FÖLDESI ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Elképedve hallgattam Mátrai Márta frakcióvezető-helyettes asszonyt, ugyanis az imént olyan felkent magabiztossággal mondta el véleményét egy olyan kormányzati időszakról, amelyben megszüntették a méltányossági nyugdíj lehetőségét, sok százezer embertől elvéve a lehetőséget, amelyben egy fillérrel sem emelték az özvegyi nyugdíjakat, amelyben juttatásokat vettek el, módosítva a korábbi törvényeket, most pedig álnok módon, valótlanul, hazug módon minősítik mindazt, amit ez a kormányzat három és fél év alatt tett.
Kedves képviselő asszony, ha önök három és fél éven keresztül csak bankárkormányozni tudtak, sodródó kormányzásról papoltak, most kitalálták azt az infantilis szót, hogy luxusbaloldalö, amely persze időnként ráront a nemzetére - mondja az önök volt miniszterelnöke -, akkor azt kell mondanom, hogy kedves aggódó debreceni nyugdíjasok, ne féljenek a szocialistáktól. Nekem is van levél a kezemben Kaposvárról és birtokomban van a polgári hetilapjuk címoldala, ahol képviselő asszony az imént hallott valótlanságok tömkelegét már leírta.
Álságos az, amikor tőlünk akarják a tizenharmadik havi nyugdíjat megmenteni, kedves nyugdíjasok, kedves 3 millió magyar nyugdíjas. Nem nekünk kell garancia, hanem önöknek lett volna négy évük arra, hogy ne csak határozatot hozzanak róla, hanem be is vezessék. Mi ezt megtettük, nagyon méltányolják a nyugdíjasok, és azt gondolom, hogy ez az önök garanciatörvénye nélkül is működik. Csak egyetlenegy garancia van arra a nyugdíjas-társadalomnak, hogy mindez az intézkedéssorozat folytatódjon a tárgyalt törvénnyel együtt, ha 2006-ban újra ezt a koalíciót választják.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés