HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Azt hiszem, azon ritka pillanatok egyikének tanúi lehetünk, amikor az Országgyűlés mind a négy pártja egyetért, és a törvénymódosító javaslatot támogatni fogja.
A Magyar Demokrata Fórum üdvözli és támogatja a szabálysértési törvény módosítását, amely szigorítja az arra engedéllyel nem rendelkezők szankcionálását a polgári felhasználású robbanóanyagokkal és pirotechnikai termékekkel kapcsolatban, ennek megfelelően szigorúbb büntetésre számíthatnak az illegálisan petárdákat árusító, azokat felhasználó személyek. Emlékezzünk vissza, korábban több mint száz civil szervezet a petárdázás teljes betiltásáért indított népi kezdeményezés formájában aláírásgyűjtési akciót Petárdastopö címmel. A céljuk az volt, hogy az Országgyűlés törvényben száműzze a közterületekről a hangos és veszélyes robbanószereket.
Mint tudjuk, soha nem okozott annyi vérző sebet és tüzet a felelőtlen petárdázás, mint tavaly és tavalyelőtt. Történt mindez teljesen legálisan, hiszen a jelenlegi kormány érthetetlen okokból 2003-ban módosította a jól bevált és a biztonságot jobban garantáló jogszabályt. Az akkori módosítás után a jogszabály betarthatatlanná, ellenőrizhetetlenné és életveszélyessé vált.
Az új kormányrendelet működésképtelensége már december 31-e előtt is bebizonyosodott: szinte senki sem vette komolyan az árusítás megkezdésére megadott hivatalos kezdő dátumot, és jóval több bizonytalan, műszaki biztonságát tekintve kétes eredetű petárdát hoztak be az országba. A vámosoknak és rendőröknek így bőven akadt dolga szilveszter előtt, hiszen megindult a petárdaáradat Magyarország felé, komoly illegális petárdaszállítmányokat, raktárakat lepleztek le, a járőrök pedig számtalan magán-tűzijátékos ellen indítottak eljárást.
Mindezek ellenére nem történt érezhető változás, és országszerte fékezhetetlen durrogtatók szállták meg az utcákat és a tereket. A mentők szilveszterkor Budapesten tucatnyi olyan esethez vonultak ki, ahol szabadon felhasználható pirotechnikai termékek okoztak sérülést. Több helyen is milliós károk keletkeztek kapualjak teljes kiégésekor vagy a megrongált, kiégett köztéri szemetesekben, szeméttárolókban, amelyeket a közterület-fenntartó vállalatoknak kellett pótolni, nem kis költséggel.
A rémálomra emlékeztető szilveszter után maga a belügyminiszter asszony is többször úgy nyilatkozott, hogy a petárdarendeletet szigorítani kell. A szigorítással a Magyar Demokrata Fórum egyetért, hiszen soha nem késő a rossz döntések negatívumait belátni. Az ígérgetésből azonban hosszú ideig nem lett semmi kézzelfogható, ennek pedig egy komoly vesztese volt: a nyugalomra és rendre, biztonságra vágyó magyar állampolgárok sokasága.
A Magyar Demokrata Fórum szerint teljesen be kell tiltani a közterületen történő petárdázást egy betartható, ellenőrizhető és az állampolgárok biztonságát garantáló jogszabályi háttérrel. A rendelet módosítása és az Országgyűlés által most tárgyalt módosítás már ebbe az irányba mutat. A Magyar Demokrata Fórum sikernek érzi a petárdázás betiltását, hiszen a több mint száz civil szervezet, az MDF fővárosi képviselőcsoportja e téren kifejtett aktivitása nyilván hozzájárult ahhoz, hogy most a törvénymódosításra sor kerüljön.
Mindezek ellenére a törvénymódosítás a teljes sikert akkor fogja garantálni, ha a Belügyminisztérium mindent megtesz az illegális petárdahasználat ellen, és a szabálysértőkön valóban behajtja a megemelt pénzbírságot. Emellett azt is rendkívül fontosnak tartjuk, hogy a szilvesztert megelőző hetekben a Vám- és Pénzügyőrség munkatársai mind a határon, mind a fő lelőhelynek számító piacokon fokozott és összehangolt ellenőrzés keretében akadályozzák meg a petárdák illegális behozatalát és értékesítését.
A benyújtott törvényjavaslatot a Magyar Demokrata Fórum támogatja, és elfogadásra a többi pártnak ajánlja.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés