DR. KIS ZOLTÁN, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Amikor olvassuk ennek a törvénynek a címét - Törvény a lobbitevékenységről -, akkor ez a kifejezés sokaknak - ahogy az előttem szólók is már többször mondták - furcsán cseng, és úgy érzik, hogy a “lobbiö bizonyos korrupciós ügyek összemosására is alkalmas. Pedig hát a lobbi eredeti jelentése előtér, egy olyan előcsarnok, ahol legális tevékenység folytatható annak érdekében, hogy azokat, akik valamiféle döntéshozatalra feljogosítottak, érdekérvényesítés szempontjából tájékoztathassák azok, akikre majd a döntés vonatkozik, és befolyásolhassák is a döntést.

Amikor az Egyesült Államokban jártam, nagy meglepetéssel láttam a különböző állami testületeknél, hogy van egy tér, ahol az illető döntéshozók leülnek, kávéznak, teáznak, különböző emberek címkével az oldalukon odamennek hozzájuk, és megpróbálnak szóba elegyedni azokkal, akik egy adott ügy felelősei az adott területen, majd megy hozzájuk egy másik ember is, és az is elkezd velük beszélgetni. Mondták, hogy ők a lobbisták, most éppen két lobbista győzköd egy képviselőt, az egyik az A-, a másik a B-variáció érdekében, és hozzák is az információkat meg az adatokat a képviselőnek, hogy az a döntését megfelelő szakmai ismeret alapján hozhassa majd meg, s hogy ez milyen jó dolog, mert így képbe kerülnek, és gyakorlatilag mindenki tudja, hogy melyik képviselőt ki és hogyan keresett meg, sőt erről megfelelő nyilvántartás is van, ezért a korrupció és a hivatali befolyással való üzérkedés lehetősége csökken. Ezt 1995-ben láttam.

Annyiból nem lepett meg a dolog, hogy Magyarországon is van ilyen, csak nincs szabályozva. Ha az ember bejön az Országgyűlésbe, akkor a folyosón át kell verekednie magát mintegy 400-500 civil ruhába öltözött úriemberen és úriasszonyon, akik különböző ügyekkel keresik meg - finoman szólva - a képviselőket, és megpróbálják az igazukról meggyőzni anélkül, hogy bármiféle hivatalos titulusuk vagy jogosítványuk lenne, és a képviselő esetleg azt se tudja, hogy az illető hölgy vagy úr kicsoda, micsoda és mit akar. Később persze kiderül, hogy milyen tevékenységet folytatnak. Szerintem ez nem jó, nem járható út, ennek a jogi szabályozására mindenképpen szükség van, de ezt itt a Házban nem is vitatja senki. A lobbitevékenység köre, annak a működtetése, valamint bizonyos, az országgyűlési képviselőkre vonatkozó szabályok tekintetében azonban e Házban eltérő álláspont alakult ki, melynek a feloldására meg kellene keresni azt a módot, amivel a konszenzus kialakítható.

Az első a törvény tárgyi hatálya, hogy milyen jellegű tevékenységre terjed ki. A jogalkotó az előterjesztésében jelzi a közhatalmi aktusokat, a közhatalmi döntéshozatalokat, és szépen felsorolja a parlamentet, a kormányt, a helyi önkormányzatokat, a kormányzati szerveket, az önkormányzati szervezeteket, azok tisztségviselőit, előadóit, gyakorlatilag mindenkit, aki Magyarországon az állami közigazgatás törvényhozói, jogalkotói és végrehajtói rendszerébe tartozik.

Szerintem itt helyes lenne az a különbségtétel, ami a végrehajtás során a lobbizást kizárná azokból a hatósági ügyekből, amelyekre eligazító szabályokat a közigazgatásról és a közigazgatási szolgáltatásról szóló törvény meghatároz. Ugyanis ha én egy adott hatósági ügyben valamit el akarok érni, akkor ott feltételezhetően ügyfél vagyok. Például ha beadok egy építési engedély iránti kérelmet azzal, hogy Kis Zoli csinálni akarok egy olajfinomítót a természetvédelmi terület kellős közepén, mert olyan ötletem támadt, hogy fáradt olajjal fogom itatni az állatokat, és ehhez egy pakuralepárló rendszerre is szükségem van. Ha megnézi az előadó, azt mondja, ez nem teljesen stimmt, mert a természetvédelmi hivatal ehhez nem akar hozzájárulni. Én mint ügyfél ebben az ügyben mindent megtehetek, megismerhetem az iratokat, van jogorvoslati lehetőségem, illetve igénybe vehetek olyan szakértőket az igazam alátámasztására, akik az adott döntést befolyásolhatják.

Miért kell itt a lobbitevékenységnek megjelenni? Egy adott hatósági eljárásban mint ügyfél keressek meg egy lobbistát? - mondván, hogy öreg, nekem itt segítségre lenne szükségem, neked van kitűződ meg jogosítványod, én meg fizetek érte valami megbízási díjat. Nem jó ez a dolog! Szerintem a közigazgatási eljárási szabályok megfelelően garantálják az ügyfél érdekérvényesítési képességét ezekben az ügyekben, itt a lobbitevékenységnek nincs helye, még akkor sem, ha az adott ügyben az adott ügyintézőnek diszkrecionális joga van, tehát dönthet így is, úgy is, de a jogszabályokkal szemben természetesen nem dönthet. Ez az ügyfél legyen az ügy ura, ebben az ügyben próbálja meg érvényesíteni, de ne lobbizzon.

Ilyennek tartjuk egyébként a közbeszerzési és koncessziós eljárásokat is. Én értem a jogalkotó szándékát, hogy így is, úgy is megjelennek ezek az érdekek, inkább hozzuk nyilvánosságra, szabályozzuk le, mert így a korrupciót és annak veszélyét csökkenthetjük. Szerintem meg a szigorúbb ellenőrzéssel és a köztisztviselői kar megfelelőbb kiválasztásával kellene ez ellen küzdeni, és nem kellene a lobbitevékenységet ide beengedni. Itt egy módosító indítvánnyal fogunk élni - ezt Kóródi Mária képviselő asszonnyal közösen fogjuk benyújtani -, amellyel a közhatalmi döntéseknél szeretnénk kivenni az egyedi hatósági ügyeket, valamint a koncessziós és közbeszerzési eljárásokat a törvény hatálya alól.

Aztán van egy másik döntően vitatott ügy is, amiben a vélemények már jobban szórnak, ez pedig az, hogy mi ennek a törvénynek a személyi hatálya, kikre terjed ki. A civil szervezetekre nem terjed ki. Miért nem? Azért, mert a civil szervezetek érdekérvényesítő képessége és annak a működtetése nem ennek a törvénynek a szabályozási tárgykörébe tartozik. Itt üzletszerű gazdasági tevékenységről van szó, amit megfelelő ellenérték fejében végeznek el, míg a civil érdekérvényesítő képesség a saját tagság ügyében történő eljárás, amelynek a feltételeit viszont biztosítanunk kell; de nem biztos, hogy itt. Az a jogalkotásról szóló törvénymódosítás, amiről szó van a Házban, a mainál szélesebb jogkört fog biztosítani az adott civil szervezeteknek az érdekérvényesítésre, valamint már most vannak olyan szakmai, ágazati törvények, amelyek egyszerűen kikerülhetetlenné teszik a civil szervezeteket.

Mondok egypár példát. A mezőgazdaságról szóló törvény például kimondja, hogy van egy úgynevezett Országos Mezőgazdasági Nemzeti Agrártanács, amelyben az érdekképviseletek jelen vannak, s e tanács hozzájárulása nélkül ebbe a Házba semmit nem lehet hozni. Nem egyetértési joga van, hanem a véleményét ide kell hozni, meg kell ismerni, anélkül nem dönthetünk. Ilyen a szövetkezeti törvény. Szövetkezeti törvényt ebben a Házban nem lehet alkotni úgy, hogy az Országos Szövetkezeti Tanács azt ne véleményezte volna, illetve ne látta volna el megfelelő ajánlásokkal. De mondhatnám a környezetvédelemről vagy a természetvédelemről szóló törvényt is. Megalkotásra került az Országos Környezetvédelmi Tanács, amelyben a civil szervezetek hivatásuknál fogva ott ülnek. Ott ül a gazdasági oldal, ott ülnek a civilek, és ott van a közigazgatási oldal, és az Országos Környezetvédelmi Tanács ajánlása nélkül nem lehet idehozni semmiféle törvényt, amely a környezet- vagy a természetvédelmet érintené. Még egyszer hangsúlyozom: nem egyetértési joguk van, hanem a véleményüket ki kell kérni, és annak összegzése és rendszerezése nélkül törvényalkotásról nem lehet szó. Tehát megjelenik az érdekérvényesítés, amit persze szélesíteni kell, és komolyan kell venni.

Amikor annak idején az FM-ben államtitkár voltam, feladatom volt a civil szervezetekkel történő érdekegyeztetés. Létrehoztuk az úgynevezett Mezőgazdasági Érdekegyeztető Tanácsot, azt én vezettem, elég kínosak és hosszadalmasak voltak az ülések, mégis minden hónapban meg kellett csinálni, és jelentenem kellett a kormánynak meg a miniszternek, hogy az adott ügyekben a civil szervezetekkel hogy jártunk el. Tehát ha van egy olyan belső szabályzata egy minisztériumnak, amely a civil szervezetekkel történő kapcsolattartást rendezi - márpedig majdnem mindegyik minisztériumnak van, sőt az úgynevezett parlamenti kapcsolatok és a civil szervezeti kapcsolatok osztályai is működnek -, akkor ez egy megfelelően kanalizált, rendezett és le is szabályozott rend szerint működtethető.

(14.40)

De tegyük fel, hogy ez nem működik, hogy a civil szervezetnek szüksége van az érdekérvényesítésre, és ebben a törvényben szeretné ezt megvalósítani. Ezt most sem zárja ki semmi. Mert ha én egy civil szervezet vagyok, és üzletszerűen lobbitevékenységet szeretnék folytatni, abban a pillanatban vagy megbízok egy lobbistát, vagy a saját tagjaim közül, aki megfelelő szakmai háttérrel rendelkezik - a törvény leírja, mikkel kell rendelkeznie, egyetemi végzettséggel, ne legyen büntetett, legyen cselekvőképes, ne legyen eltiltva a lobbitevékenységtől -, ezeknek megfelel, akkor szépen bejegyezteti magát, és lobbistaként csinálja - igen ám, csak más szabályok alapján! Mert ebben a pillanatban a lobbista köteles lesz szépen leírogatni, hogy például az Aranyfürt Civil Egyesület nevében eljárva kivel, mikor, miről tárgyalt, mikor ebédeltette; mikor adtam neki tollat, illetve radírgumit, mert a ceruzájával szeret firkálni, és időnként szeretem azt átíratni vele, ezért legyen szíves a papírtakarékosság érdekében radírgumit is használni; és az, akit megkeresett, szintén köteles lesz szépen beszámolni, és rövid feljegyzést készíteni arról, hogy ezzel a lobbistával, aki egy civil egyesület nevében járt el, miről tárgyalt, hogyan csinálta. Tehát ezt az utat is lehet választani, csak ez bürokratikusabb, sokkal inkább szabályozott, és nem a civil szférára van kitalálva.

Tehát értem a civil szervezetek érzékenységét, az aggodalmukat is, de jogtechnikai szempontból és a törvény céljának elérése szempontjából azok a felvetések, amelyek alapján ezt kritizálják, nem valósak, illetve megoldhatóak, csak jó hozzáállás és segítőkészség kérdése.

Ami a képviselők helyzetét illeti - Kóródi Mária erről már szólt, sőt Répássy Róbert képviselő úr is említette -, az országgyűlési képviselők tekintetében mondhat-e ki olyat akár kétharmados törvényi rendelkezésben is ez az előterjesztés, hogy az országgyűlési képviselők jogállását módosítva kötelesek legyenek beszámolni arról, hogy ők és családtagjaik milyen ügyben, hogyan érintettek. Szerintem is az lenne a helyesebb és járhatóbb út, ha ezt a Házszabályban rendezné az Országgyűlés. Valamennyien vagyunk annyira felnőttek, vagyunk annyira talán még normálisak is, hogy képesek vagyunk egy ilyen szabályt úgy megalkotni, hogy az adott képviselő személyére nézve - ez mind a 386 képviselőnek az érdeke - korrupció vagy korrupciógyanús ügyek ne kerülhessenek se felszínre, se pletyka szintjén ne jelenjenek meg, ezért egy ilyen szabályozást a Házszabályban meg tudunk alkotni, amelyben azt mondjuk, köteles erről vagy arról értesíteni a társaságot, illetve mindenki tudja, hogy ki milyen ügy kapcsán, milyen lobbistával, kivel, hogyan került kapcsolatba, de ezt nem ebben a törvényben és nem így kellene megoldani.

A másik: Répássy úr szólt arról, hogy ha itt megkeresnek kormánytagokat, képviselőket, ezt, azt, amazt, e törvény alapján ők mindenféle szankció nélkül megtehetik, hogy nem tájékoztatják a lobbitevékenységről azt, akire ez tartozik. A 26. § azt mondja ki, hogy itt az emlékeztetőt meg kell ám csinálni! Igaz, nem egyértelmű a fogalmazás, mert azt mondja, hogy a döntéshozó szerv tagja, akit megkerestek, csinál egy emlékeztetőt. Itt lehet egy módosítást tenni, egyértelműsítsük ezt, hogy országgyűlési képviselő, kormánytag, mindenki, aki az adott kategóriába tartozik, csinálja meg az emlékeztetőt, és attól majd elmegy a kedve, hogy olyan sokat fog... (Dr. Salamon László: Nyilvánosan!) Természetesen, Salamon képviselő úr, ennek a nyilvánosság a lényege! És ugyanúgy a lobbista részéről, az általa készített jelentések is betekinthetők legyenek, hogy az adott negyedévben kivel, miről és milyen ügyben tárgyalt. Természetes, hogy ezek az ügyek a nyilvánosság nélkül nem működtethetőek, illetve nem tarthatóak fenn, és még mindig nem győzheti meg a közvéleményt arról, hogy tisztességes és jó az, amit megtenni akarunk.

Van még egy dolog. Azt mondja a törvény: a lobbista, amennyiben valamiféle írásos előterjesztéssel keresi meg a döntéshozó szervet, akkor őt legalább egyszer oda kell hívni, el kell vele beszélgetni, hogy egészítse ki azt, amit leírt.

Kérem szépen, át kellene gondolni a gyakorlati megvalósítását. Én, ha lobbista vagyok, mindenhová be fogok nyújtani írásban akár csak két sort; én lobbizom, hogy a Jézus Szíve Sportkör márpedig kapja meg…, tudom, nem jó a példa, nem civil szervezet, hanem az X. Y. Gépgyár kapja meg a területen történő áthajtási jogot, vagy mit tudom én, micsodát, mert a törvény szerint ezt is megtehetem, és odaírok a másiknak, a harmadiknak, vagy a rendezési tervnél, hogy belterületbe vonjunk iksz területet. Mindenki mindenkinek írogat, és a testületek mással sem lesznek elfoglalva, mint azzal, hogy ezeket meghallgatják, mert ez pillanatok alatt kötelező lesz.

Itt azt kellene berakni, hogy szükség szerint dönthesse el az a testület, hogy ha előtte van egy írásos anyag, amit a lobbista betett egy adott döntéshozás előtt, hogy a testület maga még szükségesnek látja-e, hogy szóban is meghallgassa, vagy elegendő, amit leírt, és az alapján megfelelő döntést tudnak hozni. Úgyis a lelkiismeretüktől függ, mert nekik a választók felé el kell számolniuk, hogy most megfelelő, megalapozott döntést hozott-e az anyag alapján, ami előtte volt, vagy még személyesen is meg kell hallgatni.

Megjegyzem, az Országgyűlésnél ezek a meghallgatások eléggé rugalmasan mennek. Mind a mezőgazdasági, mind a környezetvédelmi bizottságban a civil szervezetek is, a gazdasági oldalt képviselők is jelen vannak, és én tizenöt év alatt nem emlékszem arra, hogy egyszer is előfordult volna, hogy ha szót kért a bizottsági ülésen az illető érdekelt, akkor ne kapta volna meg.

Azt azonban törvényileg kötelezővé tenni, hogy ezek a szervezetek kötelezően hallgassák meg azt, aki írásban valami véleményt ad, a döntéshozói szabadság túlkorlátozásának tekintem, illetve tekintjük az SZDSZ részéről, valamint az államhatalmi ágak szétválasztása okán az alkotmányos jogosítványokból fakadó kötelezettségek teljesítésének.

Azt gondolom, az a három-négy neuralgikus pont, amiről valamennyien beszélünk itt a parlamentben, kis kompromisszummal egymáshoz közelíthető, megoldható. Ennek a törvénynek az elfogadását mindenféleképpen támogatjuk. Az SZDSZ álláspontja is az, hogy ebben az országban végre el kell jutni oda, hogy ha nem is teljesen kifehérítve, mert olyan ország nincsen, de legalább átláthatóvá téve azoknak az érdekcsoportoknak a működését, amelyek nyilvánvalóan a saját önös okuk miatt a döntéshozókat valamilyen szinten megpróbálják befolyásolni, tegyék, nem baj, attól mindenki csak okosodik, de ezt adott, nyilvános, jogszabályilag körülhatárolt keretek között, úgy, hogy annak a döntésnek a hatásairól és a döntés végtermékéről azok, akik ezt meghozták, nyugodt szívvel tudjanak beszámolni, és tiszta lelkiismerettel tudják vállalni döntéseik következményeit.

Ezzel az összefoglalóval a Szabad Demokraták Szövetsége a törvényjavaslatot elfogadásra ajánlja.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu