DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az önök előtt lévő törvényjavaslat a környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló törvény módosítására vonatkozóan tartalmaz rendelkezéseket.

A javaslat célja és normatív tartalma megegyezik a jelenleg hatályos szabályozásban foglalt szabályozáséval, csekély módosítást lehet benne találni, egyes időpontok tekintetében.

(14.10)

Megegyezik azzal a szabályozással, amelyet a termékdíjtörvény módosításáról szóló 2004. évi CIII. törvény 2005. január 1-jével vezetett be.

A javaslatban foglalt szabályok ezért csekély változtatással, alapvetően formailag tekinthetők újnak, tartalmuk változatlan. Ennek megfelelően a javaslat a szükséges jogtechnikai jellegű kiigazításokon túl kizárólag a hatályos termékdíj-szabályozásban rögzített, a gazdaság szereplőivel 2004 során hosszadalmasan egyeztetett és azóta működőképesnek bizonyult rendszer szabályait foglalja magában. Természetesen elképzelhető ennek a rendszernek a további finomítása a jövőben, de most mégsem ez történik.

A termékdíjrendszer működésének célja a hulladékgazdálkodás alapvető elvének, a hulladékmennyiség csökkentésének, így például az újrahasználatnak az ösztönzése. Ez segíti elő a környezetszennyezés megelőzését, a hulladékok mennyiségének csökkentését, valamint a természeti erőforrásokkal való takarékos gazdálkodást. A rendszer emellett pénzügyi forrásokat teremt a környezetet vagy annak valamely elemét közvetlenül, illetve közvetve terhelő vagy veszélyeztető termék által okozott környezeti veszélyeztetések, károk megelőzéséhez és csökkentéséhez.

A termékdíjtörvény módosítása azért vált szükségessé, mert 2005. október 19-én az Európai Bizottságtól hivatalos felszólítás érkezett a magyar kormányhoz, amelyben a Bizottság megállapítja, hogy Magyarország megsértette azt a bejelentési kötelezettségét, amelyet a csomagolásról és a csomagolási hulladékokról szóló 94/62/EK tanácsi irányelv 16. cikkének első bekezdése, valamint a műszaki szabványok és szabályok terén történő információszolgáltatási eljárás megállapításáról szóló 98/34/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 8. cikkének első bekezdése határozott meg.

A tagállamok európai uniós kötelezettsége a műszaki tartalmú jogszabályok tervezeteinek bejelentése az Európai Bizottság részére, még azok elfogadása előtt. A bejelentési kötelezettséget előíró közösségi szabályok azonban számos, értelmezésre szoruló rendelkezést, határterületre vonatkozó szabályt tartalmaznak. Hogy ez valóban így van, ezt jól bizonyítja, hogy az Európai Bíróság több ítéletében is foglalkozott ezeknek a közösségi követelményeknek az értelmezésével. Ennek keretében a bejelentési kötelezettség alá tartozó rendelkezések körét folyamatosan bővítette, illetve azok ismérveit tovább részletezte.

Amikor a hazai termékdíj-szabályozásnál 2004-ben a termékdíjtörvény-módosítást a szakértők előkészítették, akkor komoly bizonytalanságot okozott az, hogy vajon szükséges-e annak bejelentése az Európai Bizottság részére. Ezt a vitát annak idején egy olyan állásponttal zártuk le, hogy a bejelentési kötelezettség ilyen értelmezésben és olvasatban nem szükséges, azonban az Európai Bizottság jelezte azt az igényt, amely szerint az ő megítélése alapján a törvény egyes elemei bejelentési kötelezettség alá tartoznak. Nyilván lehetne azon gondolkodni, hogy vajon érdemes-e ezt tovább vitatni a Bizottsággal, de úgy gondoljuk, hogy ezt a bejelentést, bizottsági közlést érdemesebb tudomásul venni.

Kiemelendő ebből a bizottsági közlésből az, hogy a hazai termékdíj-szabályozást tartalmi szempontból nem vizsgálta. Tartalmi kifogásokat nem fogalmazott meg, csakis és kizárólag eljárási hiányosságot jelzett a kötelezettségszegési eljárás megindítása során.

A kormány az említett bizonytalanság kiküszöbölése és a Bizottság által felvetettek orvoslása érdekében, abból az elvből kiindulva, hogy menjünk elébe egy esetlegesen kockáztatható, későbbi negatív döntésnek, azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés ismételten fogadja el az 1995. évi LVI. törvény 2004. évi CIII. törvény szerinti módosításában foglalt szabályait. Ennek értelmében a javaslat a 2004. évi CIII. törvény jogtechnikai szempontból kiigazított rendelkezéseinek megismétlését, a 2004. évi CIII. törvény hatályon kívül helyezését, valamint a Bizottság részére történő bejelentés megvalósulására való hivatkozást tartalmazza.

Szokatlan az eljárás, hiszen Magyarország új uniós tagországként hasonló helyzetbe eddig még nem is kerülhetett, de ismétlem, egy olyan helyzetről van szó, ahol valóban komoly bizonytalansági tényező volt annak idején az, hogy vajon ez a bejelentési kötelezettség szükséges, vagy nem szükséges. És azt is mondanám, hogy most sem teljes a bizonyosság arról, hogy valóban szükséges, de feltételezzük azt, hogy ennek komoly esélye és szükségessége van.

Ennek a mostani eljárásnak a keretében nyílik arra lehetőség, hogy a törvény tervezetét a Bizottságnak bejelentsük, ami a kormány részéről a törvényjavaslat benyújtásával egyidejűleg megtörtént; orvosoljuk az eljárási bizonytalanságot; és az Európai Bizottság az indított kötelezettségszegési eljárást lezárja.

Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat normatív tartalma megegyezik tehát a már hatályos szabályozással, amelyet a 2004. évi CIII. törvény 2005. január 1-jével vezetett be. Figyelembe veszi az uniós tagságból adódó követelményeket. Ezzel továbbra is a közösségi jognak megfelelő, korszerű hazai szabályozás fenntartását is szolgálja, Magyarország környezeti értékeinek védelme érdekében.

Kérem a tisztelt Házat, hogy támogassa a törvényjavaslat elfogadását.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu