LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Vidéki szemszögből miként néz ki a foglalkoztatáspolitika, miként néz ki a munkahelyteremtés? Hogyan látjuk vidékről a soha el nem feledhető három, egymás után tett szót, miszerint: munkahely, munkahely, munkahely? Három és fél esztendeje ezt keresik a vidéki emberek, és három és fél esztendeje nem találják. Vannak látszatcselekvések, vannak kiváló programok, ugyanúgy vannak programok, mint ahogy ezt Varga képviselőtársam is elmondta, csak azt kell megnézni, hogy mi ennek a végső hatása.
Vannak olyan programok, amikor a már rendszerben sem lévő munkanélkülit regisztráljuk munkanélkülivé, majd ki is kerül az állományból, mert elkezdjük oktatni, egy kistérség elkölt rá több mint félmilliárd forintot, és a programban részt vevő önkormányzatok 90 százaléka tudja, hogy aláírta a nyilatkozatot, de úgysem fogja foglalkoztatni azt, akit több mint félmilliárd forintért az adófizetők pénzéből kiképeztek, és látszatra, látszólag a képzési idő alatt csökkentették a munkanélküliséget. Sorolhatnánk még ezeket az eseteket, de sajnos van más is.
Van más probléma is, ugyanis folyamatosan azt halljuk, hogy ha valaki regisztrált munkanélkülit foglalkoztat, akkor támogatáshoz juthat. Hogy néz ez ki ma a magyar vidéken? A foglalkoztató bemegy a munkaügyi központba, leigényli a létszámot, kap egy listát, a listáról kiválasztott dolgozók egy részével megegyezik, majd pedig a munkaügyi központnál azt mondják január közepén vagy február elején, hogy elfogyott az éves keret. Vagy foglalkoztassa támogatás nélkül, vagy pedig, ha lesz megint pénz, akkor lehet erről a kérdéskörről beszélni. Miniszter úr, hiába csóválja a fejét, ez egy megtörtént probléma: Fejér megye, sárbogárdi munkaügyi központ, 18 százalékos munkanélküliség, és nincsen támogatásra pénz. Úgy gondolom, hogy ez katasztrofális, főleg, ha azt vesszük, hogy egy elmaradott térségről van szó; főleg, ha azt vesszük, hogy egy olyan térségről van szó, ahol évtizedeken keresztül, most már mondhatjuk, hogy több mint tíz éve nehéz az embereket munkába állítani és munkahelyet teremteni a számukra.
Nos, nem nagyon tapasztalják a vidéki emberek, hogy a megszűnt munkahelyek helyett újak lettek volna. Szövetkezetek, állami gazdaságok csődbe mentek, gazdát cseréltek, reorganizálták őket, és egyre kevesebb emberre volt szükség. Itt jön az az érdekes probléma - és elnézést kérek, a kormánypárti képviselő asszonyra hivatkozom -, amikor még aktív korú emberek átkerültek a szociális ágazat gondoskodásába rokkantnyugdíjasként 50-55 éves korban, egyébként teljesen jogosan, mert az egészségi állapotuk megromlott, és ezek az emberek nem fognak tudni újra dolgozni. Ugyanis ígértek támogatást a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztatóknak, de ma már tudják ezek a szervezetek, hogy be lettek csapva, és nem azt tekintik bázisévnek, mint amit ígértek nekik, hanem egy eggyel későbbi évet, és így jelentősen csökken a foglalkoztatható megváltozott munkaképességűek száma a következő évben, holott nagyon kéne figyelni rájuk, mert nagyon sokan vannak.
(15.10)
Főleg, ha mellétesszük azt - és rettentő érdekes olyan aspektusban vizsgálni ezt a témát, a vasútról beszéltünk a tegnapi nap folyamán, a mezőgazdaságról beszéltünk a tegnapi nap folyamán -, hogy miként alakul a vidéki emberek sorsa. Jómagam egy olyan kis faluban lakom, ahol az emberek jelentős része a vasútnál dolgozik, de inkább dolgozott, mert a vasútnál rettentő egyszerűen megoldották a foglalkoztatást: a kistelepülésen nem áll meg a vonat, ettől a pillanattól kezdve nem tud bemenni a munkahelyére egyébként a foglalkoztatója által működtetett közlekedési eszközön, elveszíti a munkahelyét, és nincs helyette más lehetőség.
A mezőgazdaságból élők számára 2004 óta igénybe lehetne venni a gazdák korai nyugdíjazását, és ez nem történik meg. Az 55. életévüket betöltött gazdálkodónak, aki abbahagyja a tevékenységet, és átadja a vállalkozását másnak, aki kötelezettséget vállal annak a folytatására, az Európai Unió által kiegészített nyugdíjat lehetne fizetni, lehetne igénybe venni, és ez a pénz a magyar vidékre érkezne meg, ott javítaná a vásárlóerőt, ott csökkentené a munkanélküliséget, mert az ily módon nyugdíjba ment helyébe fiatal lépne. Ezt sem teszik lehetővé. Ettől a pillanattól kezdve rá kell jönnünk, milyen vidéken halmozottan hátrányos helyzetben élni, kistelepülésen, de akár még vidéki kisvárosban is. Bármennyire is érdekes, ez nemcsak egy ezer főt el nem érő kis falura igaz, ez igaz egy ötezres, egy nyolcezres, akár egy tízezer fölötti településre is, ha földrajzilag nem olyan szerencsés helyzetben van, mint esetleg mások.
Nos, dióhéjban: a vidéki ember várja, hogy legyen munkahely, legyen munkahely, legyen munkahely; várja, hogy a kormány ne csak beszéljen az elszalasztott lehetőségekről, hanem cselekedjen is annak érdekében, hogy az 55 éves gazda elmehessen nyugdíjba, hogy a helyébe lépő fiatal megkaphassa azokat a többlettámogatásokat, amelyeket egyébként Magyarországon kívül talán az Európai Unióban mindenhol megadnak számukra.
Ha ezek az alapvető tételek megvalósulnak, és odafigyelünk azokra az emberekre, akik az elmúlt évtizedekben nagyon rossz életkörülmények között élték le, dolgozták le az életüket, és megváltozott munkaképességűek, és nem elvonjuk, nem közgazdasági trükköt hajtunk végre azzal, hogy mennyit állítanak elő, mennyi az erre fordított állami pénz, mennyi a visszafizetett adó, mennyi a visszaszedett járulék, és a végén kiderül, hogy nullszaldós az államnak ez az egész történet, és még ebből is el akarnak vonni - akkor talán lesz a magyar vidék számára szebb jövő, de úgy tűnik, a jelenlegi kormány ennek a megvalósítására sajnos nem képes.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzék padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés