LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselőtársaim! Úgy tűnik, folytatódik a mezőgazdasági jogszabályok gyors lezavarása, bár ez az általános szövetkezeti törvény elvileg nemcsak a mezőgazdaságról szólna, de gyakorlatban a szabályozások jelentős része ezt a területet érinti. Az előttem szólók elmondták, hogy ez oly jól sikerült, hogy egyetlen teendő lenne vele, mégpedig visszavonni, és helyette egy újat, használhatót alkotni.

Nem tudom, mi az értelme ennek a sietségnek, hacsak nem az, hogy lejár az ígéret határideje, és valamit produkálni kell. Nos, tisztelt képviselőtársaim, hogyha ezt a jogszabályt összehozzák, valamivel hosszabb életű lesz, mint az a passzus, amiről Kékkői képviselőtársammal beszéltünk az előző törvény során. Ugyanis 2007-től az Európai Unióban teljesen más jellegű szövetkezésről szól az irányelv. Tudjuk, hogy az Unióval szembe mindent - ahogyan ígérte miniszter úr -, de talán ezt a dolgot meg kellene fogadni. Meg kellene nézni, hogy 2007-től az Európai Unióban milyen jellegű szövetkezéseket szeretnének.

Ezek után el kell gondolni azt, hogy valójában miért jó, hogyha ezt a jogszabályt elfogadjuk, ezt a törvény megalkotja a parlament. Miért lesz jó, hogy lesz három szövetkezeti törvényünk? Valakinek tán fizetni kellett azért, hogy csináljon egy jó szövetkezeti törvényt, és így le van kvittelve a történet, és tök mindegy, hogy egy, kettő vagy három szövetkezeti törvény mentén kell a munkát végezni az érintetteknek? Úgy gondolom, ez egy messzebb mutató történet, és sokkal fontosabb dolog attól, mint hogy így, sebtében, természetesen az éj leple alatt megvitassuk ezt a jogszabálytervezetet, és a parlament alkosson egy törvényt, amelyről előre tudjuk, hogy rossz.

Miért is tudjuk, hogy rossz? Azért tudjuk, hogy rossz, mert az előterjesztőn kívül minden érintett azt mondja, hogy ebben a formájában ez a törvény nem jó, és nem lesz működőképes. Nos, akkor mire ez a sietség, képviselőtársaim? Hova sietünk a szövetkezeti törvénnyel, amikor azt mondja a MOSZ, hogy hibás, azt mondja a Hangya Együttműködés, hogy hibás, amikor azt mondja a Magosz, hogy elfogadhatatlan? Miért kell akkor tovább erőszakolni ezt a kérdést, miért nem lehet visszavonni?

Akkor, amikor beszélgetünk a szakma képviselőivel és érintettjeivel, hogyan lehetne ezt a beterjesztett törvényt valami módon javítani, faragni vagy módosítani, akkor többnyire az a végeredmény, hogy ez olyan rossz, hogy ezen módosítani sem lehet különösképpen.

Tisztelt Képviselőtársaim! Gratulálok annak, aki ezt a törvénytervezetet megalkotta, mert száz sebből vérzik. Olyan büszkék szoktak lenni mindig arra, hogy az egyeztetéseket végrehajtják. Ha az egyeztetéseket végrehajtják, az érintettek véleményét kikérik, akkor hogyan kerülhet a Ház elé olyan tervezet, amely nem fogadható el az érintett szervezetek által? Alapvető problémák vannak benne, és úgy tűnik, ezek orvosolhatatlanok.

Nagyon késő van, és még jó néhány napirendje van a parlament mai éjszakájának. Nem szeretném elismételni azokat, amelyeket képviselőtársaim elmondtak, de nagyon megszívlelendő mindaz, amit Czerván képviselő úr részletesen elmondott és beidézett, és szintén nagyon megszívlelendő, amit Kékkői képviselőtársam passzus szerint beidézett.

Kérem önöket, gondolják át, vonják vissza, és kellő időben egy normális, használható, az érintettekkel leegyeztetett szövetkezeti törvényt hozzon a parlament, lehetőleg úgy, hogy azt a 2007 utáni európai uniós irányelvet is kövesse.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu