TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Nem feladatom kormányalakítási problémákkal foglalkozni, Pettkó úr majd ezeket megoldja. Azt azért szeretném elmondani, hogy a beterjesztett költségvetésben az oktatási rendszerre vonatkozó államháztartási összkiadás a 2006-os költségvetésben 1217 milliárd - pontosabban 1223, mert 6 milliárddal a keddi szavazásunk óta ez növekedett -, ami pontosan 506 milliárddal, több mint 70 százalékkal magasabb, mint a 2002-es évben, amikor az előző kormánytól a kormányzati felelősséget átvettük. Azt gondolom tehát, hogy nemcsak beszélünk az oktatásról, hanem a költségvetésben is biztosítottuk a feltételeket; természetesen nem annyit, amennyit a gyerekeink megérdemelnének, hanem annyit, amennyit az ország ereje lehetővé tesz, de ahogy elmondtam, a számokból kiderül, hogy ez nem kevés.

A pedagógusokról annyit, hogy a kormányalakításkor alig több mint 100 ezer forint volt a pedagógusok bruttó átlagkeresete, ma 180 ezer forint fölött van, így nagyobb lehetőségük van a pedagógusoknak arra, hogy a munkájuk során jelentkező feladatokat, a kétszintű érettségit és az alapkészségek kialakítását is magasabb színvonalon végezzék, mindenesetre ehhez 80 százalékkal jobbak az esélyeik, mint négy évvel ezelőtt.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu