KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Ahogy hallgatom volt miniszter urat: ön összetéveszti a mostani napirendi pontot a következő napirendi ponttal. Az agrárjelentésről szóló napirendi pont a következő lesz. (Dr. Németh Imre: Köszönöm, képviselő úr.) De ha már ön fölhozta ezt a témát - (Közbeszólás az MSZP soraiból.) lehet akkor erről is beszélni, előbbre hoztuk egy kicsit, így van -, és a SAPARD-dal kapcsolatban állandóan az előző kormányt hibáztatja: 2002-ben, amikor önök kormányra kerültek, nagyon gyorsan, három hónap alatt sikerült az egész SAPARD-ot megoldani, és őszre már pályázatokat lehetett benyújtani.

Ha ilyen gyorsan cselekedtek, akkor a többi pályázathoz miért nem állították föl időben és ilyen gyorsan a hivatalokat? 2004-ben nemzeti és vidékfejlesztési terv címén 49 milliárd forintot lehetett fölhasználni. A felhasználás nulla. Az AVOP-pályázatban 25 milliárdot lehetett volna 2004-ben felhasználni, a felhasználás nulla. Amire ön hivatkozott még, ha a “mindösszesenö sort nézzük: önök terveztek be 290 milliárd forintot, amit még időközben fölemeltek 304 milliárd forintra, a teljesítés pedig - most volt a zárszámadási törvény - 155 milliárd forint volt. Ez katasztrófa! Itt van az agrárjelentésben, megnézhetik.

Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu