SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! (Zaj. - Az elnök csenget.) Valóban, karácsony ünnepe az egyik legnagyobb ünnepe a kereszténységnek, bár azt is hozzá kell tenni az igazsághoz, hogy az ünnepkör nagy napjai a 25-e és a 26-a; szenteste mint ünnep, illetve az éjfélkor megtartandó és bemutatandó éjféli misék már 24-én éjjel kezdődnek, tehát eddig a 24-e nem volt keresztény ünnep. Az is igaz azonban, hogy az idők során mind a keresztények között, mind pedig más, nem hívő vagy pedig más vallásban élő emberek között is ünneppé vált a 24-e, olyan alkalommá, amikor már kora délutántól, kora estétől összejönnek a családok, igazi családi ünneppé vált. Éppen ezért kérjük önöktől, hogy ez a felemelő és nagyon szép ünnep, amely a felekezeteket nem taszítja el egymástól, hanem közelebb hozza egymáshoz azokat, amely az embereket nem eltaszítja egymástól, hanem közelebb hozza őket egymáshoz, tehát ezért kérjük, hogy ezt az ünnepet azoknak a dolgozóknak, akik rá vannak kényszerítve ezen a napon a munkára, akik rá vannak arra kényszerítve, hogy aznap a munkahelyükön legyenek, teljessé tegyük, hogy az ő részükre és a családjuk részére is teljessé tegyük az ünnepet, ezért kérjük, hogy 24-ét munkaszüneti nappá nyilvánítsa az Országgyűlés.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.)

(15.10)

Forrás: parlament.hu