GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm, hogy kérdése kapcsán elmondhatom, hogy Medgyessy Péter kormánya és az én kormányom, elődjével ellentétben, a családtámogatásban éppen azt a családi pótlékot tekintette a támogatás fő forrásának, amely eljut mindenkihez, nemcsak azokhoz, akik jövedelemmel rendelkezvén magas jövedelemből adólevonási joggal rendelkeznek. Örömmel számolhatok be arról, hogy ezek voltak azok a kormányok, amelyek a családi pótlék összegét megemelték, a 13. havi családi pótlékot bevezették. Nyilván önnek is örömére szolgál, hogy ez az a kormány, amely a családtámogatási rendszer jelenlegi átalakításában szembemegy azzal a korábbi gyakorlattal, amely jövedelmet csoportosított át családtámogatás címén az átlag alattiaktól a messze átlag fölött élőkhöz.

Gyaníthatóan többek között a cigány fiatalok számára is jó az, hogy 15 év után a magyar szakképzésnek van jövője intézmény- és finanszírozási reformban. Gondolom, támogatja azt, hogy van szociális földprogram, amelyet előttünk nem csináltak meg, és éppen azokat támogatja, akik másképpen nem tudnának földhöz jutni. Gondolom, támogatja, hogy a mi kormányunk volt az első a rendszerváltás óta, amely romatelep-felszámolási programot hirdetett, és már megy ez a program, ment tavaly is, és megy idén is. Gyaníthatóan örül annak, hogy bevezettük az ingyenes étkezést a rászorultaknak, és bevezettük az ingyenes könyvet a rászorultaknak; és nyilván a képviselő úr egy sor szemrehányást tesz önmagának és saját pártjának, hogy amikor lehetősége volt kormányozni, akkor az előbb felsorolt lépések egyikét sem tették meg.

Képviselő úr, nagyon hálás vagyok önnek, hogy beszélhetünk arról, hogy hogyan kell Magyarországon olyan politikát folytatni, amelynek kedvezményezettjei nem a felső középosztályok, nem azok, akiknek bár lehet, hogy többre van szükségük, de még többre van azoknak, akiknél több a szükség.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu