LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr, tán 30 másodperc sem lesz a mondanivalóm. Miként fog holnap szavazni a szocialista frakció? És akkor szerintem ne is beszéljünk többet a “földért életjáradékö programról. (Kékkői Zoltán József: Így van!)

A másik rövid gondolatom pedig az, hogy alapjában véve nem is lenne baj a “földért életjáradékö programmal, ha nem folyamatosan és három éve ez az egyetlenegy kényszerpálya lenne a föld fölajánlásával kapcsolatosan. Ha párhuzamosan működhetnének azok a támogatási rendszerek, azok a programok, amiket egyébként az Európai Unió is támogat, akkor nem lenne semmi gond. De minekutána nem alkották meg időre a jogszabályt, minekutána rosszul alkották meg a jogszabályt, és nem tud működni, és nincsen párhuzamosság, csak egyetlenegy utca, egy zsákutca ebben a kérdésben, így, tisztelt képviselőtársam, úgy gondolom, teljesen jogos részünkről a kritika, hogy egy irányba kényszerítik a gazdákat és azokat, akik a kis földterületeiket nem tudják gazdaságosan művelni, nem akarnak földműveléssel foglalkozni, vagy pedig egészségi állapotuk nem engedi meg, hogy ők maguk a kisebb területeket megműveljék.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu