DR. EÖRSI MÁTYÁS, az európai ügyek bizottságának elnöke: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A tisztem valóban az, hogy az európai ügyek bizottsága szervezésében tartott nyílt napon történtekről tájékoztassam az Országgyűlést. A képviselőtársaim előtt nyilván ismert, tapasztaltuk ezt néha, hogy van egy rendkívül jó kezdeményezés, amelyet később egy kicsit bátortalan döntés követ.

Miért mondtam ezt el, tisztelt Országgyűlés? Szeretnék a nyílt nap előzményéről beszélni. A nyílt naphoz hozzátartozik, hogy a COSAC - nem összekeverendő a kozákokkal, ez a COSAC az európai ügyekkel foglalkozó bizottságok elnökeinek a konferenciája -, majd azt követően az Európai Unió nemzeti parlamentjei elnökeinek a konferenciája arra a nagyon helyes következtetésre jutott, hogy túl nagy a távolság az Európai Unió intézményei és az európai polgárok között, és a nemzeti parlamenteknek nagy szerepe lehet abban, hogy ezt a távolságot valamelyest csökkentsék. A nemzeti parlamentek folytassanak le olyan vitákat, amelyek az Európai Unió működéséről, intézményeiről szólnak, és talán alkalmasak arra is, hogy az európai polgárok számára ezeket az európai kérdéseket fogyaszthatóvá tegyék.

Mint említettem, egy igen kiváló, igen fontos kezdeményezésről van szó, azonban úgy ítélem meg, hogy ezt a jó kezdeményezést eléggé bátortalan döntés követte. Az európai ügyek bizottsága egy COSAC-os kezdeményezésre, az Európai Unió és a polgárok közötti dialógus megteremtése érdekében - akár hiszik, akár nem - a II. számú vasúti csomagot és ennek a szubszidiaritással kapcsolatos összefüggéseit tűzte napirendre. Úgy vélem, tisztelt Országgyűlés, hogy kevesen vannak azok az európai milliók, akik erre felkapják a fejüket, és azt mondják: na végre, többet értek az Európai Unió működéséből.

De a második döntés már valamivel jobb volt, amikor a COSAC és a nemzeti parlamentek elnökei úgy döntöttek, hogy a nemzeti parlamentek tekintsék át az Európai Bizottság jogalkotási tervét. Úgy vélem, és a nyílt napon ezt többen megerősítették, hogy a jogalkotási terv áttekintése már fontosabb kérdés, mint mondjuk, a II. számú vasúti csomag. Nekem azonban személy szerint meggyőződésem, hogy ha valóban közelebb akarjuk hozni az Európai Uniót az intézményekhez, akkor még bátrabban, valódi politikai kérdéseket érdemes a nemzeti parlamentek napirendjére tűzni.

Hadd mondjak néhány példát: itt van rögtön a költségvetés kérdése. Tele van a napi sajtó, a parlament is a költségvetés helyzetével, Magyarország - hasonlóan a nemrég belépett tíz új tagállamhoz - joggal érzi úgy, hogy a brit elnökség költségvetési javaslata alapján a szolidaritás mintha kikerülne az Európai Unió alapelvei közül. Azonban ha nagyon belegondolunk abba, hogy mi, magyarok vagy a velünk belépő többi kilenc tagország mit tett annak érdekében, hogy a szolidaritás eszméje az Európai Unión belül továbbra is ne csak éljen, hanem erősödjék is, akkor lehet, hogy érdemes önvizsgálatot is tartanunk.

Képviselőtársaim előtt ismeretes, hogy amikor Magyarország belépett az Európai Unióba, amikor népszavazás előtt voltunk, mennyit beszéltünk arról - leginkább bal- és jobboldalon -, hogy az Európai Unió valójában tagállamok laza szövetsége, ahol Magyarországnak a legfontosabb dolga, hogy a magyar érdekeket védje, és ezzel persze egyetérthetünk mindannyian.

(8.50)

De belegondoltunk-e abba, hogy ha a magyar kormánynak csak az a dolga, hogy a magyar érdekeket védje, akkor a brit kormánynak vajon nem az a dolga, hogy a brit érdekeket védje, a francia, a német, a spanyol és a lengyel kormánynak vajon nem az lesz-e a dolga, hogy a francia, a német, a spanyol és a lengyel érdekeket védje? Ennek a végeredménye, tisztelt képviselőtársaim, az lesz, ha mindenki csak és kizárólag a saját nemzete érdekeit védi, akkor nem lesz senki az üzletben - ahogy a régi vicc mondta -; kik lesznek azok, akik az Európai Unió egészéért fognak felelősséget vállalni?

Ezek is olyan kérdések, tisztelt képviselőtársaim, amelyeket meggyőződésem szerint a nemzeti parlamenteknek érdemes tárgyalniuk és vizsgálniuk.

A második ilyen alapvető kérdés a lisszaboni stratégia. Akik nem tudják, azoknak elmondom, a lisszaboni stratégia egy, az Európai Bizottság által tett kezdeményezés, amelynek a célja az volt, hogy az Európai Unió legyen a világ legversenyképesebb térsége. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem érdemes-e beszélnünk arról, hogy ez a lisszaboni stratégia az Európai Unió állatorvosi lova? Miért mondom ezt? Azért, mert egy kiváló kezdeményezés, legyen az Európai Unió a világ legversenyképesebb térsége, ugyanakkor az Európai Uniónak nincsen hozzá eszköze.

Gondoljunk a most csökkenő költségvetésre! Az igazi eszközök a tagállamok kezében vannak, a tagállamoknak kellene a megfelelő reformokat végrehajtaniuk, adócsökkentéseket végrehajtaniuk, az ésszerűtlen költekezéseket visszaszorítaniuk, és ha ezt megteszik, akkor lenne az Európai Unió versenyképesebb. A tagállamok azonban ezt a stratégiát nem hajtják végre, és ezzel egyidejűleg - mint egy hab a tortán - ujjal mutogatnak Brüsszelre, hogy lám, az Európai Unió mennyire tehetetlen, hogy nem képes ennek a kiváló stratégiának a végrehajtására.

Újabb tanulság, tisztelt képviselőtársaim: nekünk a magyar parlamentben többet kellene beszélnünk arról, hogy Magyarország a kezében lévő eszközökkel hogyan tudna hozzájárulni Magyarország és ezen kívül az Európai Unió versenyképességéhez.

Beszélhetnénk az alkotmányos szerződésről, amely, úgy gondolom, tényleg sok polgárt foglalkoztat, amely elbukott. Ezen a tanácskozáson többen gondolkodtak arról, hogy noha a francia és a holland nép nemet mondott rá, mégis hogyan lehetne megmenteni. Ötlet igazából nem merült fel, a tanulságok levonása azonban fontos lehet mindannyiunk számára: kik, hogyan csapták be polgáraikat, kik, milyen demagógiával éltek, amelynek a végeredménye az lett, hogy egy lényegében előremutató, bár persze korántsem tökéletes alkotmányos szerződés két fontos tagállamban hogyan bukott meg.

Érdemes beszélni az intézményi kérdésekről, azt hiszem, az intézményi kérdések egész sorát lehetne napirendre tűzni. Megint csak egy példát hadd említsek! Magyarország annak idején büszke volt arra, hogy megmentette az egy ország-egy biztos elvet. Ez valóban védi a belépők érdekeit, de vajon alkotmányos szempontból vagy ésszerűségi szempontból van-e valaki, aki azt meri mondani, és komolyan gondolja, hogy a tavalyi év májusáig az Európai Unióban egészen pontosan 15 minisztériumra volt szükség, most, hogy tízen beléptünk, most egészen pontosan 25 minisztériumra van szükség, és ha Bulgária és Románia belép, akkor pontosan 27 minisztériumra, nem többre és nem kevesebbre lesz szükség.

Úgy érzem, egyetérthetünk abban, hogy ez a fajta egy ország-egy biztos rendszer nem szolgálja az Európai Unió érdekeit, a tagállamok érdekeit persze szolgálja, és érdemes lenne a takarékosság jegyében átgondolni, hogy hogyan lehetne az Európai Bizottság struktúráját ésszerűsíteni, hogy kevesebb pénzt ne költsön, természetesen olyan módon, hogy a nagy országok ne tudjanak együttesen a kis országokkal szemben fellépni.

Beszélhetnék persze az Európai Tanácsról; a legtöbb döntés, amely átláthatatlan, amely az európai polgárok számára nem látható, és nem lehet tudni, hogy milyen alapon született döntések, az Európai Tanácsban születnek. Ez persze egy európai intézmény, azonban tudni kell, hogy az Európai Tanácsban a tagállamok állam- és kormányfői vesznek részt, és amikor a Tanácsban megbukik egy döntés, vagy nem lehet tudni, hogy egy döntés hogyan születik meg, akkor megint csak Brüsszelre mutogatnak, ahelyett, hogy saját magukra mutogattak volna.

Tisztelt Országgyűlés! Úgy vélem, érdemes gondolkodnunk arról, hogyan lehetne az Európai Parlament szerepét erősíteni az európai döntéshozatalban, hiszen az európai parlamenti képviselőket választják az európai polgárok, ezáltal az ottani viták is talán, ha több lenne a tétjük, akkor közelebb hozhatóak lennének az európai polgárokhoz.

Summa summarum, tisztelt elnök úr, tisztelt Országgyűlés, egy tartalmas vitát folytattunk ezen a nyílt ülésen, ahol kiderült az, hogy hol lehetne erősíteni a kommunikációt az Európai Unió intézményei és az európai polgárok között. Nekünk meggyőződésünk, hogy érdemes a legfontosabb, a legégetőbb kérdéseket a nemzeti parlamentek napirendjére tűzni, és ennek eredményeképpen talán bízhatunk abban, hogy kevesebb lesz a populizmus, a páneurópai populizmus az Európai Unió tagállamaiban, és remélhetőleg ezek a viták alkalmasak lesznek arra, hogy a polgárok ne csak jobban értsék az Európai Unió működését, hanem talán jobban meg is szeressék azt.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu