DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ahogy a kisebbségi vélemény ismertetése során is mondtam, egy kicsit részletesebben szeretnék kitérni a tartózkodó álláspont indokolására. Félreért minket Csákabonyi képviselő úr. Azt a célt, hogy az eljárások minél gyorsabban befejeződjenek, és ne lehessen emiatt panaszt terjeszteni Magyarország ellen a strasbourgi bírósághoz, természetesen a Fidesz is támogatja.

De azt vitatjuk, hogy ez a törvény árt a mai rossz helyzetnek. Maga a jogalkotó rájön arra, hogy a törvény alkalmas az eljárás elhúzására, azért szankcionálja a második alaptalan bejelentést. Tehát minden további nélkül megengedi azt, hogy én mint alperes beadjam a kifogást, és ezért három hónapra kivonjam az érdemi munkából a pert, mert… - egy pillanat! Polgári perben először fölhívják az ellenfelemet, szíveskedjen nyilatkozni az ellenfél az általam előterjesztett panaszra, majd ezt a panaszt szépen felterjeszti a másodfokú bírósághoz, majd a fölöttes bíróság fog erre dönteni, és erre mondja azt, és nem azt mondja, hogy a második alaptalan után pénzbírsággal kell sújtani, hanem megadja a pénzbírság lehetőségét.

(20.20)

Tehát azt mondja, hogy a második alaptalan - egy pillanat! Azt tudjuk, hogy az, hogy nem fogadta el a bíróság, még nem biztos, hogy teljesen alaptalan. Tehát azt kimondja a törvény, hogy a második alaptalan - egy nyilvánvalóan rosszhiszemű, idő-, perelhúzó tevékenység adja meg a lehetőséget csak a bírságra. Maga a jogalkotó mondja ezt, és ezt írtuk meg a miniszter úrnak. És tévedés ne essék, a kétszázfős alkalmazotti keretet nem az Országos Igazságszolgáltatási Tanács kérte, nem a legnagyobb ellenzéki párt vetette fel, mi erről nem tudtunk semmit. Ez a kétszáz fő, ez a szám, tisztelt képviselő úr, dr. Petrétei József miniszter úr Fideszhez intézett levelében jelenik meg először, és az, hogy ő is úgy ítéli meg, hogy ennek a zavartalan működéséhez kétszázfős igazságügyi alkalmazotti bővítésre van szükség.

Mi azt vitatjuk, hogy jelen pillanatban nincsenek meg a bíróságokon - nem mindenütt, de nagyon sok helyen, különös tekintettel a Fővárosi Bíróságon - annak a feltételei, hogy a bírák a Pp. szerinti eljárásban meg tudják hozni a döntéseket.

Tisztelt Képviselő Úr! Tetszik tudni, hogy a Fővárosi Bíróságon ma a tárgyalási időköz 7-8 hónap? Ehhez nem kell ember? Hát ehhez ember kell, hogy ezt feldolgozzák! Vagy próbálkoztunk mi egy másikkal, államtitkár úr is érezte, hogy ebben is valamit dönteni kell, amikor hatásköri módosítással a perek egy részét vissza akartuk nyomni a megyei bíróságokról a városi bíróságokhoz, amikor a polgári ügyszakban az értékhatárt szerettük volna csökkenteni. Az nem megy, hogy most fogjuk, és 50 vagy 60 bíróból bűnbakot csinálunk, és mi a brigádnaplóban kipipáljuk azt, hogy mi hoztunk egy ilyen intézkedést! Mi a feltételeket meg kell hogy teremtsük! És addig, ameddig a bírák nem kapják meg a normális munka lehetőségének az objektív feltételrendszerét, addig őket sem rendkívüli minősítésnek, sem egyéb eljárásnak kitenni megítélésünk szerint nem lehet.

Ezek azok a kérdések, ami miatt hangsúlyozom, a cél nemes, a módszer elhibázott. Ez a mi álláspontunk. De amit a miniszter úr leír, hogy ilyen és ilyen támogatással megteremthető az a helyzet, hogy igenis elvárható lenne a bíráktól az, hogy ilyen leterhelés mellett a dolgukat végezzék, akkor ezt a kérdést föl lehet vetni újból. Addig, ameddig ezeknek a feltételeknek nem tudunk eleget tenni, és az általuk minimálisként beállított 98 milliárd forintos költségvetést nem tudjuk biztosítani a bíróságnak, akkor ne a bíróságon kérjük számon azt, hogyha a perek elhúzódnak.

Ahogy az államtitkár úr is elmondta, egy-két bíróságon van ilyen nagy probléma. Igen. Ez az ország szerencsétlen helyzetéből adódik, Budapest a 23 kerületével és ezzel az irdatlan nagy lakosságlétszámmal és az eljárásjogi törvényeinkkel, amelyek nagyon sok perben a Fővárosi Bíróság illetékességét állapítják meg.

Tisztelettel: tehát a céllal változatlanul egyetértünk, de ezt az előbb kifejtettek miatt nem tudjuk támogatni.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu