KARSAI PÉTER (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Vadai képviselő asszony mondandójához szeretnék kapcsolódni: csak azt nem tette hozzá, hogy és kerül, amibe kerülö. Egyébként én erről beszéltem az előbbi felszólalásomban, amikor utaltam arra, hogy az a bizonyos 6000 milliárd mennyire is fog hiányozni, már most is, ezután még inkább. Szóval, az az önkéntes haderő lenne igazán olcsó és igazán jó, amely nem erőltetett menetben, stílusosan szólva, hanem egy szerves fejlődés útján alakul ki, mert azt bárki beláthatja, hogy, mondjuk, egy páncéltörő rakéta kezelésére szakosodott szerződéses katona kiképzése durván 4-5 millió forintba kerül. Ha csak fél évig van bent a rendszerben, akkor utána a következő fél évben egy újabbat kell ugyanennyi pénzért kiképezni, míg ha, mondjuk, öt évig van bent a rendszerben - mert, mondjuk, a lakáskörülményei, életkörülményei és a többi megfelelőek, ahhoz, hogy ő bent maradjon -, akkor természetesen itt sok-sok milliót lehet megspórolni, és ezzel is csökkenthetnénk azt a bizonyos 6000 milliárdnyi hiányt, amiről én az előbb már szóltam.
Még valami, amit viszont nagyon fájlalok, hogy a honvédelmi tárca vagy miniszter úr nem vett komolyan, ez pedig egy olyan ígéret, amit szintén nem tartott be, és nem is nekünk tette, hanem a NATO-nak tett vállalásáról van szó. Köztudott, és ezt talán már a költségvetési vitában is elmondtuk, hogy az a bizonyos 1,8 százalékos GDP-rész, amelyet az évek során a Magyar Honvédség NATO-megfelelésére is költenünk kell, bizony soha nem látott mértékben ma mintegy 1,17 százalékra fog csökkenni, ez viszont egy olyan ígéret, amit illett volna betartani, már csak a szavahihetőségünk és komolyságunk megtartása végett is.
Én nagyon örültem volna, hogyha esetleg képviselő asszony erről is szól, hogy mi ennek az indoka, miért jó az, ha azt mondják a NATO-ban, hogy ej, ezek a magyar testvérek, bizony még az adott szavukat sem tartják be ilyen fontos kérdésben.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés