TELEKI LÁSZLÓ ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Parlament! Amikor Szabó Zoltán képviselőtársam az esélyegyenlőségről beszélt és arról, hogy minél több lehetőséget kell adni ahhoz, hogy a hátrányos helyzetűek az oktatásban fel tudjanak zárkózni, akkor, azt gondolom, a legjobb és legeklatánsabb példa, hogy a száz lépés programját üssük fel, és nézzük meg, hogy az oktatás, a foglalkoztatás, lakhatás, egészségügy hogyan kerül olyan szinkronhelyzetbe, ahol valóban a legrászorultabbaknak tud segítséget nyújtani.
Mondom ezt azért, mert ha megvizsgáljuk, hogy az oktatásban valóban mit lehet kapni a száz lépés program kapcsán, akkor többek között láthatjuk azt, hogy a tudásalapú társadalom megteremtéséhez minden réteget megszólít ez a száz lépés program, köztük a magyarországi romákat is. Mégpedig azért, mert ha azt mondjuk ma, hogy a szegregált oktatási rendszereket fel kell számolni, és a száz lépés program több pontja jelzi, hogy abban nem kíván partner lenni a továbbiakban, hogy a közoktatási intézményekben külön roma osztályok legyenek, külön elszigetelt osztályok legyenek, akkor azt gondolom, ez nagyon fontos lépése annak a társadalmi kihívásnak, amit egyébként a magyarországi cigányság egyik legnagyobb társadalmi kihívásának tartunk, hogy ne legyen szegregált oktatási típusrendszer.
(15.20)
A másik nagyon fontos eleme azok az ösztönző programok, amelyek az oktatás megteremtéséhez kell hogy vezessenek, és az oktatásban azok az eredmények, amelyeket a magyarországi cigányság szeretne látni, hogy minél több értelmiségi legyen a romák körében. Az ösztöndíjrendszerek, akár a roma ösztöndíjakról beszélünk - amelyekről nagyon sokszor esett már szó ebben a Házban -, akár bármely más ösztöndíjakról, egyetlenegy biztos, hogy azt a célt szolgálják, hogy abban a programban, amit magunk előtt láthatunk, akár a finanszírozását, akár pedig a szakmai kondíciók hozzárendelését is kezdjük el. Nem utolsósorban, ami kijön az oktatás szerepében, hogy a politikai akarat ott van amögött, hogy igenis legyen egy roma értelmiségi réteg, amely abban a politikai helyzetben vagy abban a közszférában tud igazán szerepet vállalni, amelyben most még nem láthatjuk ott a romákat. Ezért tartom fontosnak, hogy a száz lépés program kiemelkedően jeleníti meg azt, hogy ezzel a réteggel kell foglalkozni.
Amikor az oktatásról beszélünk, nagyon sokan azt mondjuk, hogy mellette meg kell jeleníteni a foglalkoztatást, mert ha nincs igazi foglalkoztatás és lakhatás, képzés, ha nincs egy komplexitása ennek a dolognak, akkor nem lehet arról beszélni, hogy a roma értelmiségi réteget ki tudjuk nevelni. Ha egy olyan családi miliőben nő fel valaki, ahol nincs modell, nincs minta, hogy a szülők el tudnának menni dolgozni és munkát vállalni, akkor azt a kérdést nagyon nehezen lehet megoldani, hogy az oktatásban kellő sikereket érjünk el, még akkor is, ha ösztönző rendszereket építenek be bármilyen kormányzati mechanizmusba.
Ezért nagyon fontosnak tartom azt, hogy a foglalkoztatási rendszerben - és elsősorban ezt tartom nagy jelentőségűnek - a Szakképzési Alap újragondolását próbálja megtenni ez a száz lépés program. Mégpedig azért, mert ha nézzük a statisztikai adatokat és a különböző kimutatásokat, akkor láthatjuk, hogy nagyon sok olyan képzés, átképzés volt Magyarországon az elmúlt 15 évben, ami a leghátrányosabb helyzetűeknek is megpróbált valamilyen szinten kiutat mutatni, viszont egyetlenegy biztos: nem olyan hatékonysággal és tartalommal, amilyennel szerettük volna. Ebbe beletartozik szintén a magyarországi cigányság nagyobb része.
Azért tartom fontosnak, hogy meg kell reformálni a szakképzést, mert olyan piacképes szakmákat kell biztosítani a romáknak is, amelyekkel el tudnak helyezkedni, mert ha a szolgáltatás irányába vagy éppen bármelyik más iparág irányába nem tudnak elmozdulni, és nincs egy olyan piacképes szakma, amelyben el tudnak helyezkedni, csak kosárfonásra és fafaragásra akarjuk őket kitanítani, akkor soha nem tudnak igazán a munka világába visszakerülni, a munka világában kellőképpen ott lenni. Ezért halmozottan oda kell figyelni a foglalkoztatáson belül a képzésekre, átképzésekre.
Ami még nem utolsósorban megjelenik a száz lépés programban, és nagyon fontosnak tartom, az a köz- és a közcélú munkák. Tudjuk azt, hogy most már több mint 7 milliárd forintot éppen a napokban pályázat útján kiosztott a közmunkatanács, ami pont azt a célt szolgálja, hogy azoknak adjunk télen is lehetőséget, akik egyébként nem tudnak télen elhelyezkedni, annak érdekében, hogy a saját fűtési költségeiket, a tüzelésre való költséget megkeressék, és azt a kis, konyhába való ételt, italt, amellyel igazán tudnak ott élni. Ezért nagyon fontos az a közcélú munka, amit most elindított a közmunkatanács, mert ezzel lehetőséget biztosított 25 ezer embernek - körülbelül 50 százaléka roma származású azoknak, akik ebben a programban részt tudnak venni -, 25 ezer ember tud télen is munkát vállalni. Ez szintén egy olyan feladat, amit a száz lépés program kiemelten kezel.
Nem szeretnék nagyon sokat beszélni arról, hogy a lakhatás helyzete is ugyanilyen fontos, mert amikor azt mondom, hogy komplex program, ezt azért mondom, mert ha nincs ott a foglalkoztatás, ha nincs ott az oktatás, és a nincs lakhatási feltétel, akkor nagyon nehezen lehet egy jó családi miliőből elindulni az oktatás vagy éppen a foglalkoztatás irányába. Ezért amikor arról beszélünk, hogy a cigánytelepek felszámolása mennyire fontos, vagy a Panel Plusz program mennyire fontos - nagyon sok romát érinthet ez a program is -, ez azért fontos, mert több mint százezer roma él telepen és telepszerű lakókörnyezetben, és ez a százezer roma nem tud igazán munkahelyek irányába elindulni, nem tud igazán az oktatás irányába elindulni, és nem tud az egészségügy irányába elindulni.
Ezért tartom nagyon fontosnak, hogy ezzel a kérdéssel is kiemelten foglalkozzunk, hogy ebben az ügyben is valami előrelépés történjen, mert ha a lakhatási helyzeten nem tudunk gyökeresen változtatni, és az a százezer fős, mélyszegénységben élő romatársadalom továbbra is ott fog maradni, akkor a politika rossz irányba megy. Ezért tartom fontosnak, hogy a jövő évi költségvetésbe is be van tervezve, és a száz lépés programban is már megjelenik a lakhatási feltételek javításának programja.
Az utolsó eleme az egészségügyi program, ami szintén nagymértékben érinti a magyarországi cigányokat. Talán ismerik azt az adatot, hogy mintegy nyolc-tíz évvel előbb halnak meg a magyarországi romák, mint nem roma társaik, pedig ők is, a többségi társadalomhoz tartozók is elég magas arányban halnak meg idő előtt. Ezeket a számokat mindenképpen közelebb kell hozni egymáshoz, mert ha egy közös társadalomban élünk, akkor nagyon fontosnak tartom azt, hogy ne tíz vagy éppen nyolc évvel előbb haljon meg egy roma, csak mert roma családba született bele.
Ezért tartom fontosnak azt, hogy a praxisjogok kiterjesztése elindult, mert azokon a hátrányos helyzetű településeken, ahol ez idáig nem nagyon praktizáltak orvosok különböző okok miatt, most a száz lépés program lehetőséget ad arra, hogy pluszjogosítványokat kapjanak, és a praktizálást el tudják kezdeni ott is, ahol eddig nem nagyon volt orvos. Ez megint nagymértékben érinti a romákat, a hátrányos helyzetűeket és az olyan településszerkezetben élőket, akik különböző földrajzi területein élnek ennek az országnak, és ahol nem nagyon volt mód eddig praktizálni különböző orvosoknak.
Ezért szintén nagyon fontosak az egészségügyi prevenciós programot. Arra nem is térnék rá, hogy a szűrések mennyire fontosak. Tehát azt nagyon fontosnak tartom, hogy ott meg fognak jelenni az orvosok, ahol eddig nem nagyon láthattuk, mert különböző okok miatt nem tudtak oda elmenni, vagy nem érte meg, hogy ott legyenek és praktizáljanak. Ez a négy terület az, ami összességében a magyarországi romákra és a halmozottan hátrányos helyzetűekre érvényes kiváltképpen. Ezeken kívül még lehetne sorolni többet is, de ez a négy terület mindenképpen megérinti a romák nagy részét.
Hiszem azt, hogy a száz lépés program és az a felelős kormányzati munka, amelyet ma láthatunk, tud egy olyan irányvonalat továbbra is fenntartani és szabni, aminek alapján egy olyan roma integráció tud elindulni, amely fel lesz gyorsítva. Nem látom annak lehetőségét, hogy ezt a folyamatot, amit most elkezdtünk 2002-ben, visszafordítsa valaki. A Magyar Szocialista Párt és az SZDSZ közösen komolyan gondolják, hogy ezt a nagyon nagy programot, amit elindítottak, fenn tudják tartani és tovább folytatni annak érdekében, hogy azok az integrációs folyamatok, amelyek elindultak az oktatás, a lakhatás, az egészségügy és a foglalkoztatás területén, még jobban érjék el a magyarországi cigányságot, mert akkor lehet igazán azt mondani, hogy egy Magyarországon élünk, együtt vagyunk ebben az országban, és mindenki megtalálhatja azt a számítást, amely nem kiváltságokat jelent az egyik csoportnak és a másiknak.
Ehhez kívánok magunknak a száz lépés kapcsán is nagyon sok erőt, egészséget, és azt kívánom magunknak, hogy nagyon kemény munkát fektessünk abba bele, hogy a leghátrányosabb helyzetűek tudjanak integrálódni a magyar társadalom minden egyes rétegébe.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés