DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az ön által feltett kérdésre a rövid válaszom az lehetne, hogy az örömteli hír igaz. Az elmúlt hónapokban megtörtént az alapkőletétele a Syma Sport és Rendezvényközpontnak, amely Magyarország legújabb és legkorszerűbb többfunkciós intézménye lesz.
A maga nemében egyedülálló csarnokegyüttes felépülésével új korszak nyílik a hazai és nemzetközi rendezvényszervezők előtt. Szerkezetének és adottságának köszönhetően szinte bármilyen sportrendezvény, kiállítás, koncert, konferencia megvalósításához nyújt majd kitűnő lehetőséget ez a létesítmény. A budapesti olimpiai központ az ország és Európa egyik legnagyobb összefüggő sportlétesítményeket magába foglaló együttese, idetartozik a Puskás Ferenc Stadion és Létesítményei is. A központ jelenlegi infrastruktúrája, valamint a használati és szerkezeti szempontból történt elavulása szükségessé teszi a fejlesztést.
A közeljövőben - a 2012. évi labdarúgó Európa-bajnokság pályázat megnyerésétől függetlenül - megkerülhetetlen a Puskás Ferenc Stadion rekonstrukciója. Annak érdekében, hogy az ország rendelkezzen legalább egy, 50 ezer fő befogadására képes kiemelt nemzetközi labdarúgó-esemény és egyéb sport- vagy kulturális esemény lebonyolítására alkalmas létesítménnyel, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium egy előpályázatot hirdetett meg 2004-ben. Az előpályázat célja a Puskás Ferenc Stadion és Létesítményei PPP-konstrukció keretében a köz- és a magánszféra együttműködésével történő fejlesztési megoldásainak meghatározása volt. A pályázat 2005. február 1-jén eredményesen lezárult. Ennek során bebizonyosodott, hogy a teljes terület, mintegy 32 hektár fejlesztését több kisebb önmagában kezelhető méretű és kezelhető kockázatú részre érdemes osztani, és ezek közül elsősorban azokra a fejlesztésekre koncentrálni, amelyek a versenysport felkészülését javítják.
Az elsőként megvalósítani tervezett fejlesztés a Puskás Ferenc Stadion és Létesítményei tekintetében a jelenlegi olimpiai csarnok, körcsarnok, a Syma-csarnok, valamint a régi szövetségi székház által lefedett területre vonatkozik. Itt olyan többfunkciós csarnok létrehozása válik lehetővé, amely alkalmas lesz a jelenleginél több sportág, ezek közül is kiemelten a fedett pályás atlétika felkészülési színhelyeként szolgálni. A területrész hosszú távú hasznosítására 2005. június 15-én pályázatot írt ki a Sportfólió Kht. A pályázat nyertese egy határozott időre, 30 évre szóló földhasználati szerződés keretében megkapta a terület tartós használatának a jogát. Ezen szerződés alapján a nyertes jogosulttá vált arra, hogy a területen egy többfunkciós csarnokot és opcionálisan egy kongresszusi központot építsen fel.
Tisztelt Képviselő Úr! A beruházás egy újabb bizonyítéka annak - és erre ön nagyon alaposan rámutatott az interpellációjában - hogy a kormány magántőke bevonásával, illetve közreműködésével végrehajtott sikeres létesítményfejlesztési programjának a bizonyítékát láthatjuk itt. Én bízom abban, hogy képviselőtársam, különösen a fejlesztési terveket jól ismerő sportbizottsági tagok, kormánypártiak, ellenzékiek egyaránt örömmel veszik az ország legkorszerűbb sportlétesítményének épülését, függetlenül attól, hogy ez nem az adófizetők pénzéből, hanem magánbefektetők bevonásával valósul meg, hiszen felelősen döntő kormánynak arra is nagyon alaposan figyelnie kell, hogy a közpénzek kímélésével a lehető legtöbbre jussunk.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés