DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Asszony! Még mindig kevesebbet beszélünk arról, én megpróbáltam néhányszor - de úgy látszik, ez a hullámhossz nem nagyon működik -, hogy mit lehetne tenni a megváltozott munkaképességű személyek dolgában. Szó van erről a törvényjavaslatban, csupán azt reméltem, hogy az Országgyűlés vitájában és annak nyomán a kormány erőfeszítéseiben is látunk lépésről lépésre kijelölt utat, hogy amikor a megváltozott munkaképességű személy, aki tavaly még nem volt képes valamit elvégezni, de most már igen, az hogy jut el a kevesebb munkaképességtől a több munkaképességig, aztán mik a kilátásai, hogy a következő évben még előbbre jusson. Van-e erre intézményes elgondolás, és hogy fog ez működni? Mert végső fokon így fogunk eljutni oda, hogy több munka lesz, és kevesebb igény lesz szociális juttatásokra. Most már nem ismétlem azt, amiben úgyis nagyon egyetértünk.
Miniszter asszony, azt szeretnénk hallani a törvényhozás e szakaszának további vitájában, hogy hogyan is néz ki az a menetrend, az az útiterv, amelyik elvezet bennünket valahonnan valahova, már elmondtam, hogy milyen állomástól milyen állomásig.
Köszönöm a meghallgatást.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés