DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Köszönöm kedves képviselőtársaim hozzászólásait, mert azok módot adnak arra, hogy megnyugodjak, tudniillik kiderült a vita során, hogy - engedelmükkel - nem értik, miről van szó, és csak azt remélem, hogy a minket nézők értik.

Az önök előtt lévő törvényjavaslat nem a nyugdíjasok helyzetének a javítását szolgálja nyugdíjemeléssel, erről szó sincs, nem ez a törvény foglalkozik ezzel. Nekünk erről olyan törvényünk van, amely a svájci indexálás alapján minden évben odaadja a megfelelő százalékot a nyugdíjasoknak. Egy plusz, egy ezen felüli lehetőség áll a nyugdíjas-társadalom előtt a nyugdíjrendszer meglévő és már évekkel ezelőtt is megvolt igazságtalanságainak a kiegyenlítésére, azon felül, ami minden évben természetesen a nyugdíjemelés fölött jár. Még egyszer mondom, nem ennyi lesz az összes nyugdíjemelés az itt felsorolt nyugdíjba vonultak számára, hanem ez lesz a korrekció, a plusz, ami hozzásegíti a nyugdíjas-társadalmat ahhoz, hogy ne érezzék az igazságtalanságokat, ne érezzék azt, hogy valaki ugyanolyan szolgálati idővel, ugyanolyan járulékfizetési mértékkel - mert éppen akkor aktuálisan nem megfelelő szabályok által irányított időszakban ment nyugdíjba - kevesebbet kapott. Pusztán kizárólag ezeknek a korrekciója - mint ahogy benne van a megállapodásban - zajlik, és erre föl következik még be minden évben a nyugdíjemelés.

Szeretném megjegyezni, hogy nekünk nem kell külön garanciatörvényt hozni, mert mi eddig is mindent betartottunk, és minden alkalommal odaadtuk a nyugdíjasoknak azt, ami őket megilleti. Még egyszer kérem, így tessék venni, hogy nem ez pusztán a nyugdíjemelés, hanem egy plusz, egy korrekció, egy kiegészítés azon felül.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

Forrás: parlament.hu