TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Választókerületemben évek óta számtalanszor hallottam a kritikát: miért azzal foglalkoztok az Országgyűlésben, ami nem a mi problémánk, miért nem a mi gondjainkról beszéltek? Az elmúlt hónapokban valamelyest megváltozott ez a hangulat. Azt mondják az emberek, hogy végre olyan kérdésekről is esik szó a Magyar Országgyűlésben, amely kérdések a mi mindennapi életünket is érintik az egészségügy, az oktatás, a szakképzés területén és sok más területen. Én néhány dolgot a száz lépés program oktatást és szakképzést érintő területeiről szeretnék mondani, elsősorban az igazságosság, az esélyegyenlőség megteremtése szempontjából.

Jól tudjuk, hogy a gyermekek esetében meghatározó az a családi környezet, az a szociális és kulturális háttér, amelyben felnőnek. Ma a magyar oktatási rendszer sajnos ahelyett, hogy a hátrányokat csökkentené, sok esetben inkább növeli azokat. Itt egy olyan kérdésről van szó, amely nem pusztán az emberszeretet oldaláról közelíthető meg, hanem gazdasági oldalról is, hiszen ha a hátrányos helyzetből induló gyerekek nem tudnak megfelelő iskolába járni, ha nem kapják meg azt a felkészítést, ami alkalmassá teszi őket arra, hogy felnőtt életükben hasznos munkát végző, értékes tevékenységet folytató emberekké válhassanak, akkor jól tudjuk, hogy munkanélküliként vagy napszámosként tengethetik csak az életüket.

Figyelembe véve azt a demográfiai helyzetet, amelyben ma Magyarország van, ezt nem engedhetjük meg magunknak. Nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy a 100 ezret el nem érő évente megszületett gyermekből 15-20 százalék lemorzsolódjon, ne szerezzen szakképesítést, ne fejezze be iskolai tanulmányait. Tehát az elsődleges cél az volt a száz lépés oktatási programjában, hogy a lemorzsolódó gyermekeknek adjunk megfelelő segítséget.

A szakképzés modernizálása, átalakítása összekapcsolódott ezzel a törekvéssel. Három problémát igyekszik megoldani ez a program. Az egyik, hogy azok a gyerekek, akik nem tudják befejezni az általános iskola 8. osztályát, felzárkóztató program után bekapcsolódhassanak a szakképzésbe.

(14.00)

A másik probléma, hogy akik ugyan befejezik a nyolcadik osztályt, de a korábban kialakított 9. és 10. évfolyam során, amelyben még szakképzést nem végezhetnek, szakképzési gyakorlaton nem vehetnek részt a mai rendszerben, emiatt nincs türelmük megvárni, hogy megkezdődjön az a szakmunkásképzés, amibe tulajdonképpen ők bekapcsolódtak, ezért idő előtt elhagyják az iskolát. A cél tehát az, hogy a középiskola, a szakmunkásképző iskola és a szakközépiskola 9-10. osztályában is már megismerkedhessenek a gyerekek a későbbi szakmájuk alapjaival, gyakorlati foglalkozást lehessen szervezni számukra. Természetesen azt is meg kellene oldani, hogyha például szakközépiskolában a 9-12. évfolyamig részesülnek szakképzésben, akkor az érettségi után rövidített idő alatt tehessék le a szakmunkásvizsgát.

A következő probléma, hogy a családi háttér mellett a települések mérete is befolyásolja a gyermekek sorsát, éppen ezért különös gondot kell fordítani a kistelepüléseken élő gyermekekre, hiszen sokkal körülményesebb, sokkal nehezebb azokon a településeken jó közoktatást szervezni, ahol kevés gyermek él. A száz lépés programba ezért, nagyon leegyszerűsítve, a következő került be: minden településen, ahol ez egyáltalán megoldható a gyermeklétszám miatt, az óvoda és az alsó tagozat a gyermekek lakhelyén szerveződjön meg. Úgy gondoljuk, hogy kisebb kár éri a gyereket, hogyha az alsó tagozatban akár összevont osztályokban is, de a lakóhelyén tanulhat, és a feladatra jól felkészült pedagógus foglalkozik vele, így kevesebb hátrány éri, jobban halad előre, mint hogyha naponta két-három órát utazással, buszvárással tölt el. Az alsó tagozat elvégzése után viszont, úgy gondoljuk, hogy minden egyes magyar gyermeknek, akármilyen településen él, joga van ahhoz, hogy osztott osztályban, az adott szak, adott tantárgy tanítására felkészült pedagógus foglalkozzon vele, tehát az ötödik osztálytól kezdve meg kell követelni azt, hogy minden egyes gyermek, éljen bár a legkisebb faluban is, megfelelő minőségű oktatásban részesüljön.

Ezt a fenntartó, az iskolai ellátás megszervezésére kötelezett önkormányzatok megoldhatják önállóan és egymással társulva, igénybe vehetik az újonnan bevezetett többcélú kistérségi társulás előnyeit. Egy dolgot nem engedhetnek meg az iskolafenntartó önkormányzatok: hogy ne szervezzenek a gyermekeik számára megfelelő színvonalú közoktatást. Ehhez a száz lépés programjának a már parlament elé került részei is garanciát jelentenek: megszülettek azok a törvények, amelyek az esélyegyenlőséget biztosítják, amelyek közelebb visznek bennünket a jelzett célok eléréséhez.

Ugyanezt a célkitűzést szolgálja az a mérés is, amelyet teljeskörűen először ebben a tanévben, 2006 májusában 4., 6., 8. és 10. osztályban végzünk el, megvizsgálva azt, hogy az életkorának, az iskolában eltöltött időnek megfelelően felkészítette-e a gyereket az iskola írni, olvasni, számolni tudásra, felkészítette-e arra, hogy el tudja sajátítani azt a műveltséganyagot, azt a nemzeti kulturális örökséget, amelyhez neki az alkotmány jogot biztosít.

Ezért örülök tehát a száz lépés programnak, hogy ezekről a kérdésekről beszélhetünk itt a parlamentben. Ezek a kérdések az én választókerületem minden településén, Tatán is és a húsz községben érdeklik az embereket. Érdekli az embereket az egészségügyi ellátás alakulása, érdekli a nyugdíj-átalakítás, érdekli a családi pótlék átalakítása; tehát végre olyan kérdésekkel foglalkozik a parlament, amely az emberek sorsáról gondolkodik.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu