DR. KOLBER ISTVÁN tárca nélküli miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet területrendezési tervének elfogadásáról és a balatoni területrendezési szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény, közismert néven Balaton-törvény napirenden lévő módosítása a törvény bizonyos garanciális szabályokkal történő kiegészítését célozza, amelyek az egészséges környezethez való jog érvényesülését kívánják biztosítani.

A törvénymódosítást alapvetően az tette szükségessé, hogy civil szervezetek kezdeményezték az Alkotmánybíróságnál, hogy állapítsa meg a Balaton-törvény egészének és egyes pontjainak alkotmányellenességét. Az Alkotmánybíróság valamennyi indítványt elutasította, viszont saját hatáskörben eljárva az esetek vizsgálata közben tapasztalt hiányosságok pótlására hívta fel a jogalkotót. Jelezte, hogy a szabályozás tartalmának hiányos voltából eredő mulasztás is alkotmányellenes. Éppen ezért felhívta az Országgyűlés figyelmét, hogy a tómeder védelmében az alkotmányban szabályozott, egészséges környezethez való jog érvényesülését biztosítani hivatott garanciális rendelkezéseket 2005. december 31-éig alkossa meg.

A civil szervezetek által kifogásolt jogszabályi helyek vizsgálata során az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy a Balaton-törvény további jogszabályalkotásra, további tervezésre bízta a tómederben történő beavatkozások, a víz és a vízi élővilág védelmében szükséges jogi korlátok meghatározását. Az Alkotmánybíróság kifejtette: a Balaton-törvény feladata, hogy megteremtse az összhangot a tó üdülési funkciója, az idegenforgalom és a környezet védelme között, meghatározza a tómeder védelmének konkrét szabályait, megfogalmazza azokat a törvényi előírásokat, amelyek korlátok közé szorítják a természetkárosító beavatkozásokat. Ez a feladat konkrét törvényi előírások nélkül nem bízható alacsonyabb szintű szabályozásra, illetve a további tervezésre, egyedi hatósági tevékenységre.

Áttekintve az Alkotmánybíróságnak az egészséges környezethez való jog értelmezésére vonatkozó határozatait, megállapítható, hogy az Alkotmánybíróság gyakorlatában előnyt élvez a szankciókkal biztosított védelemmel szemben a megelőzést szolgáló szabályozás, az alacsonyabb szintű szabályozással szemben a törvényi szabályozás, a normatív szabályozás, valamint az, ha a hatósági tevékenységet törvényi előírások határolják körül, kevesebb teret engedve a mérlegelésnek. E szabályozási elveket figyelembe véve a törvényjavaslat konkrét, szigorúbb szabályokat ír elő a zöldterületek területhasználatára, a nádasok védelmére, a parti sétányok kijelölésére vonatkozóan. Magasabb szintre emeli és kiegészíti a tervek tartalmára és a tervi elemek meghatározásának elveire vonatkozó szabályokat, amelyeket jelenleg kormányrendelet, azaz alacsonyabb szintű jogszabály tartalmaz. Tökéletesíti a tervek készítésére, jóváhagyására és az engedélyezési eljárásra vonatkozó rendet.

A törvényjavaslat megoldást kínál egy, az önkormányzatok számára gondot jelentő problémára is. A Balaton-törvény 9. §-ának (5) bekezdés a) pontja szerint az üdülőkörzet településeinek beépítésre szánt területein, illetve belterületein, ahol a szennyvízcsatorna-hálózat nem épült ki, illetve a tisztítómű tovább nem terhelhető, 2005. december 31-éig új épület építésére építésügyi hatósági engedélyt adni, illetőleg az engedélyek érvényét meghosszabbítani csak akkor lehet, ha az illetékes környezetvédelmi és vízügyi hatóság által elfogadott szennyvíztároló, illetve szennyvíztisztító berendezés létesült. A hivatkozott rendelkezés b) pontja szerint 2005. december 31-e után új épület építésére engedélyt adni, illetve az engedélyek érvényét meghosszabbítani csak a szennyvízcsatorna-hálózat és megfelelő kapacitású tisztítómű megléte esetén lehet. Ennek a határidőnek a betartása mind környezetvédelmi, mind humán-egészségügyi szempontból alapvető fontosságú lett volna, azonban a feltétel teljesítéséhez az önkormányzatok és a költségvetés sem rendelkezett elegendő forrással és idővel. E szempont figyelembevételével a törvényjavaslat a határidőt 2007. december 31-ére javasolja módosítani.

Az előttünk fekvő törvényjavaslat az alkotmánybírósági határozatból származó feladat teljesítését célozza. E feladatot a törvény egyébként is esedékes felülvizsgálatától függetlenítve kellett elvégeznünk. A törvény korábban megindított felülvizsgálata a Balaton-törvénynek az országos területrendezési tervről szóló törvénnyel való összhangját és a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet területrendezési tervében meghatározott övezeti határoknak, szabályozási előírásoknak a pontosítását, szükség esetén módosítását célozza.

(19.30)

A jogszabályokban meghatározott tervezési folyamat kötött tartalmi és egyeztetési szabályokkal rendelkezik, amelynek időigénye nem tette lehetővé, hogy ezt a két folyamatot egyesítsük. A szabályozási célok különbözősége is a törvénymódosítás két ütemének szétválasztását indokolta. Az alkotmánybírósági határozatból következő szabályozási cél a Balaton-törvény szigorítására irányul, mivel a vízpart-rehabilitációs és a partvonal-szabályozási tervekre és jogalkalmazásra vonatkozó garanciális szabályok megalkotását szabta feladatul.

A területrendezési terv módosítására beérkező javaslatok többsége ezzel szemben a Balaton-törvény előírásainak az enyhítését szeretné elérni, ebből következően előbb kell kiegészíteni a Balaton-törvényt, hogy az egészséges környezethez való jog a későbbi tervezés során érvényesülhessen. Mindez a természetvédelmi, környezetvédelmi érdekek érvényesítését, garanciáját jelentő törvényi előírások kiegészítésével biztosítható. A garanciális szabályok megalkotása, tehát a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet területrendezési terve a Balaton-törvény felülvizsgálatának egyben előfeltétele is.

Mindezek alapján kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a Balaton-törvény módosítását célzó törvényjavaslat tárgyalását mindezek figyelembevételével kezdje meg, és kérem a tisztelt Ház támogatását.

Köszönöm szépen a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu