JUHÁSZ GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Egy olyan törvényjavaslatot tárgyalt a Ház, amely kétharmados támogatottságot igényel; egy olyan törvényjavaslatot, amely immáron második formájában kerül a parlament elé, hiszen egyszer, valamikor még a tavaszi ülésszak végén már sikertelenül tárgyalta a Ház, vagyis nem kapta meg azt a kétharmados támogatottságot, amire szükség van.
(9.10)
Ezért a mostani javaslat különösen gondos előkészítés után került a Ház asztalára, így aztán azok a módosító indítványok, amelyek hozzá érkeztek, nyilvánvalóan kívül esnek azon a körön, amelyet a politikai pártok, illetve a frakcióik képviselői - éppen a kétharmados támogatottság megszerzése érdekében - rendkívül körültekintően és alaposan végigrágtak.
Ezért azt tudom önöknek mondani, hogy azok a módosító indítványok, amelyek nincsenek összhangban a Seveso II-es irányelv terminológiájával, illetve annak szellemiségét nem tükrözik, vagy a politikai pártok frakciói nem támogatták az előzetes egyeztetés során, ilyen módon a kormány által sem támogatottak. Hiszen egy ilyen javaslatnak az a lényege, hogy az előzetesen csak a Seveso II-es - és szigorúan csak a Seveso II-es - irányelv törvénybe iktatása érdekében született előzetes egyezséget itt a parlament előtt szentesítsük.
Vagyis ez azt jelenti, hogy a beérkezett szövegpontosítási és leírási hibákat leszámítva, a többi módosító indítványt nem támogatjuk, azokat viszont igen.
A fentiekre és a közös felelősségünkre figyelemmel, kérem önöket, hogy a törvényjavaslatot fogadják el.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés