DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Kárpáti képviselő asszony igen nagy átéléssel próbálta a vitát figyelemmel kísérőket meggyőzni arról, hogy a kormány mennyi mindent tett a magyar lakosság egészsége érdekében. Tudja, kedves képviselő asszony, nekem a gyerekkorom jutott eszembe, amikor az általános iskolában a tanító bácsinak megpróbáltuk magyarázni, és megpróbáltuk vele elhitetni, hogy pedig mi mennyit tanultunk. Azt mondta: fiam, az engem nem érdekel, hanem csak az érdekel, hogy tudsz-e. Hogy milyen eredmények vannak, azt hiszem, ez az értékmérője egy adott tárcának, egy adott tevékenységnek. Ha megnézzük a legutóbbi statisztikai adatokat, azt kell látnunk, hogy sajnálatosan ismét romlik a halálozási statisztikánk, ismételten az a középkorosztály a férfiaknál a szokásosnál is rosszabb helyzetbe került.

Örülök, hogy visszajött a miniszter úr, hisz meg tudom ismételni a javaslatomat, ugyanis hiányolta, hogy a tb-törvény átalakítása kapcsán nem alkottunk véleményt. Elmondtam a Magyar Demokrata Fórum álláspontját ezzel kapcsolatban, és egy kérést fogalmaztam meg a kormány felé. Kérem a miniszter urat, hogy támogassa ezt a kezdeményezésünket. Miután komoly jogértelmezési problémák vannak az alkotmány egészségügyre vonatkozó passzusai és ennek a törvénynek az elfogadható irányultsága miatt, kérjék a köztársasági elnök urat, hogy mielőtt aláírja, gyorsított eljárásban az Alkotmánybíróság jelölje ki számunkra azokat a kereteket, amit ilyen alkotmányos megfogalmazás mellett az átalakítás érdekében meg tudunk tenni.

Ezt tényleg őszintén komolyan kérjük, és kérem a miniszter urat, hogy fontolja meg ezt a javaslatunkat.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu