GUSZTOS PÉTER, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Amikor egy kormányzati ciklusban egy szocialista és egy liberális párt közösen kormányoz, akkor ugyan lehetnek - és vannak is - fontos és komoly viták az oktatást érintő törvénymódosításokról a két politikai erő között, azonban néhány nagyon fontos alapelvben mégiscsak egyetértésnek kell mutatkoznia, mint ahogy az ebben a ciklusban annál az oktatási tárcánál, melynek államtitkára a Szocialista Párt tagja, minisztere pedig a liberális párt egyik képviselője, így is van.
Mik ezek az alapelvek? Arató Gergely államtitkár úr beszélt ezekről. Nem részletezném, de egy ilyen vitának az elején is érdemes megemlíteni, hogy nekünk, liberálisoknak - és ebben, hála istennek, nagy egyetértés mutatkozik a koalícióban kormányzó pártok között - az oktatás elsősorban a társadalmi esélyegyenlőtlenségek minél hatékonyabb felszámolásának az eszközét jelenti. Ez egy olyan társadalmi intézmény, amelynek elsődleges célja az, hogy a társadalmon belüli különbségeket mérsékelni tudja. Számos olyan oktatási törvényjavaslatról vitatkoztunk már ebben a kormányzati ciklusban, amelynek ez volt a célja, akár a köz-, akár a felsőoktatás tekintetében, és ebben a vitában mi, liberálisok mindig újra és újra elmondtuk azt a számunkra nagyon fontos alaptételt, hogy nem tudunk elfogadni olyan rendszereket a hazai oktatásban, amelyek konzerválják vagy adott esetben növelik a létező társadalmi különbségeket.
Azt gondoljuk - és nagyon bízunk abban, hogy egyszer eljutunk majd oda, hogy ebben politikai konszenzus tud kialakulni a magyar politikai élet különböző szereplői között, mindenféle garanciatörvényektől függetlenül -, hogy ebben egyetértés kell legyen. Egyetértés kell legyen abban, hogy minden olyan ponton, ahol a magyar oktatási rendszer nem felszámolja, nem csökkenti, hanem konzerválja vagy még inkább növeli a különböző társadalmi különbségeket, esélyegyenlőtlenségeket, ott változtatásra van szükség.
Ha az oktatásról beszélünk, nekünk, liberálisoknak, mindemellett külön fontos a versenyképesség fogalma, hiszen tudjuk azt, hogy minden ország, minden nemzet és minden egyes egyén saját versenyképességének kulcsa az oktatási rendszerben keresendő. Mind az egyéni, mind a közösségi, nemzeti versenyképességünket az oktatási rendszer fejlesztésével, pozitív irányú változtatásával tudjuk elérni. Meggyőződésünk szerint mind a közoktatásban végrehajtott változtatások, mind pedig a felsőoktatásban eltervezett és a ciklusban minden bizonnyal végleges jogi formát is öltő változtatások ezeket a célokat szolgálják.
És ezeket a célokat szolgálják azok a változtatások is, amelyek akár a korábbi, akár a mostani javaslatban a szakképzés rendszeréhez nyúlnak hozzá. Arató Gergely államtitkár úr mondott néhány beszédes adatot, amiket érdemes felidézni az előttem szóló fideszes vezérszónok után. Az a megdöbbentő tény, hogy miközben valós problémát jelent - bár természetesen regionálisan eltérő mértékben - Magyarország nagyon sok pontján a munkanélküliség, ehhez képest megközelíti a százezret azoknak az állásoknak a száma, amelyeket magyar munkavállalók megfelelő szakképesítés híján nem tudnak betölteni.
Ha mindehhez hozzátesszük azt a két tényt, hogy mekkora a diplomás-munkanélküliség, amiről nagyon jól tudjuk, hogy persze az egyik fő oka az, hogy az adott korosztályokon belül egyre többen jutnak el a felsőoktatás köreibe, és amíg egy évtizeddel ezelőtt az adott korosztály egyharmada vagy még annyi sem kezdte el a felsőoktatási tanulmányait, ehhez képest már az 50 százalékot meghaladó ez az arány, ezért ez egy fontos tényező, de tudjuk, hogy elég magas a friss diplomával munkát nem találók száma; mindeközben pedig az 1989-90-es majdnem 50 százalékról 20 százalékra csökkent a szakképzésben részt vevő fiatalok aránya. Azt látjuk, hogy a mai világban nagyon sok régióban, nagyon sok területen egy-két jó szakma megfelelő minőségű elsajátítása akár komolyabb életlehetőségeket is tud biztosítani egy fiatal embernek, mint az, hogy beiratkozik egy olyan főiskolai szakra, amiből van még tizenöt az országban, és ő lesz a 3857. abban az évben végzett, kommunikáció szakos diplomával rendelkező fiatal Magyarországon.
Arató Gergely államtitkár úr beszélt arról, hogy közelíteni kell a szakképzés és a munka világát egymáshoz, hogy a hazai szakképzés rendszerében támogatnunk kell minden olyan kezdeményezést és változtatási javaslatot, amely azt célozza meg, hogy a szakképzés minél inkább tudjon idomulni a piac problémáihoz, és képes legyen gyorsan és hatékonyan reagálni arra, hogy mire van szüksége a piacnak. Ez nagyon fontos, hiszen ez egy alapvető versenyképességi tényező. Igaza van államtitkár úrnak, a szakképzésnek a térségfejlesztésben, a területfejlesztésben kulcsszerepe lehetne vagy kell hogy legyen.
Magam egy olyan városban nőttem fel - Salgótarjánban -, ahol még ma is megközelíti a 25 százalékot a munkanélküliség, és mindez a rendszerváltáskor bekövetkezett ipari szerkezetváltással magyarázható. A város rossz infrastrukturális adottságain túl azt, hogy a munkanélküliség nehezen számolható fel és nehezen csökkenthető, leginkább a munkanélküliség szerkezete okozza, tehát az, hogy milyen szakképzettségekkel rendelkeznek vagy nem rendelkeznek a munkanélküli emberek Salgótarjánban és környékén.
(10.30)
Pontosan látom, hogy mennyire igaza van az államtitkár úrnak abban, hogy a szakképzésnek milyen fontos szerepe lehet a további munkanélküliség kialakulásának megakadályozásában, a fennálló munkanélküliség csökkentésében, adott esetben különös válsághelyzetben lévő régiókban is.
Én a normaszövegből szeretnék kiemelni három olyan témakört, amellyel részletesebben is foglalkoznék. Az egyik az a vita, amely a törvényjavaslat 20. §-át, a közoktatási törvény egyik módosító javaslatát, paragrafusát érinti. Azt mondja ez a szöveg, hogy a szakiskolában a nappali rendszerű iskolai oktatás keretében felzárkóztató oktatás szervezhető azoknak a tanulóknak, akik alapfokú iskolai végzettség hiányában kívánnak bekapcsolódni a szakképzésbe. Hátrányos helyzetű tanuló esetén az iskola igazgatójának minden esetben be kell szerezni a gyermekjóléti szolgálat véleményét, azt megküldeni a továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadónak, illetve a felzárkóztató oktatásba bekapcsolódhatnak azok a tanulók is, akik alapfokú iskolai végzettséggel rendelkeznek, de tanulmányaikat nem kívánják a szakiskola 9. évfolyamán megkezdeni, illetve folytatni.
A rendszernek ezt a fajta - mondjuk így - rugalmasabbá válását kritizálta az előttem szóló fideszes vezérszónok, és én nem véletlenül mondtam az előbb a saját közvetlen környezetemből a példát. Azt gondolom, hogy azokban a térségekben - mint például Salgótarján térségében is -, ahol az előbb említett társadalmi, gazdasági, gazdaságszociológiai problémák mellett természetesen fontos mutatók az oktatási képesítési elmaradottságok, ott, egy ilyen körzetben az, hogyha ez a rendszer így rugalmasabbá tud válni, az egészen konkrét segítséget tud jelenteni embereknek, családoknak abban, hogy nagyobb eredményességgel tudják a saját boldogulásukat megtalálni.
Van egy, egész pontosan kettő olyan paragrafusa ennek a törvénynek, amelyről nem esett túl sok szó az általános vita eddig eltelt perceiben, és nem is érint nagyon nagy számú embert, de azért nagyon sok családot mégiscsak a mindennapjaiban érint. És azt gondolom, hogy ugyan ahhoz képest, hogy egy ilyen törvényjavaslat összességében hány intézmény, hány ember, hány család életét, mindennapjait változtatja meg, ehhez képest ez talán egy szűkebb terület, de semmiképpen nem szeretnénk mi, liberálisok, hogyha ez a közös gondolkodásunkban és ebben a politikai vitában egy periferiális terület maradna. Mire gondolok? A sajátos nevelési igényű, halmozottan hátrányos helyzetű gyermekekkel kapcsolatos, az ő képzésükkel kapcsolatos alapvető, nagyon fontos változtatásra.
A törvényjavaslat 21. §-a a következőket mondja ki: ha a sajátos nevelési igényű gyermek súlyosan és halmozottan fogyatékos, attól az évtől kezdve, amelyben az 5. életévét betölti, az óvodai nevelés első napjától kezdődően fejlesztő felkészítésben vesz részt. Ez a fejlesztő felkészítés megvalósítható a fogyatékosok ápoló-gondozó otthonában nyújtott gondozás, a fogyatékosok rehabilitációs intézményében, a fogyatékosok nappali intézményében nyújtott gondozás, a gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés és gondozás keretében biztosított fejlesztés és gondozás, a konduktív pedagógiai ellátás, a gyógypedagógiai nevelésben és oktatásban részt vevő iskolákban nyújtott fejlesztés keretében, illetőleg annak a nevelési évnek a végéig, amelyben a gyermek 6. életévét betölti, bölcsődei gondozás keretében.
A 22. § a közoktatási törvényt a következőképpen módosítja - és azt gondolom, ez a téma szempontjából a legfontosabb -: a súlyosan és halmozottan hátrányos gyermek annak a tanítási évnek az első napjától, amelyben a 6. életévét betölti, a fejlesztő felkészítés keretei között tankötelezettségét teljesíti - a továbbiakban fejlesztő iskolai oktatás -, melyet a súlyosan és halmozottan fogyatékos tanulók fejlesztő oktatása irányelvének alkalmazásával kell megszervezni oly módon, hogy a heti fejlesztő foglalkozások száma elérje a húsz órát.
Szintén a 22. § tartalmazza a következőket: a fejlesztő iskolai oktatásban a tanuló annak a tanítási évnek az utolsó napjáig köteles részt venni, amelyben betölti a 18. évét; a fejlesztő iskolai oktatásban a tanuló annak a tanévnek a végéig vehet részt, amelyben betölti a 23. évét. A fejlesztő iskolai oktatásban a tanulókat fogyatékosságuk, fejlettségük és életkoruk alapján osztják be fejlesztő csoportba. Amennyiben a tanuló a szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleményében foglaltak szerint nem tud részt venni a fejlesztő iskolai oktatásban, a tankötelezettségét egyéni fejlesztő felkészítés keretében teljesíti. Az egyéni fejlesztő felkészítés megszervezhető otthoni ellátás keretében, a fogyatékosok ápoló-gondozó otthonában, a fogyatékosok rehabilitációs intézményeiben, nappali intézményeiben, a gyógypedagógiai tanácsadó, korai fejlesztő, gondozó központban, illetve a konduktív pedagógiai intézményben.
Eddig a helyzet az volt ezekkel a gyerekekkel és fiatal emberekkel, hogy a jogszabályok számukra, illetve az oktatási rendszer és a szociális rendszer számára egy úgynevezett képzési kötelezettséget írtak elő, amely úgy írható le, hogy hetente három egyéni vagy pedig öt csoportos foglalkozás volt számukra kötelezően biztosítandó, mindez a közoktatás keretein kívül, alapvetően a szociális intézményrendszerben. Vagyis azok a súlyosan, halmozottan sérült, hátrányos helyzetű gyermekek, akik valamilyen organikus sérüléssel születtek és nőnek föl, akik a legnagyobb segítségre szorulnának annak érdekében, hogy mindennapi életüket felnőtt emberként megfelelő minőségben legyenek képesek élni, nos, gyakorlatilag ki voltak zárva a tankötelezettségből. A képzési kötelezettség fogalma - mondjuk ki - gyakorlatilag azért létezett, hogy ezt a csoportot a jog formálisan kizárja, kiiktassa a tankötelezettek köréből.
Akik a legtöbb segítségre szorulnak, akiknél a legtöbb probléma található, ők kapták a legkevesebb segítséget, a legkevesebb ellátást a magyar oktatási rendszertől. Pedig azt gondolom - ezt illő most már kimondani -, súlyosan igazságtalan és súlyosan téves az a felfogás, amely az ő életükről lemondva, egész egyszerűen egy szociális problémahalmaznak tekinti ezen embereknek a csoportját, és egy laza mozdulattal és egy sem ügyesnek, sem elegánsnak, sem pedig tisztességesnek nem nevezhető jogi megoldással kizárja őket a tankötelezettek köréből.
Ez a törvényjavaslat ezen a területen, azt gondolom, nyugodtan mondhatjuk, hogy majdhogynem forradalmi jellegű változást mond ki: kimondja azt, hogy 18. életévükig ezek a gyermekek is tankötelezettek, illetve 23. életévükig a továbbiakban is részt vehetnek a tankötelezettség keretében, a közoktatás keretében a fejlesztő iskolai oktatásban, legalább heti húsz órában, mondja ki a törvény, szemben az eddig három egyéni vagy öt csoportos foglalkozással szemben.
És itt fontos valamiről beszélni, amit nem lehet egy ilyen törvényjavaslattal elérni, de számos olyan oktatási törvénymódosítás volt ebben a ciklusban, amely ebbe az irányba hatott, ez pedig az, hogy mi is zajlik ma Magyarországon az úgynevezett kisegítő iskolákban.
A kisegítő iskolák nemegyszer az etnikai és vagyoni alapú és összekapcsolódó szegregáció melegágyaiként működnek. Számos szociológiai, oktatásszociológiai kutatás azt mutatja, hogy azon cigány származású gyermekek, akiket a különböző szakértői bizottságok a kisegítő iskolák kötelékébe utalnak, nos, ezen gyerekeknek a nagy része nem kisegítő iskolába való, hanem meg tudná állni a helyét a közoktatás általános iskoláiban, és tudjuk azt, hogy ez egy furcsa, nemegyszer az önkormányzatok primer anyagi érdekeitől is érintett kérdés és problémahalmaz.
Miről beszélek? Azokról a furcsaságokról beszélek, hogy miközben, mondjuk, egy ideje a szakértői rehabilitációs bizottságok már csak az organikusan sérült gyermekeket utalhatják a kisegítő iskolákba, azóta természetesen furcsa változások álltak be - és ezt a természetesentö szomorúan mondom és ironikus idézőjelben. Mondok néhány számot: 2001-2002-ben a statisztikák szerint 5,5 ezerre lehet tenni Magyarországon a diszlexiával küzdő gyermekeknek a számát.
(10.40)
Amióta csak az organikusan sérült gyermekek mehetnek a kisegítő iskolákba - és tudjuk, hogy a diszlexia fogalmilag idetartozik -, azóta sajátos módon drasztikusan nőtt meg a szakértői bizottságok által diszlexiásnak minősített gyermekek száma a 2001-2002-es 5500-hoz képest, ez az idei tanévben - tessenek megfogni a szék karfáját, amelyben ülnek - 16 500. Négy év alatt a háromszorosára nőtt! Sokan küzdenek ezzel a problémával természetesen Magyarországon. Azt nehezen tudom elképzelni, hogy három év alatt ekkora változás állna be ezen a területen.
A kisegítő iskolák nagyon fontos problémát jelentenek, és ezzel illő szembenéznünk akkor is, amikor erről a területről beszélünk. A magyar társadalom és az oktatási rendszer egészséges fejlődése abba az irányba mutat - és történtek ebben a ciklusban erre lépések, remélem, hogy ez felgyorsul és folyamatos tud lenni -, hogy a kisegítő iskolába bezárt, oda szegregált, jórészt cigány származású gyermekek lehetőséget kapnak arra, hogy a többiekkel együtt tudjanak tanulni az integrált oktatás keretében, és így, ezzel a - gyakorlatilag megüresedésnek tekinthető folyamattal - a kisegítő iskolák el tudják látni azt, ami nekik valóban a feladatuk lenne, hogy plusz gyógypedagógiai és más kisegítő-kiegészítő szolgáltatással a halmozottan hátrányos helyzetű, adott esetben súlyosan sérült, fogyatékos gyermekek ellátásának intézményei lehessenek. Lehet, hogy ez egy liberális álom, de én bízom abban, hogy ez középtávon meg fog tudni valósulni Magyarországon.
Végezetül szólnék egy olyan pontról röviden, amely talán a legnagyobb társadalmi vitát fogja kiváltani a törvényjavaslattal kapcsolatban, valószínűleg úgy, mint ahogy annak idején a buktatás szabályainak megváltoztatására tett különböző kísérletek és jogszabályok vagy az iskolatáska méretével és súlyával kapcsolatos rendelkezésekre utaló elképzelések. Ez pedig a szabad iskolaválasztással, illetve az iskolák szabad gyermekválogatási jogával kapcsolatos kérdés.
Itt már a napisajtóban is megjelenik ennek a történetnek a vitája, és minden bizonnyal itt, az általános vitában is fogjuk ezt folytatni. A vezérszónoklat idejének leteltére való tekintettel csak azt szeretném jelezni, hogy a liberális frakció messzemenőkig támogat minden olyan változtatást, amely azt célozza meg és azt szolgálja, hogy a gyermekek egyenlő esélyekkel tudjanak hozzáférni a megfelelő minőségű oktatáshoz. Ha ennek az az eszköze, hogy az iskolától elvesszük azt a lehetőséget, amit tudunk, hogy sajnos ott van, hogy anyagi és más szempontok alapján válogassanak a családok és a gyermekek között, és, mondjuk, ennek a sorsolás az eszköze, akkor ezt fogjuk támogatni ebben a törvényjavaslatban.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés