HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Az MDF, a Magyar Demokrata Fórum már a csatlakozás előtt számos alkalommal felhívta a figyelmet arra, hogy a felkészülés hiányosságainak elég súlyos következményei lesznek. Az szinte már közhelyszámba megy, hogy ezen mulasztások eredményeképpen az uniós csatlakozás igazi vesztese nem más, mint a magyar mezőgazdaság, illetve annak szereplői voltak, és jó lenne, ha ez a hátrányos helyzet megszűnne. A mostani törvénymódosító javaslat ezen a helyzeten nem nagyon fog segíteni. Igaza van Karakas képviselő úrnak, hiszen technikai jellegű, de ha technikai jellegű is, attól még lehetne jó.
Volt egy majdnem másfél évtizeden keresztül működő olyan rendszer, egy olyan hálózat, amely sikeres volt, eredményes volt, és mindenki szerette, ez a falugazdász-hálózat volt, amely napi kapcsolatban állt a gazdálkodókkal, teljes körű hely-, emberismerettel, szakismerettel rendelkeztek, és minden tekintetben megfeleltek a mezőgazdaság szervezésével és felkészítésével kapcsolatos követelményeknek. Ez a falugazdász-hálózat, amely alaposan megszenvedi a kurzusváltások hatásait, és amely megtépázott állapotában is alkalmas arra, hogy az új koncepciók, új intézmények működési hiányosságait kompenzálja, folyamatosan visszaszorul, sorvasztják, és az elhibázott koncepció mentén folyik a gazdák ügyeinek intézése.
A mostani törvénymódosítás sem tesz mást, mint megpróbálja az új rendszer működését elfogadhatóbbá tenni. Ez a rendszer a koncentrált felépítésének köszönhetően, míg az uniós országok nagyobb részében a szakigazgatás decentralizációja dominál, érzékeny az egy időben keletkező, nagy tömegű irományok fogadására, kezelésére. Ezt az alaphibát lehet foldozgatni, de egy ilyen felépítésű rendszer soha nem lesz hajlékony, és soha nem lesz ügyfélbarát. Egy ilyen rendszer soha nem tud gyorsan, teljeskörűen reagálni, még a mostani módosítások után sem. Főleg akkor nem, amint éppen napjainkban történik, ha hihetetlen rövid határidőket biztosít az ügyfél reagálására. Mint mondottam, napjainkban fordul elő, hogy a 19-én kézbesített levélre 21-éig beérkezően várja az intézmény a választ. A határidő természetesen jogvesztő hatályú.
Éppen ezért nagyon hiányoljuk jelen törvénymódosításból az ügyfél védelmét megjelenítő, a hivatal felé irányuló, konkrét ügyekben az általános szabályokon túlmutató szabályozást. A koncepció ügyfelek iránti érzéketlenségét mutatja az a szemlélet, amelyet a javaslat részletes indoklása mutat be.
Az MVH-nak nincs meg a költségvetési fedezete a Ket. 153. §-ában felsorolt eljárási költségek viselésére, így különösen az ügyfél utazási költségének, kiesett jövedelmének megtérítésére, az ügyfél iratbetekintési jogával kapcsolatos másolási költség viselésére és az ügyfél képviseletében eljáró személy költségének megtérítésére, az MVH ugyanis jelenleg 260 ezer ügyfél támogatási kérelmét intézi.
A 37. § hatályon kívül helyezésével a költségviselésre a Ket. szabályai az irányadóak. Magyarán létrehoztunk egy olyan rendszert, amely a szó minden értelmében távol áll az ügyféltől, és azoknak az ügyeit nagy tömegben, az eddigi tapasztalatok szerint sok pontatlansággal kezeli. Az ügyfelek, a gazdák számára jogosan járó kifizetések ügyében a tisztázás költségeit az állam nem állja. Ha ehhez hozzátesszük még, hogy a létrehozott rendszer sok jogosult számára esetenként akár oda-vissza 200-400 kilométer utazást is jelenthet, látjuk, hogy intenzíven folyik a mezőgazdaság szereplői számának gyérítése. Sokan ugyanis a procedúrát már nem vállalják, hiszen elég bajuk, önhibájukon kívül megoldhatatlan problémájuk van a termeléssel magával is.
Megismétlem: a jelen módosítás egy rossz koncepció mentén felépített intézményrendszer működését segítené, de pontosan a koncepció hibája miatt, hiszen ez a javaslat erre megoldást nem ad, ez a javaslat nem támogatható, hiszen azt a célt, amit egyébként a törvénytervezet vagy a törvénymódosítás megfogalmaz, bizonyosan nem fogja elérni. És azt gondoljuk, hogy a koncepció hibái miatt valójában (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) módosító indítványokkal sem javítható ez az előterjesztés. A mi számunkra ez így nem fogadható el és nem támogatható.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés