DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság elnöke: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Hódmezővásárhely és térsége hagyományosan jelentősen sok szerepkört ad a mentelmi bizottságnak. Ebben az esetben is ez történt. Lázár János képviselőtársunk ellen a szentesi bíróságon keresztül érkezett egy megkeresés, ami egy becsületsértési magánvádas ügy.
A mentelmi bizottság 5 fős kisebbsége azon a véleményen volt, hogy fel kellene függeszteni a mentelmi jogot, hiszen az adott fórumon egy olyan állampolgárra tett megjegyzést, aki más fórumon nem képes az igazságát megkeresni, csak a bírósági úton, ezért nem indokolt a mentelmi jog fenntartása. A mentelmi bizottság másik fele viszont azon a véleményen volt, hogy a közszereplői magatartásba ez belefér, valamint hogy a feljelentő a parlamenti tevékenységet is zaklatta ezzel a feljelentésével. Hozzáteszem, hogy ezáltal tehát a bizottságunk azt javasolja az Országgyűlésnek 5:5 arányban - ebből 1 tartózkodás -, hogy az adott ügyben Lázár János képviselőtársunk mentelmi jogát ne függessze fel.
A közelgő, nehéz hónapokra tekintettel a mentelmi bizottság nevében azt ajánlom a képviselőtársaimnak, hogy lakossági fórumokon lehetőleg ne minősítsük választópolgárainkat, mert abból akkor igen sok peres ügy keletkezik.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés