DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: A vagyonértékeléssel kapcsolatos információk a tranzakció lezárása után rendelkezésükre állnak; a vagyonértékelés tartalmát a felügyelőbizottság illetékes tagja megismerte, ennélfogva birtokában van az információknak, a legfontosabb információkat pedig a nyilvánosság előtt elmondtam, ettől képviselő úr sem fog sokkal többet kiolvasni abból az anyagból. (Dr. Papcsák Ferenc: Nem mondta el! - Márton Attila: Elég baj, ha csak ennyi.) Egyébként is, én addig nem olvasom el, ameddig senkinek nincs lehetősége elolvasni, én magam sem olvastam el. Azért vittem el a bizottsági ülésre, hogy láthassák, hogy létezik ilyen, van ilyen, de természetesen addig, amíg a tranzakció lezárásra nem kerül, sem én nem fogom elolvasni, sem önök nem fogják elolvasni, ezért azt gondolom, hogy néhány napon belül kíváncsiságuk ki fog elégülni ezzel kapcsolatban.
Képviselő úr, rosszul tudja, az ÁPV Rt. igazgatósági ülésén más alkalommal is vett részt miniszter (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Nem!), egyébként pedig nem gondolom, hogy bárki bárkire, aki az igazgatóság tagja, személyes jelenlétével vagy éppen távolmaradásával nyomást gyakorolt volna. Azt gondolom, hogy egy korrekten előkészített döntéshozatali eljárásban transzparens döntés született Magyarország dicsőségére (Dr. Papcsák Ferenc: Mutassátok meg! Semmit nem mutattok belőle.); az a kérésem, hogy támogassák. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés