DR. KIS ZOLTÁN, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Így, harmadik hozzászólóként már túl sok újat mondani a törvény tartalmáról talán nem lenne ildomos, hisz ugyanazokat a jogintézményeket próbáljuk - igaz, más-más megvilágításban, attól függően, hogy a Ház melyik oldalán ülünk - bemutatni és azokkal szemben kritikai észrevételeinket megfogalmazni. Azonban az már megállapítható, hogy ez a sokat szenvedett, szerencsétlen törvény, amely még hatályba sem lépett anno, amikor már nem az volt, mint aminek tervezték, és megélt többnovellás, óriási módosítást, közben kisebbeket - most éppen 291 szakaszt érintenek a módosító indítványok -,s remélhetőleg eléri most már azt a célt, amiről egy jogállamban büntetőeljárás-jogi törvénynél beszélni illik.

Mi a büntetőeljárási rendszer célja, feladata, eszközrendszere? Nyilvánvaló, hogy a hatályos büntető törvénykönyvbe ütköző cselekmények esetén egy gyors, hatékony eljárás lefolytatása, amely garanciális elemeket tartalmaz. Nevezetesen, a bíró döntéséhez minden olyan bizonyítéknak, adatnak rendelkezésre kell állnia, amely a megkérdőjelezhetetlen és a tényállásnak valóban megfelelő ítélet meghozatalára lehetőséget biztosít. Ebben az eljárásban ellenérdekű felek vannak, van sértett, van terhelt, mind a kettőnek vannak alkotmányos jogai. A sértettnek az, hogy a kára megtérüljön, és minél kisebb szenvedések árán, ha egyáltalán túlélte az élete elleni bűncselekményt, a rá nehezedő nyomás mind pszichésen, mind anyagilag kompenzálásra kerüljön. A terheltnek meg joga van ahhoz, hogy az eljárásban minden olyan eszközt igénybe vegyen, ami az ő ártatlanságának, esetlegesen a bűncselekmény más minősítésének, a megítélés szempontjából a büntethetőségi tételek alapján egy enyhébb ítélet meghozatalához az eszközöket igényelhesse mind a védő személyében, mind az eljárás garanciális szabályaiban, illetve rendelkezhessen azokkal a jogosítványokkal, amelyek az ügyben keletkezett iratok megismerését illetik.

Személy- és adatvédelmi vonatkozásban ugyancsak szükség van arra, hogy az eljáráshoz kapcsolódó olyan személyek, akiknek nem terhelti minőségben van ott megjelenésük, azok az adatok, amelyek a bűncselekmény kapcsán hozzájuk kötődnek, kifelé ne kerüljenek szabad forgalmazásra. Erre volt példa Vidoven képviselő úr unokatestvére is, hogy itt bizonyos személyes adatok a telefon kapcsán kikerülhetnek. Nyilvánvalóan ő mint sértett joggal kérheti azt, hogy se a híváslistája, se a telefonszáma, se annak a mozgáskörnek a megjelenítése, amelyet ő használ, azon túl, hogy a hatósági eljárásban az eljáráshoz szükséges adatok megvannak, ne legyen nyilvános.

Ez a nagy terjedelmű módosítás alkotmánybírósági, európai uniós jogelveket, valamint a jogállamiság szellemiségét követve próbál meg eleget tenni mindazon elvárásoknak, amelyeket az alkotmány és a büntetőjog alap-, általános szabályai megkívánnak, és ehhez képest hoz technikai, érdemi és nem utolsósorban garanciális szabályokat is.

A fellebbezés vonatkozásában már sokszor elmondták, hogy kétfokú rendes jogorvoslat következik, tehát harmadfokú eljárásra is sor kerülhet abban az esetben, ha az első- és a másodfokú ítélet egymásnak ellentmond. Nagyon helyesen mutatott rá Vidoven képviselő úr, hogy itt akkor sérül igazán a jogorvoslathoz való jog, ha másodfokon történik az elítéltetése a terheltnek, mert ha elsőfokon is fölmentették, passz, ő nem élt jogorvoslati lehetőséggel - miért is élt volna? -,s az ügyész él vele, az ügyész győz, és akkor ott áll a másodfokú ítélettel szemben, és indulhat a Legfelsőbb Bíróság felé egy felülvizsgálati kérelemmel, ami vagy nyer, vagy nem, mert sokszor még alapot sem szolgáltathat egy ilyen rendkívüli perorvoslat igénybevételéhez a jelenlegi Be.

A harmadfoknál ebben az esetben - mint most már azért ezt tisztáztuk - jogbíróságként járnak el, tehát itt nincs új bizonyítási eljárás lefolytatása, nem kezdik el az eljárást elölről; vagy megállapítják, hogy az ítélet nem megalapozott, és akkor hatályon kívül helyezik, és kezdődik elölről minden, vagy megállapítják a rendelkezésre álló adatok alapján, hogy az illető nem követte el vagy elkövette a bűncselekményt, guilty, nem guilty, nem esküdtszékként, hanem egy-egy bíró után is mehetünk a tanácshoz, tehát a bírói tanács ítélkezik. Aztán majd egyszer elgondolkodunk azon a hatalmas vitán, amiről még mindig szól a fáma, hogy Magyarországon a társas bíráskodásnál melyik a helyesebb út, hogy népi ülnökökkel bíráskodunk, vagy esküdtszéki bíráskodást hozunk be, hisz ez már régóta van, ez az angolszász modell. Volt a poroszos és szocialista modell is, amelyben nagyon sokat élveztem a népi ülnökök szerepét, kiváltképp olyan eljárásokban, amelyekhez ők, mondjuk, hivatásuknál fogva - ez anno a régi időszakban volt természetesen, még a ’60-as, ’70-es években -,s a kiválogatás szempontjai szerint kerültek oda, amiről most már szó nincs, hála istennek; az illetőnek jó párttagnak kellett lenni, jó tanácstagnak, illetve illett munkásőri uniformist is húzni, és akkor innentől kezdve ő már avatott jogi szaktekintélyként élte világát.

Tehát a társas bíráskodásnál, amíg a népképviseleti elv érvényesül, addig nekünk ezzel az új rendszerrel együtt arra kell törekedni, hogy a bíráskodásban részt vevő személyek fölkészültsége, ismeretanyaga és az eljáráshoz való viszonya a jogállamiság elveinek megfeleljen. Hála istennek, a jogbíróság esetében már a hivatásos bíráskodás dívik, tehát ilyen veszély nem áll fönn.

Többen mondták - és ez is igaz -,s hogy ez a közvetítői tevékenység, a mediáció mennyiben szolgálja a sértett érdekeit, mennyivel könnyebben hozzá fog jutni az esetlegesen elszenvedett kár ellentételezéséhez. Ez érdeke a terheltnek is, ugyanis a mediációt mind az ügyészi szakaszban, mind a bírói szakaszban el lehet rendelni, és ebben az esetben hat hónap, amíg az eljárás gyakorlatilag szünetel annak érdekében, hogy ez a tevékenység sikeres legyen.

Hasonló eljárási szabályt tárgyaltunk itt a Házban nem is olyan régen, a polgári perrendtartás kapcsán, amikor a keresetindítás előtti kötelező egyeztetés intézményét is bevezettük, aminek az értelme az, hogy a bíróságra csak azok az ügyek kerüljenek, amelyeket egyébként békés úton nem tudnak a felek eldönteni, ezzel is gyorsítva az eljárást. Itt egészen másról van szó. Arról van szó, hogy ebben az esetben, amennyiben a mediáció sikeres, akkor egy jogi garanciális lehetőség nyílik meg a szerződés, illetve megállapodás alapján a sértett irányába, hogy hozzájut az elszenvedett kárának a megtérítéséhez, míg az elkövető számíthat egy olyan elbánásra, amely esetlegesen az ítéletnél megnyilvánul. Sőt, ahogy erre utalt a szocialista vezérszónok is, előfordul, hogy öt évnél nem súlyosabban fenyegetett cselekmények esetében, ha a tevékeny megbánást bizonyították - a tevékeny megbánás egyébként a közhasznú szófordulattal szemben nem azt jelenti, hogy szánom-bánom bűnömet, soha többet nem követek el semmit, tisztelt bíróság, én egy egyszer megtévedt ember vagyok, hanem a tevékeny megbánás azt is jelenti, hogy ezzel a szánom-bánom magatartásommal egy időben aktív tevékenységet fejtek ki annak érdekében, hogy az általam okozott kár megtérüljön, és ez a mediációban is nyitva álló lehetőség -,s akkor a bíróságnak lehetősége van arra, sőt még az ügyész is indítványozhatja, hogy akár korlátlanul lehet enyhíteni a büntetést, vagy meg lehet szüntetni az eljárást, vagy ad absurdum mentesíthetik is a büntetés hatálya alól az illetőt.

(15.40)

Érdekes a távol tartás. Erre is több kísérletet tettünk már, próbálkoztunk egy önálló törvénnyel - itt alkotmányjogi problémák merültek fel. Mindenki érzi, hogy a családon belüli erőszak egy olyan területe a büntetőjogba ütköző cselekményeknek, aminek felderítése, bizonyítása eléggé nehéz - az elkövető és a sértett között kapcsolat áll fenn, családi kapcsolat, feleség-férj, apa-gyerek, anyós és a vej -, tehát hogy itt mennyire lehet ebben a szférában úgy kívülről védelmet biztosítani, hogy az megalapozott tényállás szerint okozhasson gyakorlatilag egy olyan kényszerintézkedést, ami a személyi szabadságot nyilvánvalóan korlátozza. Az első ilyen akció, amit megpróbáltunk itt - közösen, mert mind a két oldalnak egyértelműen érdeke volt, hogy ezt szabályozzuk - létrehozni, az alkotmányjogi problémákat is hordozott magában, ezért ezt nem vittük tovább.

Itt államtitkár úr előterjesztésében, amikor a polgári perrendtartásról beszéltünk, megtettük azt az első lépést, hogy az egyik lábát ennek a családon belüli erőszaknak a visszafogására, visszaszorítására jogintézményként is megteremtsük, nevezetesen azt mondtuk ki, hogy amennyiben polgári perben, egy házassági bontóperben a bíróság elhalasztja a döntést, akkor neki intézkednie kell a gyerektartás, gyerekláthatás, közös lakáshasználat vonatkozásában. Ez volt a polgári, és most a büntetőnél bevezetjük azt, hogy azokra a helyekre, ahol esetlegesen ez a cselekmény folytatható, ő ne tehesse be a lábát, illetve ha beteszi, akkor annak bizonyos jogkövetkezményei lesznek. Ha előzetesbe teszik az illetőt, akkor ilyen nincs, mert a kóterból nehezen tudja molesztálni a családját, illetve azokat, akikkel szemben ezt a cselekményt elkövette, ami miatt vele szemben a büntetőeljárást megindították.

Vidoven képviselő úr azt mondta, hogy előfordulhatnak olyan esetek, amikor ez a távol tartás aránytalanul nagyobb sérelmet okozhat a terheltnek, mint amivel a cselekmény büntetőjogi fenyegetettsége fennáll; egyoldalú eklatáns példa, ami az iskolába járás, illetve az egészségügyi intézmény igénybevételét jelenti.

Azt gondolom, hogy ennél a távoltartási intézménynél két dolgot kell figyelembe venni. Az elkövető természetesen, amennyiben a távol tartás intézményében meghatározottakkal szemben jár el, kockáztatja, hogy előzetes letartóztatásba fog kerülni, tehát ez már őt visszatartja attól, hogy a cselekményét tovább folytassa. A másik, most az iskolai példánál, amikor egy évfolyamtársnőjét - aki jegyese, élettársa vagy nem tudom, hogy kicsodája, tehát családtagja - molesztálgatta, akkor feltételezem, hogy tisztában van azzal, hogy ilyen esetben szerintem nem aránytalan a sérelem, ha a távol tartás intézménye annak az intézménynek a látogatására is vonatkozik, ahova az a személy jár, akivel szemben ő a cselekményét elkövette. Ez nyilvánvalóan egy olyan járulékos probléma, amit meg kell oldani. Az egészségügyi intézmény már egy másik dolog, de ezek extrém területei a távol tartásnak, és ezt, úgy gondolom, maga a távol tartást elrendelő bíró meg tudja határozni, például egy kezelés kapcsán, hogy mi az az időszak, amikor a kezelést igénybe veheti, vagy esetlegesen a konfliktushelyzetek a sértettel szemben elkerülhetőek legyenek. Erre a jogalkalmazásban egy épeszű, igazságszolgáltatásban dolgozó a megfelelő határozati szabályokat meg tudja hozni. Én nem örülnék annak, ha ebben az eljárásjogi törvényben tételesen szabályoznánk a tilalomra vonatkozó valamennyi extrém lehetőséget, mert akkor ennek sose lenne vége, és az általános szabályok ezért sokkal kevésbé hatékonyan lennének alkalmazhatóak.

Nagyon jó volt itt a felvetésben a motozás intézménye. Ez nekem nagyon tetszik, mert a jelenlegi eljárási törvény - és sajnos még az előállításnál is - viszonylag rugalmas, és nem egészen az alkotmányos alapelveket követi, magyarul, nem arányos az elkövetett cselekménnyel. Elrendelheti akkor is, mint például ebben az évben tapasztaltuk meg, hogy kétszer vagy háromszor egyes emberek úgynevezett utazási okmánynak látszó bérleteket kezdtek el hamisítgatni, és ezek a bérletek bekerültek valahogy úgy a közforgalomba, hogy ezt még jegypénztárban is meg lehetett venni.

Egy olyan hölgyemény, aki egy ilyen, általa valósnak hitt bérlettel utazott, egyszer csak azon vette észre magát, hogy előállítják, és annak rendje és módja szerint úgy megmotozzák, hogy teljes emberi mivoltában megalázták, amire azt mondta ki a hatóság, hogy kérem szépen, az eljárási törvény alapján ez itt így van, ha valakit itt őrizetbe veszünk, azt pedig motozni kell, és úgy kell motozni, hogy ott minden esetleges elrejtett dolog felderülhessen. Aztán amikor elnézést kért tőle az illető cég, hogy bocsánatot kérünk, tényleg ott vette, ahol általában bérletet szoktak adni, de az hamis volt, később majd kompenzálják a kárt, a kárt effektíve nehéz kompenzálni, hogy emberi mivoltában úgy megaláznak valakit, hogy az még esetleg a sajtóvisszhangon keresztül is különböző negatív felhangokat keletkeztethet vele szemben, aki egyébként erről nem tud semmit.

Most azzal, hogy a panasz intézménye megjelenik, egy picikét talán a túlkapások esetén arra indítja magát a hatóságot, hogy gondolja meg, hogy indokolt-e azt a motozást akkor és úgy végrehajtani, mint ahogy ők szeretnék, mert biztos vannak olyan esetek, hogy unatkozunk, és akkor valamit tenni kell, mert nehogy azt gondoljuk, hogy valamennyi szervezetben mindenki abszolút tisztán csak a jog szellemében eljáró ember. Sajnos, emberek vagyunk, mindenütt lehetnek kivételek, ezért kell az eljárásjogi törvénybe azokat a garanciális szabályokat beépíteni, ami esetleges túlkapások esetén már az elkövetővel, tehát a hatósági eljárásban eljáróval szemben is fenyegetettséget jelent, valamint megfelelő garanciát annak, akinek az eljárásban ilyet kell elszenvednie, hogy az a későbbiekben kompenzálásra kerüljön, illetve esetlegesen külön jogkövetkezményekkel is jár.

Még egy dolog, itt erről túl sokat nem beszéltünk, de nagyon fontos a törvényes vád jogi kategóriájának megállapítása. Mindig azt tanultuk, hogy az ügyész az eljárásban köteles nemcsak a terhelt terhére, hanem a terhelt javára szóló mindenféle bizonyítékot is összerakni, de magában az eljárásban azért nem mindig szokott ez így előfordulni. Most azt mondja ki expressis verbis ez a módosítás, nagyon helyesen, hogy kedves barátom, tehát aki állít, az bizonyít; innentől kezdve én mint bíró vagy bíróság nem kezdek el utánamenni még olyan bizonyítékoknak, ami az eljárás során elénk nem lett egyértelműen benyújtva. Ha úgy látom, hogy nem elegendő arra, hogy az ítéletet meghozzam, akkor kétfajta dolgot tehetek: vagy felmentem bizonyítottság hiányában a sértettet, vagy azt mondom, hogy pótnyomozásra visszaküldöm a dolgot, mert még itt nem kellően tiszta az a kép, ami alapján a megfelelő ítéletet meg fogom hozni; és az is egy nagyon fontos garanciális szabály annak érdekében, hogy a terhelttel szemben az eljárás során valamennyi, mind a terhére, mind pedig a javára szóló bizonyíték feltárásra kerüljön.

Csatlakozva képviselőtársaimhoz, én is üdvözlöm azt, hogy most már a kirendelt ügyvédnek valamiféle kis pluszt, valamiféle többletlehetőséget adnak, mert lássuk be, hogy ez a kirendelés és a kirendelés után járó munkadíj-megállapítás nem ösztönzött arra senkit, hogy kirendelt védőként ezerrel menjen a terhelt érdekében, s minden cselekményen részt vegyen.

(15.50)

Emlékszem arra, hogy ’91-ben egyszer ki voltam rendelve egy ügyben. Soha nem vállaltam büntetőügyet egyébként, soha. De rajta voltam a listán, kirendeltek, mondom, mint kirendelt védő, kutya kötelességem iratismertetésre, helyszíni szemlére, erre-arra mászkálni, és egy olyan érdekes csapatnak voltam a kirendelt védője, amely a fél országot végiglopkodta. Így Kecskeméttől egészen Szombathelyig voltak a helyszíni bejárások, én meg mentem velük. Kérdezték az ottani ügyészségen, rendőrségen, hogy ezt miért csinálom. Mondtam, le van írva, hogy mi a kötelessége a kirendelt védőnek; azt mondták, hogy ők még ilyet nem láttak. De ezen, mondjuk, a vádlottak is meg voltak lepődve, és azt mondták, hogy szeretnének engem megfogadni, olyan becsületes ember vagyok, és a családban van még egy-két ember szabadlábon, a honoráriumot majd ők összeszedegetik nekem innen-onnan. Mondtam, hogy az Isten óvjon, hogy én ebben itt megbízást kérjek, de még egyszer mondom, akkor tapasztaltam, hogy bizony, a kirendelt védők messze nem teljesítik - több okból is - azokat az eljárási cselekményeket, amelyekre egyébkén joguk lenne, mert azért nem kötelesek ott lenni minden ilyen rendezvényen, de azért illik, ha megfelelően akarja képviselni a terheltet, illetve a bírósági szakban a vádlott érdekeit.

Tehát igen, el kell jutni oda, hogy abban az esetben, amikor a kirendelt védő ebben az eljárásban szerepet játszik, akkor megfelelő motiváltság mellett, ha nem is a megbízási szerződés alapján eljáró ügyvéd alaposságával, de a szakmai tudása szerint mindent tegyen meg a védence érdekében, amit egyébként meg az ügyvédi törvény, az ügyvédi eskü amúgy is előír, de az ösztönzés azért soha nem haszontalan.

Nos, összességében - csatlakozva az előttem szólókhoz - a Szabad Demokraták Szövetsége ezt a módosító indítványt támogatja, az Országgyűlésnek is elfogadásra ajánlja, kisebb módosító indítványokkal, amelyek a technikai, eljárási szabályokat illetik. Azt gondolom, Vidoven képviselő úr is jó szívvel fogja majd ajánlani frakciótársainak, hogy az ebben a törvényben megfogalmazottak konszenzussal, nagy többséggel kerüljenek az Országgyűlés által elfogadásra.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu