DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Felzárkózás, foglalkoztatás és fejlesztés - ez jellemzi a jövő évi költségvetést, ennek jegyében készítette el a kormány a büdzsé tervezetét. Így fogalmaztam az expozémban közel egy hónappal ezelőtt, amikor elkezdődött a jövő évi költségvetés tervezetének vitája a Ház előtt.

Ma sem mondhatok mást: továbbra is azt tartjuk a legfontosabbnak, hogy ez a költségvetés segítse a felzárkózást, hozzájáruljon a foglalkoztatás bővítéséhez, gyorsítsa az ország fejlesztését.

Tisztelt Ház! A felzárkózás Magyarország legfontosabb célja; ezen múlik, hogy milyen ütemben közeledünk az európai uniós átlaghoz, milyen gyorsan dolgozzuk le eddigi hátrányainkat. E téren az elmúlt tíz év során nagyon sok minden történt; Magyarország a térség leggyorsabban felzárkózó gazdaságai közé tartozik ma is.

Hadd említsek ezzel kapcsolatban néhány számot! A nemzetközi statisztikák, amikor felzárkózási folyamatról beszélnek, azt nézik, hogy egy-egy ország az egy főre jutó GDP, vagyis jövedelemtermelés tekintetében hogyan áll. A statisztikák szerint Magyarország egyre jobb helyet vív ki magának. Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat honlapján nyomon követhetők a táblázatok: ha az egy főre jutó GDP-t a vásárlói kvalitással összehasonlítjuk, kitűnik, hogy az elmúlt tíz évben Magyarország közeledett a leggyorsabban az uniós átlaghoz, jelentősen javítottuk pozíciónkat a visegrádi országokhoz hasonlítva.

A cseh gazdasághoz képest a tíz esztendővel ezelőtti hátrányunk a felére csökkent, Szlovákiához és Lengyelországhoz viszonyítva pedig az előnyünk megduplázódott. Míg 1996-ban a magyar gazdaság az uniós átlag 50 százalékát teljesítette, ma már több mint 60 százalékot, eközben Csehország helyzete e mutató tekintetében alig változott, és Lengyelország, valamint Szlovákia sem tudott olyan gyorsan közeledni, mint hazánk. Ennek a nem túl közismert ténynek a hátterében pedig az van, hogy a magyar gazdaság hosszú távon tartósan legalább 2 százalékponttal gyorsabban növekszik, mint az Európai Unió. Vannak persze időszakok, mint amilyen a mostani, tehát a 2005-ös év is, amikor ennél is nagyobb a különbség javunkra, de nem volt olyan periódus, amikor ez a differencia kisebb lett volna 2 százalékpontnál. Jó esélyünk van arra, hogy ebben az évben a 3 százalékpontot is meg fogja haladni ez a bizonyos különbség Magyarország és az Európai Unió régi 15 országának átlaga között.

Tisztelt Képviselők! A magyar gazdaságpolitika növekedésorientált, mégpedig olyan növekedést alapoz meg, amely fenntartható, amely hosszú távon biztosítja az ország folyamatos felzárkózását. Azt már nem mondhatom, hogy a magyar növekedés mindig is fenntartható volt, ezért is tettünk meg mindent annak érdekében, hogy ez a helyzet 2001-et követően 2002-ben, illetve 2003-ban megváltozzon. Ma a gazdaságot a gyorsan növekvő export és a dinamikus beruházási tevékenység fűti; ez a helyzet fokozatosan, 2003-tól alakult ki, s tavaly már kedvezően éreztette hatását. A költségvetés ezt a folyamatot kívánja továbbvinni úgy, hogy közben napirenden van az egyensúly lépésről lépésre történő, a gyors növekedés igényeit figyelembe vevő javítása.

A felvázolt költségvetés alapján olyan gazdasági folyamatok várhatók, amelyek megalapozzák a fizetési mérleg egyensúlyának kedvezőbb alakulását a következő években, nagyobb mértékű javulást eredményeznek a külső finanszírozási igényben, és előre tudunk lépni az államháztartási hiány csökkentésében is. A tervezett hiánycsökkentés a magyar gazdaság erejével és teljesítőképességével arányosan van a benyújtott költségvetési javaslatban, s remélem, az elfogadott költségvetésben is ezzel arányosan fog szerepelni.

Tisztelt Országgyűlés! Ez a költségvetés már a második olyan büdzsé, amelyben az esztendő teljes egészében számolhatunk az egyre nagyobb mértékben megnyíló európai uniós támogatások igénybevételével; jövőre megközelítőleg 500 milliárd forintnyi közösségi forrás felhasználására van lehetőség. Az uniós pénzek egy része megjelenik a költségvetési törvény tervezetében is, de csak egy része, tudvalévő, hogy jelentős pénzek közvetlenül jutnak el a címzettekhez. Ebbe a kategóriába főként az uniós agrártámogatások tartoznak.

Az elmúlt hetekben a parlamenti vita során sokat foglalkoztak azzal, hogy a költségvetésben szereplő uniós források felhasználása kellően megalapozott-e. A benyújtott törvénytervezet számításai reálisak, megalapozottan számolhatunk e források felhasználásával. Akkor sem lesz fennakadás, ha az Unió által finanszírozott programokat, projekteket a tervezettnél gyorsabban valósítjuk meg, a költségvetés akkor is biztosítja, hogy rendelkezésre álljon a többlet uniós források felhasználásához szükséges nemzeti kiegészítés. Ebben az esetben a pótlólagosan szükséges hazai társfinanszírozás az Állami Számvevőszék által is elismert módon, átcsoportosítással, illetve más pénzügyi technikákkal biztosítható.

Sokszor felvetődik az a kérdés, hogy milyen is az uniós mérleg számunkra. A számok egyértelműen bizonyítják, hogy ez a mérleg nekünk kedvező - így van ez 2005-ben, és így lesz 2006-ban is. A jövő évi 500 milliárd forintos uniós forrással szemben a közös költségvetésbe 217 milliárd forintot fizet be Magyarország, hazánk tehát 2006-ban minden tekintetben - az összes támogatást, illetve csak a költségvetésen keresztül beérkező pénzeket is figyelembe véve - egyértelműen haszonélvezője lesz az Európai Uniónak. Bár most még csak 2006-ról beszélünk, de már készülnünk kell 2007-re és az azt követő évekre is, mert úgy gondoljuk, megszületik a döntés a Közösség következő hétéves költségvetéséről, és ebből a költségvetésből Magyarország a jelenleginél lényegesen nagyobb forrásokra számíthat. Már most meg kell alapozni a megnövekedett források zavartalan és minél hatékonyabb igénybevételét.

Tisztelt Országgyűlés! A költségvetés meglehetősen szemléletesen kifejezi, hogy a kormány mit gondol a társadalmi igazságosságról, és mit tesz annak érdekében. Mi úgy gondoljuk, Magyarországon a gyermekeket nem az alapján kell támogatnunk, hogy szüleik keresnek-e eleget az adókedvezmény, így az állami támogatás igénybevételéhez vagy sem, szerintünk e tekintetben minden gyermek egyenlő. Ismert, hogy az adókedvezményeknek ilyen tekintetben negatív újraelosztó hatása van, ezért szűkítettük az adókedvezményt, és emeltük duplájára a családi pótlékot. Ez a költségvetés nem elvesz, hanem ad, mégpedig a korábbinál jóval többet, a családoknak, a gyermekeknek. Talán érdemes elismételni, hogy a kormány javaslata szerint a havi családi pótlék összege közel kétszerese lesz a mostaninak. A családi támogatásokra fordított összes költségvetési támogatás az idei előirányzathoz képest 142 milliárd forinttal nő, ezen belül a családi pótlék 126 milliárd forinttal emelkedik 2006-ra.

Tisztelt Országgyűlés! A kormány egyetért számos olyan javaslattal, amely az önkormányzatok helyzetét kívánja javítani; többletforrást biztosít a közoktatás, a szociális ellátás számára. A több mint 15 milliárd forintot kitevő csomag támogatásával a szociális ágazatban nőnek a nappali és a bentlakásos intézményellátások normatívái, ezen túl a közoktatás területén több forráshoz jut a művészetoktatás, a kollégiumi ellátás, a nem magyar nyelven folyó oktatás, és kedvezően változnak a társulási és kistelepülési normatívák is.

A kormány támogatja, hogy a települési szilárd burkolatú utak felújítására 3 milliárd forint többlettámogatás jusson 2006-ban; új, félmilliárd forintos előirányzat szolgálja a sportpályák felújítását kistelepüléseken, és 200 millió forint az életmentő készülékek beszerzését, ugyancsak a kistelepüléseken; támogatjuk, hogy növekedjen a megyei területfejlesztési tanácsokhoz decentralizált fejlesztési és vis maior támogatás 2 milliárd forinttal a terület- és régiófejlesztési célelőirányzat terhére; támogatjuk a hivatásos önkormányzati tűzoltók munkaidejének csökkentésére, valamint a szolgálatiidő-pótlék bevezetésére közel másfél milliárd forint átcsoportosítását.

Tisztelt Országgyűlés! A vitának ebben a szakaszában is szeretném megköszönni az Állami Számvevőszéknek a költségvetési javaslat kapcsán elvégzett munkáját, a benyújtott, az országgyűlési képviselők által megismert számvevőszéki véleményt, az abban kifejtett álláspontokat. Köszönöm, hogy a Számvevőszék is azt a megfogalmazást alkalmazta, amely a bevételek megalapozottságának pozitív voltát egyértelműen kiemelte, ezzel is bizonyítva valamennyiünk számára azt, hogy a jövő évi költségvetés egy megalapozott számításon nyugvó költségvetés.

(8.50)

Az általános és a részletes vita eddigi szakaszában több mint 900 módosító, kapcsolódó módosító indítványt és ajánlást nyújtottak be a képviselők, illetve a bizottságok a jövő évi költségvetéshez. Támogatjuk a költségvetési és pénzügyi bizottság javaslatát, hogy a könyvtári rendszerre a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumában több pénz álljon rendelkezésre. Ettől azt reméljük, hogy a könyvtárak egyre inkább európai szintű szolgáltatásokat fognak nyújtani a látogatóknak. Egyetértünk a jellemzően alapítványi vagy egyesületi formában működő együttesek támogatásával is. Erre a fedezet a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumában új, 190 millió forintot tartalmazó előirányzat létrehozásával teremthető meg.

Tisztelt Országgyűlés! Kérem önöket, hogy a benyújtott költségvetést a kormány által támogatott módosító javaslatok megszavazásával emelje törvényerőre, fogadja el az Országgyűlés a benyújtott költségvetés azon sarokszámait, ami biztosítja, hogy a következő évben a magyar gazdaság teljesítőképességével arányosan, a magyar költségvetési kiadások szükséges voltát figyelembe véve és a megalapozott bevételi előirányzatokat figyelembe véve olyan hiány alakuljon ki, amely Magyarország további fejlődését, a magyar gazdaság további bővülését, a magyar növekedést szolgálja.

Köszönöm figyelmüket, várom támogatásukat. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu