DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. A következő évi költségvetéshez annak érdekében, hogy az a régi gond megoldódhasson, ami a Szent István Egyetem Jászberényi Főiskolai Karának a sportkombinát-fejlesztését illeti, csatlakozó módosító indítványt nyújtottam be. Ez az összeg részben önkormányzati, részben központi támogatásból kerülne megvalósításra, illetve előteremtésre azzal, hogy ez 2005-re már tervbe volt véve, de sajnos a zárolási, a pénzügyi visszafogott költségvetési döntések miatt ebben az évben ez nem indulhatott el.
Remélem, hogy a kormány támogatni fogja, és a 2006-os költségvetés alapján ez a beruházás elindulhat annak érdekében, hogy a XXI. század oktatási kultúrájának megfelelő infrastruktúra alakulhasson ki ezen a főiskolai karon is, ami nemcsak magának a hallgatóságnak és az ott tanulóknak az igényeit szolgálná, hanem egy körzeti kistérségi sportcentrum igényét is ki tudná elégíteni.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés