DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A szakmai észrevételekre, ha szabad, akkor majd a részletes vitában szeretnék kitérni, egyrészt azért, mert néhány módosító javaslat benyújtása még várható, ahogy az előttem szóló Szentgyörgyvölgyi képviselő úr is jelezte. Természetesen ezeket érdemben megvizsgáljuk, és hogyha indokoltnak tartjuk, akkor szívesen támogatjuk, és minden jobbító szándékú javaslatot köszönettel veszünk.
Amire nagyon röviden reagálni szeretnék, az pusztán az a körülmény, amelyet ön a felszólalása elején említett, hogy az alkotmányügyi bizottsági vitában nem volt jelen az igazságügyi tárca képviselője. Természetesen a javaslat előterjesztője a kormány, azon belül az igazságügyi tárca, és a javaslatért mi felelünk; egy időpont-egyeztetéssel kapcsolatos félreértés történt, tehát más időpontról tudtunk, illetve munkatársaink más időpontról tudtak a bizottsági vita idejeként. Ez lehet, hogy a mi oldalunkon adódó probléma volt, amiért ezúton is elnézést kérek, de természetesen a vitában részt kívánunk venni, a javaslatokat szívesen vesszük, és nyilván a részletes vitában még visszatérünk az érdemi javaslatokra is.
Köszönöm szépen az észrevételt. Köszönöm szépen, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés