DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Pósán képviselő úrnak kétségkívül igaza van abban, hogy a rendszer működik. Működik azokkal az eredményekkel, amiket látunk, és azokkal az eredményekkel, amikről az imént beszámoltunk. Működik olyan eredménnyel, hogy a magyar iskolarendszer a fejlett világban egyike a leginkább, legszélsőségesebben szelektív, legszélsőségesebben szegregáló iskolarendszereknek, nem elhatározás okán, hanem a spontán szelektív társadalmi mechanizmusok okán.

Most egy olyan lépést kíván a kormányzat megtenni, amely ezt a szelektivitást valamelyest csökkenti. Nem fogja megszüntetni minden okát. Nem fogja megszüntetni azt a fajta spontán szegregációt, amikor a kistelepülési kisiskolából a tehetős, jómódú helyi polgárok elviszik a gyerekeiket a városi iskolába, aki meg nem tudja elvinni, annak a gyereke ott marad, és ilyen módon létrejön egyfajta szegregáció. Ezen biztosan nem fog tudni segíteni. De azon fog tudni segíteni, hogy a jó vagy jónak tekintett iskolába ne csak annak a gyereke kerülhessen be, aki maga is jó iskolát végzett, aki maga is jómódú szülők gyermeke, aki maga is magas társadalmi státusú, lehetőség szerint értelmiségi, középosztálybeli, jómódú ember. Ezen tud segíteni valamelyest ez a rendszer. De ennek is megvannak a korlátai.

Ma is az a helyzet, hogy a legrosszabb helyzetben lévők nem elsősorban azért nem kerülnek be egy jó iskolába, mert nem veszik fel oda őket, hanem azért, mert már nem is jelentkeznek oda. Ez is igaz, képviselőtársaim, és ezen sem fog segíteni a rendszer, de legalább valamilyen lépés ennek a rendkívül merev szegregációnak az oldásában.

Forrás: parlament.hu