TELEKI LÁSZLÓ ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Azt gondolom, hogy a másik részéről, az oktatásról nem eleget beszéltem. Ebben az egy percben szeretném megmutatni önnek is és a parlamentben ülőknek is, hogy mit jelent az, ha valakik támogatják az oktatást. (Grafikonokat mutat fel.)
Mint ahogy lehet látni a sárga oszlopokat, a Fidesz kívánta támogatni azzal az oktatáspolitikával a romákat az ösztöndíjban, akiket egyébként most a legjobban próbál meg támogatni szóban, viszont amikor lehetősége lett volna arra, hogy pénzügyileg is támogassa, akkor nem tette meg azért, mert a legutolsó időszakban 11 ezer gyereket tudott támogatni mindösszesen, mi pedig 21 343-at tudtunk támogatni.
Ez azért fontos, mert most meg tudunk fogalmazni szlogeneket, hogy mennyire jó lenne támogatni azokat, akik halmozottan hátrányos helyzetűek, viszont amikor lehetőségük volt, akkor nem tették meg. (Bernáth Ildikó: Ez nem így van!) Míg ez a kormány több mint 3,3 milliárd forintot fordított eddig az oktatásra, az ösztöndíjprogramra, azt gondolom, ez önmagában jelzi azt, hogy - a Fidesz idejében pedig 1,1 milliárdot fordítottak négy évre. (Bernáth Ildikó: De azt legalább kifizették! - Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Ezekkel a számokkal kell igazán dolgozni, és láttatni, hogy ki mit tesz a romákért ma Magyarországon. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés