunk. Ha a rövid távú pártérdekeken felülemelkedve, a társadalmi problémák megoldása érdekében össze tudunk fogni, és közös feladatvállalásra és közös felelősségvállalásra vagyunk képesek, akkor van esély arra, hogy a magyar társadalom esélyei a jövőjét illetően változzanak, ha ezen nem tudunk túlemelkedni, akkor bizony ugyanitt fogunk tartani.

Választási ígéretek - hiszen a mai vitanap címében ígéretek betartásáról volt szó. Tetszenek emlékezni 2002-ből a kétszer száznapos programra? Tetszenek emlékezni, hogy a kétszer száznapos program olyanfajta költekezésbe sodorta a kormányt, amelynek a következményeit a mai napig viseljük? Többek között ennek eredménye az, hogy egyre távolabb esünk és egyre távolabb kerülünk az euró 2010-es bevezetésének lehetőségétől. A környékbeli országok, vetélytársaink elhúztak; Szlovákia valószínű, hogy 2008-2009-ben már be tudja - Észtországról, Litvániáról nem is beszélve - vezetni az eurót. Tehát a versenyhelyzetünk romlik, csak azért, mert olyan ígéretekbe sodorjuk bele magunkat, amelyeknek a beváltása a jövőt veszélyezteti és a jövőt éli fel.

Tegnap Orbán Viktor pártelnök úr garanciatörvényről beszélt. Én azt szeretném javasolni, elfogadva az ő javaslatát, de kiegészítve, hogy vállaljanak a parlamenti pártok garanciát arra, hogy a választási kampány során nem tesznek olyan ígéretet, amely vagy betarthatatlan, vagy ha betartják, akkor az ország jövője az ára egy ilyen felelőtlen ígéretnek, mert ez legfeljebb pártpolitikai szempontból hasznos, a nemzet szempontjából bizonyosan nem. Idáig, az elmúlt 15 esztendőben az Országgyűlés egy rossz játékformát választott magának, a vesztes-vesztes játszmát játszotta. A vesztes-vesztes játszmát, amivel nem az a nagy baj, hogy a pártok - hiszen a politika általános megítélése rendkívüli módon visszaesett - megítélése hanyatlik, hanem a nagy vesztes maga a magyar társadalom.

Ha a pártpolitikai érdekeken, nagy nemzeti kérdésekben túl tudunk lépni és túl tudunk jutni, akkor van esélyünk arra, hogy a vesztes-vesztes játszma után a győztes-győztes formációt válasszuk, aminek nemcsak a politika, hanem az egész magyar nemzet lehet majd a haszonélvezője. Ehhez kívánok mindnyájuknak bölcsességet, kitartást, hitet, mert a közös célt csak így tudjuk elérni. Köszönöm szépen. (Taps az MDF padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu