DR. CSÁKY ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Közeledve az év és a kormányzati ciklus végéhez, a kormány szükségét látta, hogy átfogó helyzetelemzést adjon a foglalkoztatás helyzetéről és a foglalkoztatás bővítését szolgáló kormányzati lépésekről. Úgy gondolom, egyetértünk abban - és ez nem feltétlenül kritika -, hogy már éppen ideje volt ennek. Talán jobb lett volna, mondjuk, a kormányzati ciklus első felének vége felé közzétenni egy ilyen anyagot, hiszen akkor lehetőség is lenne annak ellenőrzésére, hogy az ezekben az elképzelésekben, a száz lépés kormányzati programban megfogalmazott elképzelések realitássá válnak-e vagy sem.

Teljesen egyetértünk a bevezető rész első mondataival, amelyek szerint Magyarországon a foglalkoztatás színvonala alacsony, messze elmarad az európai országok többségétől, és ez a körülmény korlátozza a gazdaság növekedését, kedvezőtlenül érinti az államháztartás bevételeit, csökkenti a társadalombiztosításra és a szociális kiadásokra fordítható forrásokat.

Tehát a bevezető mondatokból kiderül, hogy a diagnózis jó; ezek után csak a jó megoldásokat, a lehetséges terápiát kell megtalálni a fennálló helyzet kezelésére. Tehát úgy érezzük, hogy a jelentésnek ez a része már némi kívánnivalót hagy maga után, de erről majd a későbbiekben.

A foglalkoztatás helyzetét bemutató elemzésből két adatra hívnám fel a figyelmet: a foglalkoztatási ráta 2004-ben a 15-64 éves korosztály körében 56,8 százalék volt, ezen belül a szolgáltatásban foglalkoztatottak aránya 62 százalékot tett ki. Ez a két adat egyértelműen mutatja a magyarországi foglalkoztatási helyzet neuralgikus pontjait, melyek szerint túl nagy az úgynevezett inaktívak számaránya, és nagyon magas a nem termelő szférában, elsősorban a közigazgatásban, a közszférában foglalkoztatottak száma. Ha az elkövetkező időszakban sikerül az inaktívak számát és a közszférában alkalmazottak számát lényegesen csökkenteni, nagy lépést sikerül tenni a foglalkoztatási helyzet javítása érdekében.

Azonban az ilyen létszámleépítésekkel érintett embereket nem lenne szabad úgy kitenni az utcára, hogy ne tudjunk valamilyen munkahelyet a részükre felajánlani. Az volna a helyes, ha előre felmérnénk a felszabaduló létszám összetételét, nemek, iskolai végzettség s a többi tekintetében, és összehasonlítanánk a rendelkezésre álló üres álláshelyekkel, lehetővé téve az áthelyezésüket.

Itt kell említést tenni arról is, hogy az 50 éves kor felett munkahelyüket elvesztett személyek támogatási lehetőségét az új szakképesítés megszerzéséhez 45 évre kellene lecsökkenteni, mert a gyakorlatban az elhelyezkedésnél a munkáltatók nagyon sokszor már ezt a 45 éves kort is túl magasnak tartják.

Van azonban e két, jellemzően a magyarországi helyzetet példázó adaton, tehát a foglalkoztatási rátán, és ezen belül a szolgáltatásban foglalkoztatottak arányán kívül egy harmadik tényező is, amelyre nagyon oda kellene figyelni, ez pedig a pályakezdő fiatalok, ezen belül is a felsőfokú végzettségű pályakezdők munkanélküliségének folyamatos növekedése, amely a képzés meglévő hiányosságaira utal.

Szinte minden területen probléma van. Nőtt a 8 általánost el nem végzők száma, és a szakmunkásképzés is csődöt mondott. Az oktatás és a gazdaság munkaerőigénye szorosan összefügg egymással. Jelenleg az oktatási rendszer nem a gazdaság igényeinek megfelelően bocsát ki szakembereket; sok a diplomás, kevés a szakmunkás. A szakmai összetétel más, mint amire a gazdaságnak igénye van. Arról nem is beszélve, hogy földrajzilag nem ott jelennek meg a végzettek, ahol szükség van rájuk.

Ehhez képest lényegesen határozottabb, mélyebb szakmai változtatásokat kellett volna a lépések között felsorakoztatni. Sajnálattal kell tudomásul venni azt is, hogy nagyon alacsony a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási aránya, amit csak tovább ront a közelmúltban előterjesztett és életbe lépett szigorító jogszabályváltozás.

Messze nem lehet viszont egyetérteni a foglalkoztatási helyzetkép összegzésének azon megállapításaival, miszerint csak kedvező nemzetközi gazdasági feltételek mellett lehet a versenyképesség növelésének, a munkajövedelmek emelkedésének és a foglalkoztatás bővítésének összhangját megteremteni. Ezen álláspont elfogadása ugyanis azt jelentené, hogy egyedül csak a dagály hiánya akadályoz meg bennünket a tengerre szállásban, azzal nem is kellene foglalkozni, hogy a hajónk különben csak folyami közlekedésre alkalmas.

A jelentés második részét azzal kezdi az előterjesztő, hogy deklarálja Magyarország foglalkoztatási célját: a teljes foglalkoztatottságot; a teljes foglalkoztatottságot azok körében, akik akarnak, és tudnak is dolgozni. A jelenlegi foglalkoztatási helyzetet ismerve irreálisnak tűnik az ilyen nagyívű célkitűzés, még akkor is, ha a választások előtt szokássá vált a teljesíthetetlen ígéretek közzététele. Sokkal hitelesebb lett volna, ha egy szerényebb javulást tűzne ki a kormány, de azt egy belátható időszakra, és így hiteles lehetne annak teljesíthetősége is.

Egyet lehet érteni viszont a 2004. évi nemzeti foglalkoztatási akciótervben meghatározott, a foglalkoztatás bővítésére irányuló stratégia prioritásainak meghatározásával, amely szerint a megalapozott gazdasági döntések, az oktatás és képzés rendszerének rugalmassá tétele, valamint a szociálpolitikai és a foglalkoztatáspolitikai intézkedések összhangja lehet az alapja a jelenleginél lényegesen kedvezőbb helyzet kialakításának.

(14.20)

Az adórendszer átfogó, alapvető megváltoztatása is alkalmas lenne, lehetne a foglalkoztatás bővítésére. De az eddig követett gyakorlat és a jelenleg is tervezett apró módosítások nem eredményeztek e téren lényeges változtatásokat. Arról nem is beszélve, hogy az államháztartás jelenlegi helyzete a kormány helytelen gazdaságpolitikájának következményeként nagyon szűk mozgásteret enged ezen a téren. Lényegesen nagyobb hatást lehetne elérni a kedvezmények olyan meghatározásával, mely szerint nagyobb adókedvezményt kapnának a hátrányos helyzetű térségekben a munkahelyeket megtartó, új munkahelyeket létrehozó vállalkozások, valamint a hátrányos helyzetű munkavállalókat foglalkoztatók.

Mindig hatásosabb, ha általános kedvezmények helyett célzottan kapják a munkaadók a támogatásokat, annál is inkább, mivel a szűkös anyagiak sem teszik lehetővé, hogy abból mindenki részesüljön. Arra azonban figyelni kellene, hogy csak olyan munkaadók kapjanak támogatást, amelyek biztos gazdasági alappal rendelkeznek, és nem számolják fel őket a támogatás után egy esztendővel.

Ugyancsak további adókedvezmények nyújtásával lehetne a már sok éve hajtogatott részmunkaidős foglalkoztatás bővítését elérni. Kétségtelen ugyanis, hogy a részmunkaidős foglalkoztatás többletkiadást jelent a foglalkoztatóknak, és ezeknek a kompenzálására kellene az aktív munkaerő-piaci eszköz szélesebb körű alkalmazását lehetővé tenni. A különböző operatív programok keretében adott pályázati lehetőségek csak akkor eredményeznének a foglalkoztatás jelenlegi helyzetében lényeges változtatást, ha az anyagiak hiánya miatt nem kellene formai okokra hivatkozva a pályázatok jelentős hányadát elutasítani, ha lecsökkenne a pályázatok elbírálási ideje, és hamarabb jutnának a nyertesek a pályázati pénzekhez.

Megfontolandó lenne az utólagos finanszírozás merev szabályainak enyhítése a részfinanszírozás lehetővé tételével. Indokolt volna az egyedi kormánydöntés alapján támogatott beruházási projektek számának csökkentése, helyesebb lenne ezeket a pénzeket is a pályázati rendszerbe kanalizálni.

Nem nagy kreativitásra és aktivitásra utal a jelentés azon része, ahol a kormány 2006. évi tervei és tennivalói szerepelnek, ugyanis többször csak addig jut, hogy kijelenti: megvizsgáljuk, vagy hogy meg kell vizsgálni valamely meglevő problémát. Ha a kormányzati ciklus utolsó fél évében csak vizsgálat lesz, akkor ebből nagyon sokára lesz gyógyulás.

Helyeselni lehet a közszférában 2005. január 1-jével indított prémiumévek programot, amely elősegíti a fokozatos, méltányos és gondoskodó kivonulást, de legalább ilyen fontos lenne az is, hogy a nyugdíjazást követően újabb méltányos és gondoskodó szempontok alapján ne lehessen ide visszakerülni. Jelenleg ugyanis elsősorban a közszférában jellemzők a nyugdíj melletti foglalkoztatás és a felsőfokú végzettségűek elhelyezkedési nehézségei.

A jelentés szerint a versenyszférában nincs a kormánynak közvetlen bérmeghatározó szerepe, ami azért annyi megjegyzést feltétlenül megérdemel, hogy épp most tervezi módosítani a minimálbér megállapításának szabályait a kormányzat, csökkentve ezáltal az Országos Érdekegyeztető Tanács hatáskörét.

Az oktatási-képzési rendszer átalakításánál sajnálatos módon nem gondolnak arra, hogy a szakképzés felügyeletét vissza kellene adni a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztériumnak, és a jelenleginél lényegesen nagyobb hatáskört, feladatot kellene adni a szakmai kamaráknak. Ez erősítené valójában a képzés gazdasággal való kapcsolatát.

Nem kidolgozott a térségi integrált szakképző központok és a meglevő szakképzési intézmények kapcsolata, működésük koordinálása. Enélkül ugyanis csak tovább nő a már jelenleg is érzékelhető intézményi káosz a szakképzés területén. A felsőoktatási képzésben tervezett változtatásnál nem elegendő a kitétel, hogy az elkövetkező évek során már a munkaerő-piaci igények szerint kerülnek megállapításra a tagozatonként felvehető, államilag finanszírozott hallgatók keretszámai, ezt ugyanis valakiknek, valamilyen szervezeteknek kellene feladatul adni, de lehetőleg olyanoknak, akik ismerik a munkaerőpiac igényeit.

És itt a hátrányos helyzetű térségek és a hátrányos helyzetű munkavállalók érdekében szólva jelezzük, hogy a Foglalkoztatási Alap terhére biztosítani kellene a megváltozott munkaképességűek és a fogyatékkal élők alkalmazása esetén a munkába járás költségeinek teljes megtérítését. Új elem lenne az átmenetileg munkanélkülivé váltak körében a korábbi munkáltatónál történő továbbfoglalkoztatást ugyancsak a Foglalkoztatási Alapból nyújtott támogatással biztosítani. Ezzel a munkanélkülivé válás traumáját is enyhíteni lehetne, és lényegesen megkönnyíthetné a munkaerőpiacra történő visszatérést is.

Nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy itt egészségügyiként egy részt hihetetlen mértékben hiányoltam, és gondolom, ezzel többen vagyunk így ebben a Házban. Akkor, amikor már közismert, hogy a nemzet egészségi állapota, az állampolgárok egészségi állapota időnként akadályozza azt, hogy a gazdaság megfelelően fejlődjön, akkor, amikor nem áll megfelelő - és idézőjelbe teszem - állapotú, megfelelő egészségi állapotú munkavállaló a gazdaság részére, akkor egy 166 oldalas jelentésben, gondolom, erre is érdemes lett volna részletesebben kitérni. Habár van utalás rá, de megítélésem szerint a probléma ennél sokkal súlyosabb. Külön fejezetet igényelt volna, különösképpen, hogy más előterjesztések kapcsán folyamatosan azt olvashatjuk és azt kommunikálja a kormányzat, hogy döntéseit mindig az egészségügy szemszögéből is megvizsgálja, hogy mindig hatásvizsgálatot végez, hogy nemcsak az egészségügyi ellátórendszerre, hanem a humán erőforrásra is a különböző intézkedések milyen hatással vannak. Ezt, ennek a bővebb kifejtését nagyon hiányoltuk ebből a jelentésből.

Összegezve a jelentésben foglaltakat, kijelenthetjük, hogy a kritikák ellenére el kell ismerni, hogy tartalmaz reális, használható elemeket, de nagyon sok a kidolgozatlan és a nem kellően szabályozott kérdés, és ebbe tartozik természetesen az előbb mondott egészségügyi rész is.

Ha a kormány itt most a Házban felvetett észrevételeket figyelembe veszi és megszerzi a társadalmi partnerek támogatását is, akkor a jelentésben megfogalmazott elképzelések alkalmasak lehetnek arra, hogy javítsanak a foglalkoztatás jelenlegi helyzetén. Addig azonban kétségeink vannak, hogy nem csupán írott malaszt marad-e az előttünk fekvő anyag. De a remény hal meg utoljára, bízunk benne, hogy azért valami meg is fog ebből valósulni.

Köszönöm szépen a figyelmet.

Forrás: parlament.hu