DR. DÁVID IBOLYA, az MDF képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr, Miniszter Úr, Képviselőtársaim! A 2003-ban hatályba lépett büntetőeljárási törvény első nagy terjedelmű módosításában három fontos területről szeretnék beszélni: az első a jogorvoslati rendszer átalakítása, a kétfokú rendes jogorvoslat bevezetése, a második a közvetítő eljárás, a harmadik pedig a távol tartás intézménye.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az elsőnél szeretném biztosítani a miniszter urat és a kormányt, hogy a Magyar Demokrata Fórum támogatja azt a javaslatot, amely kizárólag abban az esetben teszi lehetővé kétfokú rendes jogorvoslat alapján a harmadfokú bírósági eljárást, ha az ügyben korábban két bírói fórum a terhelt bűnösségét eltérően ítélte meg. Az élet is kikényszerítette ezt a megoldást, emellett a javaslat továbbra is biztosítja a felülvizsgálat és a rendkívüli jogorvoslat lehetőségét.

A javaslat megoldási formáját is támogatjuk: a harmadfokú eljárásban bizonyításnak már nincs helye, ezért a harmadfokú eljárásban nem lehet sérelmezni a megalapozatlanságot, ott vagy az első-, vagy a másodfokú eljárás eredményeként megállapított tényállás lehetne az irányadó. A javaslat ugyanakkor biztosítja harmadfokú bíróságnak, hogy hatályon kívül helyezheti akár az első-, akár a másodfokú bíróság ítéletét, és új eljárást rendelhet el, ha az ítéletet megalapozatlansága miatt nem lehet felülbírálni. Úgy véljük, hogy a büntetőeljárási törvény rendes és rendkívüli jogorvoslatait érintő módosításra szakmailag is igény fogalmazódott meg, ez szükséges, és a megoldási javaslatot is támogatni tudjuk.

A mediáció, vagy a közvetítő eljárás intézményével kapcsolatban ki kell emelnem azt a nemzetközi kötelezettségünket e tárgyban, amely miatt fontossá vált ez a szabályozás, másrészt pedig nemzetközi kötelezettség nélkül is rendkívül fontos, hogy a sértettek és az áldozatok fokozottabb védelmét tudjuk - akár a nemzeti jogalkotás keretében is - megvalósítani. A közvetítő eljárás középpontjában a sértettnek és a bűncselekmény következményeinek kell állnia, ugyanakkor az elkövetőt minden eszközzel ösztönözni kell arra, és támogatni kell abban, hogy a jóvátétel, a kártérítés irányába mozduljon. A sértett igazságszolgáltatás iránti igénye sok esetben kimerül egyébként a kárpótlásban, egy számára méltányos, gyors és igazságos megoldásban. A tapasztalatok szerint - és főleg így van ez a vagyonellenes bűncselekmények körében - nem a megbüntetés a sértett elsődleges célja, hanem az, hogy a kárát az elkövető megtérítse, mérsékelje, illetve a vagyontárgyait visszaszolgáltassa, amelyeket adott esetben az eljárás során nem tudtak lefoglalni. A sértettnek sok esetben másod- és harmadlagos kérdése a vagyon elleni bűncselekmények esetében, hogy aztán milyen büntetést kap az elkövető.

Az állami kárenyhítés: akár a sértett kárának mérséklése szempontjából fontos lehet az elkövető ösztönzése arra, hogy nyújtson az áldozatot megillető megfelelő kártérítést, jóvátételt, akár közvetlenül az áldozatnak, vagy az áldozat családjának, és szolgáltassa vissza az áldozat tulajdonát képező, egyébként bűncselekménnyel megszerzett vagyontárgyakat, vagy dolgokat. Ebben a mediációnak fontos szerepe lehet az elkövetkező időszakban. Az elkövetők a közvetítő eljárás keretei között is szembesüljenek azzal a kényszerrel, hogy csak akkor számíthatnak enyhébb megítélésre, kedvezményekre a büntetőeljárásban, ha a közvetítő eljárásban együttműködnek, ha megfelelő kárenyhítést vagy kártalanítást nyújtanak a sértetteknek, az áldozatoknak, vagy visszaszolgáltatják azok vagyontárgyait.

Tisztelt Képviselőtársaim! Sajnálatos ugyanakkor, hogy eddig még nem történt meg a büntetőeljárási törvény módosításához kapcsolódó külön törvény elkészítése a mediáció részletes szabályairól. Nagyon célszerű lett volna egyébként, hogyha ennek a törvénynek a megtárgyalásakor előttünk lett volna a tárgybeli törvényjavaslat is, és egyidejűleg tudtuk volna ezt megtárgyalni.

A második kérdés, amelyről kicsit bővebben szeretnék beszélni, a távol tartás kérdése. A törvényjavaslat benyújtására közel egy évvel ezelőtt, jóval az erről szóló 11 pontos intézkedési tervet tartalmazó 2003-as országgyűlési határozatban foglalt határidő után került sor, mert az egy 2004-es határidő volt. Itt azért jelentős késedelem mutatható ki. A családon belüli erőszakkal foglalkozó civil szervezetek talán minden politikai beszédnél sokkal pontosabban tudták megfogalmazni, hogy mi is volt itt a probléma az elmúlt időszakban.

Engedje meg, miniszter úr, hogy a civil szervezetek e tárgyban megfogalmazott véleményét elmondjam. A kormány az Országgyűlés által előírt 11 feladatból csupán egyet végzett el a bántalmazók távol tartásáról szóló törvényjavaslat elkészítésével, a többi tíz feladatot a kormány egyáltalán nem, vagy elégtelenül teljesítette. A családon belüli erőszakkal kapcsolatos kormányzati tevékenységek koordinálatlanok - mondják a civilek -, ötletszerűek, csak szórványosan támaszkodnak a szakértői szervezetek tudására. A kormány tehát egészében véve elszabotálta a családon belüli erőszak elleni nemzeti stratégiáról szóló országgyűlési határozati javaslatot. Eddigi tevékenysége alapján a kormány a nőpolitika terén megbukott. A kormányzaton belül - és még mindig idézem a civil szervezeteket, és a legjelentősebbeket ebben a témakörben - a nők emberi jogai mellett következetesen kiálló Esélyegyenlőségi Kormányhivatal működését számos fogyatékosság, kapkodás, felszínesség jellemzi. Ennek talán éppen az a fő oka, hogy az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal nem kap a kormánytól kellő felhatalmazást, nem kap kellő forrást a kormány nőpolitikájának, vagy akár a nőpolitika valamely szeletének kialakítására és végrehajtására.

Eddig tartott a civil szervezetek véleménye. Csak jelezni szeretném, hogy a Magyar Demokrata Fórum a kormányhivatal tevékenységét munkaügyi, és az álláskeresőket sújtó diszkriminációval szembeni fellépése terén szinte szóról szóra ezekkel a kifogásokkal illette. Miniszter úr, a mai lapokban - csak a mai lapokban! - négy diszkriminatív álláshirdetést találtam. Soha, semmi nem történik. Körülbelül ötször tartottam ebben sajtótájékoztatót, hogy meg kell állítani, már ott meg kellene akadályozni, hogy az újságok közölhessenek olyan diszkriminatív álláshirdetéseket,hogy “fiatal, nő, maximum 30 évesö és sorolhatnám azokat a diszkriminatív kitételeket, amelyeket országos terjesztésű napilapokban olvashatunk folyamatosan.

(16.00)

Ezeket kifogásoltuk az elmúlt hónapokban. Egyetértek a civil szervezetekkel, nem lehet hatékony egy olyan hivatal, amely a szükséges források hiányában látszatműködést folytat, és még egyszer szeretném aláhúzni, ez nem a hivatal hibája, ez a kormányé, amely megelégszik azzal, hogy a hivatal kapcsán látszatpolitizálás legyen, hogy látszatintézkedések mentén hoz létre olyan hivatalokat, amelyekben csak az ott dolgozók bérére jut a költségvetésből pénz. Alulfinanszírozott költségvetési háttérrel valóban csak a nevükben tudnak létezni az ilyen szervezetek, pedig valós munkájukra volna szükség, nem pedig a szervezet létére.

Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Demokrata Fórum álláspontja szerint szükség van azokra a törvényi lehetőségekre, melyek védelmet nyújtanak a bántalmazott hozzátartozóknak. A törvényjavaslatban elképzelt szabályozás azonban korántsem teljes ilyen szempontból. Magyarországon sok ezer család él szörnyű napi konfliktusok közepette, az erre szakosodott ellátó intézményrendszer pedig még alig van kialakulófélben. Különösen hátrányos helyzetben vannak a falvakban élők, még különösebben hátrányos helyzetben vannak azok a kistelepülésen lakók, akik semmiféle ilyen jellegű vagy tartalmú szolgáltatást nem tudnak igénybe venni. De hasonló helyzetben vannak adott esetben a nagyvárosokban is azok a hátrányos helyzetű emberek, akikhez nem jut el megfelelő információ arról, hogy mit tehetnek, kihez fordulhatnak ilyen helyzetben. Nincsen megfelelő számú és területi lefedettségű, erre speciálisan képzett terápiát biztosító pszichológus, kevés a szociális munkás, a védőnő, aki azt az adott települést ismerné és az ott lakóknak segíteni tudna. Ami talán a legkirívóbb, hogy kevés vagy nincs olyan átmeneti anya-gyermekotthon, ahol valóban védelmet, illetőleg fedelet kaphatnának azok a menekülő családok, akik nem egy esetben egy-két-három gyerekkel kényszerülnek arra, hogy elhagyják az otthont.

Több civil szervezet kifogásolta, és én egyetértek ezzel, hogy a pedagógusok sincsenek felkészítve, és nincsenek elvárások sem arra, hogy a pedagógusok felismerjék vagy segítsék például a családon belüli erőszak áldozatául esett gyerekek rehabilitációját. A statisztikák szerint 1 millió nő esik áldozatul családi erőszaknak évente a világban, és ez nemcsak a világot jelentő statisztika, hanem Magyarországon is minden héten egy asszony és egy gyermek hal meg családon belüli brutalitás következtében. Jelenleg nincs meg az a törvényes eszköz, amely az elkövetőt korlátozza, korlátozza őt abban, hogy eszközök lehetnének arra, hogy eltávolítsa őt a bántalmazottak környezetéből. A megfélemlített, bántalmazott hozzátartozóknak három választási lehetőségük van, elhagyják az otthonukat és a szerencsésebbek egy családnál, egy szomszédnál meghúzódhatnak, vagy maradnak otthon, eltűrik az erőszakot, vagy pedig a legrosszabb dolgot választják, és elhagyják az otthont, de hajléktalanok sorsára jutnak, nemegyszer egy-két gyerekkel kerülnek utcára.

Tudom, hogy a családon belüli erőszak egy nagyon sokrétű, rendkívül összetett társadalmi probléma, nyilvánvaló, hogy egyetlen szabály és egyetlen jogszabály erre nem fog megoldást találni, mégis úgy látszik, hogy az üdvözítő megoldás egy olyan komplex elképzelés, amely valamennyi lehetséges oldalát vizsgálja meg ennek a súlyos társadalmi kérdésnek, ez azonban évek óta várat magára. A büntetőeljárási törvény tárgybeli módosítása is csupán részmegoldást tartalmaz, úgy tűnik, hogy azt a tanácstalanság, ugyanakkor az ígéretek és a korábban megfogalmazott országgyűlési határozat kényszere szülte meg. A bántalmazottakkal, megfélemlítettekkel foglalkozó szakmai szervezetek egyhangú véleménye, hogy a védelem sok esetben azonnali fellépést igényel, a bántalmazó hozzátartozó gyors eltávolítása a veszélyeztetettek közeléből akár életeket menthet. A mostani javaslat nem teremt lehetőséget azonnali intézkedésre, mivel a távol tartás lehetősége mint büntetőeljárási kényszerintézkedés jelenik meg. Ennek elrendelésére pedig csak abban az esetben van lehetőség, ha más kényszerintézkedés, előzetes letartóztatás, őrizetbe vétel alkalmazására nem kerül sor. A távol tartás tehát egy sorban van azokkal a kényszerintézkedésekkel, melyeket a bíróság rendelhet el. Ez egyben ki is zárja a családja bántalmazásával gyanúsítható személy azonnali eltávolítását.

A szakmai szervezetek e tárgykörben megismerhető véleménye is az, hogy a lényeg mégiscsak abban lenne, amikor a bántalmazó azonnali eltávolítására találunk megoldást. Hogy idézzek egy másik civil szervezetet, a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesületet, három év alatt - mondják - még egyszer sem találkoztam olyan esettel, hogy a bántalmazott családjától elzárták volna az elkövetőt. Aztán hozzátette, sajnálatos, hogy az elkövető tulajdonjoga erősebb, mint a bántalmazott élethez és testi épséghez való joga.

Tisztelt Képviselőtársaim! A szakmai viták során többen fölvetették már az alkotmányossági aggályokat is. Éppen az előbbi idézetben szereplő fontos jogkérdésre mutatva arra hivatkoznak, hogy az intézkedés mint olyan mintegy kényszerintézkedés, amely korlátozza a feltételezett elkövető jogait, holott annak az ártatlanság vélelméhez való joga alapján erre nincs lehetőség. A probléma ellen küzdő civil szervezetek ugyanakkor azt szeretnék, ha olyan megoldás születne, amely nem a bántalmazó, hanem a bántalmazottak jogait védi. Hivatkoznak elsősorban az őrizetbe vétel intézményére, amely ugyancsak kényszerintézkedésként biztosítja, hogy annak alkalmazására alkotmányos keretek között sor kerülhet, csak indokolt esetben kerülhet nyilván erre sor.

A szakmai szervezetek által ugyancsak nagyon fontosnak ítélt kérdés, hogy a távol tartásnak a nemzetközi tapasztalatok szerint az egyik fő funkciója az áldozatok védelme abban az esetben is, ha az elkövető általi megtorlástól, bosszútól tartva nem kívánnak büntetőeljárást indítani. Az érintettek fontosabbnak tartják a fenyegetettségtől való azonnali, de rövid távú megszabadulást, mint a hosszú távú megoldást, egy hosszú büntetőeljárást. A törvényjavaslat csak erre a hosszú távú megoldásra adhat választ, hiszen a távol tartásról szóló döntéshez be kell várni a bíróság döntését, az esetleges jogorvoslatok lezárultát. A törvényjavaslat tehát a távol tartás alkalmazását az elkövető szigorúbb megbüntetésére irányuló eljárások függvényében teszi lehetővé, nem pedig a sértett azonnali védelmi szükségletéhez igazodva. A távol tartás igényének meghosszabbítására, újbóli elrendelésére az előterjesztés ugyancsak nem tartalmaz rendelkezéseket, holott annak alapjául veszélyeztetettség fennállása kell hogy mindig alapul szolgáljon.

Tisztelt Képviselőtársaim! Megfontolásra javasoljuk azt is, hogy a jogalkalmazás és az elrendelés egyértelműsége érdekében a távol tartáshoz konkrét tényállás kapcsolódjon, a hosszú távú megoldás érdekében pedig a távol tartás kerüljön be a büntetési nemek közé mind a büntető, mind a szabálysértési kódexbe. A rövid távú megoldás érdekében a rendőrségnek legyen lehetősége azonnal alkalmazható ideiglenes távoltartási szabályok alapján intézkedni. A tárgybeli javaslat ugyanis csupán középtávon, az eljárási időtartam alatt tudja ezt az igényt biztosítani.

Összegezve a Magyar Demokrata Fórum álláspontját a törvényjavaslatról: a jogorvoslati rendszer változtatásait jónak, szakmailag megalapozottnak tartjuk, ugyancsak támogatjuk a mediáció intézményének létrehozását, a távol tartás intézményével kapcsolatban azonban fenntartjuk az elmondott aggályaimat, ugyanakkor tisztában vagyunk azzal, hogy ez a megoldás is több a semminél, azonban szükséges lenne, hogy ezt az első lépést rövid időn belül több más lépés kövesse. Ezzel együtt a büntetőeljárási törvény módosítására irányuló javaslatot támogatni tudjuk, de felszólítjuk a kormányt, hogy a családon belüli erőszak elleni fellépés érdekében haladéktalanul tegye meg azokat a lépéseket, amelyek a szabálysértési eljárásban, a rendőrségi törvénnyel és a soron kívüli eljárásokkal kapcsolatban szükségesek, továbbá teljesítse azokat a szakmai, illetve szakemberképzéssel összefüggő intézkedéseket, amelyekről beszéltem.

(16.10)

Tegye lehetővé azon átmeneti otthonok számának a bővítését, amelyek nélkül pusztán írott betű marad a családon belüli erőszak áldozatainak a védelme, ahol valóban átmeneti menedéket tudnak találni, s ezek azok az intézmények, amelyek a megelőzésben, az áldozatvédelem területén és a közvélemény irányában is szükségesek lennének.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Dr. Hankó Faragó Miklós tapsol.)

Forrás: parlament.hu