LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szalay Képviselő Úr! Néhány hónappal ezelőtt, jó néhány hónappal ezelőtt pontosan Írország került szóba itt a parlamentben, de teljesen más aspektusból. Akkor arra kérte az ellenzék a kormánypártokat, hogy a jövő érdekében, a nemzet érdekében ne adják el azokat a bankokat, amelyeken keresztül a kis-, középvállalkozások állami támogatása folyósítható, ne adják el azt a bankot, amin keresztül a mezőgazdasági vállalkozóknak a támogatása folyósítható. És pontosan az írekre hivatkoztunk, azért, mert ott az uniós csatlakozás előtt a nemzeti konszenzus jegyében hoztak létre akkor állami tulajdonban levő bankot, ami a kis-, középvállalkozások európai uniós támogatását és nemzeti támogatását segítette, hoztak létre bankot azért, hogy ugyanezt megtegyék a mezőgazdasági vállalkozókkal szemben. Akkor süket fülekre talált az ellenzék kérése.
Én úgy gondolom, abban, hogy Írországgal példálózzunk, amit egyébként ez előtt az eset előtt is nagyon sokszor megtettek, elkéstünk. Elszalasztotta az SZDSZ-MSZP-kormány azokat a lehetőségeket, amelyek alapján olyan intézkedéseket lehetett volna hozni, amivel Írország naggyá lehetett az Európai Unióban, és ami miatt példaként állíthatjuk magunk elé.
Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés