KARAKAS JÁNOS (MSZP): Font Sándor megnyugtatására közlöm, hogy a vhr-ben fog szerepelni az általa beadott javaslat, erre ígéretet adott az előterjesztő.
Másrészről, amikor statisztikákról beszélünk, kérem, vegye figyelembe azt a durván egymillió hektoliternyi önfogyasztást, ami már 30-40 éve szerepel a statisztikákban. Tehát, amikor a magyarországi éves bortermelésről beszéltünk, akkor ebből mindig egymilliót automatikusan le kell vonni, és az érvrendszert ezek után használja, és ez után próbáljon erről érvelni, hogy mennyi a hamisítás, meg mennyi nem hamisítás.
Egyébként jelentem, az üzemeket én nem ezért vettem ki - hogy üzem -, hanem a bor mennyisége a forgalmazó esetén jött, és erről szólt az eredeti előterjesztés és az eredeti megállapodás a szakmával is. Tehát a szakma igénye szerinti korrekciót tettem meg a 15. számú módosító indítványomban, és ezért is támogatta az előterjesztő, illetve a bizottság is. Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés