DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! (Az elnök csenget.) A jövő évi költségvetés fő kereteiről már november végén döntött az Országgyűlés. Ez azt jelenti, hogy alapvetően a kormány javaslatának megfelelően alakultak a legfontosabb kiadási, bevételi és hiányszámok, és a legfontosabb célok érvényesülésének garanciái az elfogadott keretekben biztosítottak.

A költségvetés a felzárkózást, a foglalkoztatást és a fejlesztést szolgálja. A képviselők többsége támogatta ezeket a célokat akkor, amikor a november végi szavazásnál ezeket a kereteket meghatározta. A munka nem fejeződött be, a főösszegek változatlanul hagyása mellett a belső arányokon természetesen ebben a bizonyos második körben lehetőség van még korrigálni, változtatni.

Figyelembe véve az iméntieket, a költségvetési javaslathoz több mint 1250 módosító javaslat érkezett, melyből 470-ről fogunk a továbbiakban a mai napon döntést hozni.

A kormány a benyújtott módosító javaslatok közül ebben a második körben támogatja, amely megfelel a kormány eredeti szándékának, a benyújtott javaslatnak, így elfogadásra javasoljuk a költségvetési bizottság azon indítványát, amely az érdekegyeztető fórumok megállapodásának megfelelően tartalmazza az egyes illetményrendszerek módosulásának időpontját, az illetményalapok, illetve az illetménytábla új mértékeit, mindezeken felül rendelkezik a fejezetek költségvetésében megtervezett fejezeti államháztartási tartalék igénybevételének szabályairól is.

Támogatjuk azt a képviselői módosító indítványt, mely a normaszöveg 52. §-ának módosításával az önkormányzatok tartalékképzésének részbeni feloldását célozza,a mely így a béremelések forrásául szolgálhat. Támogatjuk azt a módosító indítványt is, mely létrehozza az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium fejezeten belül átcsoportosítással a fiatalok életkezdési támogatását, az úgynevezett babakötvényt 3,8 milliárd forint összegben, és egyúttal ezt az automatikusan túlléphető előirányzatok közé sorolja, bízva abban, hogy a számítások alapjául szolgáló számnál is több gyermek születik a következő évben Magyarországon.

Tisztelt Országgyűlés! A kormány több olyan módosító javaslat elfogadását is ajánlja, amely az önkormányzatok feladatellátásához kapcsolódik - ezek közül néhányat kiemelnék. Támogatjuk a költségvetési bizottság azon módosító javaslatát, mely jórészt a mutatószám-felmérés eredményeként felszabaduló 9,5 milliárd forintot csoportosítja át, ezáltal számottevően növekednek a támogatások az 500 fő alatti települések esetében, a bölcsődei ellátásnál, az 1500 fő alatti települések alsó tagozatos iskolai oktatásánál, a kollégiumoknál, a kedvezményes étkeztetésnél, a közművelődésnél. Mód nyílik a víz- és csatornaszolgáltatás, a tűzoltóság támogatásának emelésére, a belterületi földutak szilárd burkolattal való ellátására a fővároson túl leginkább érintett városokban is; új támogatás jelenik meg a pedagógiai szakmai szolgáltatásokra, valamint a 9. évfolyamon a gyakorlati oktatásra; a még eddig hiányzó elosztási paraméterek pótlásra kerülnek, néhány helyen az igénybevételi szabályok pontosítására született javaslat.

Elfogadásra javasoljuk továbbá azon módosító indítványt, mely a törvényjavaslat 3. számú mellékletének 15-22. pontjáig található, normatív támogatásokhoz tartozó kiegészítő szabályt módosítja úgy, hogy a 2005. év során a tanulók és a pedagógusok számára egy tizenegy számjegyből álló azonosító szám kerül kiosztásra, többek között az oktatásban részt vevők után igényelhető állami támogatások igénybevételének átláthatósága, ellenőrizhetősége érdekében.

Az óvodai ellátásban és korai fejlesztés-gondozásban részesülők azonban nem rendelkeznek még azonosító számmal, ezért e gyermekek esetében nem köthető a melléklet e pontjai szerinti támogatások igénybevétele az azonosító szám meglétéhez.

Tisztelt Országgyűlés! Kérem, hogy a kormány által támogatott módosító javaslatok elfogadásával fejezzük be a költségvetésről szóló szavazást a mai napon.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu