HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt bizottsági Elnök Úr! Én egy kicsit másképpen gondolkodom erről a napról és erről a napirendi pontról, hiszen nem sokban különbözik ez attól, amiről Eörsi Mátyás elnök úr beszélt a második vasútfejlesztési program ismertetésénél, hiszen egy olyan törvényalkotási sort vagy javaslatot kell megvitatnunk vagy beszélnünk róla, amelyet egyébként már néhány hónappal ezelőtt az Európai Bizottság elfogadott, tehát tulajdonképpen ez utánlövés vagy utánrúgás.
Emlékeztetnék arra, hogy az európai uniós csatlakozást megelőzően, a népszavazást megelőzően néhány euroszkeptikus azt állította, hogy jaj az Európai Uniónak, mert ahová a magyarok beteszik a lábukat, ott fű nem nő. Mintha az ő jóslatuk válna valóra, hiszen a nagy kibővítés, a hirtelen tíz taggal való bővülés, a 25 tagországra való létszámemelkedés, ha nem is megrogyasztotta az Európai Unió intézményrendszerét, azért ebben a menetelésben láthatóan megbotlott. Az elnök úr is sorolta, milyen jelei vannak ennek: az alkotmányos szerződés elfogadása több helyen kudarcot vallott, kudarcba fulladt, a következő évekről szóló költségvetés meghatározása, annak elfogadása most már kínosan tolódik, és egyre távolabb jutunk a megoldástól.
Azt gondolom, másfél esztendővel az uniós csatlakozásunkat követően érdemes lenne mérleget vonni, érdemes lenne a másfél év történéseiről alapos elemzést készíteni, megvizsgálni azt, hogy mit tettünk jól, és melyek azok a területek, ahol változtatnunk kéne, hiszen az Európai Unió versengő országok együttesét jelenti, ahol a kormányok versenyeznek, versengenek. El kellene jutnunk oda, hogy az a hazai belpolitikai konszenzus alapozza meg az uniós érdekképviseletünket, mely ennek a sikerét garantálhatja, és csak ez garantálhatja.
Az előbb arról szóltam, hogy az Európai Unió intézményrendszere némileg megingott a csatlakozást követően. Ebből az is következik, hogy az Európai Unió intézményrendszere, számos politikai aktivitása változásra kényszerül, tehát nagy változások előtt áll. Tegnap is arra tettem javaslatot, az európai ügyek bizottságában is mindig arra teszek javaslatot, hogy Magyarország a saját érdekeit figyelembe véve, annak fontosságát felismerve igyekezzék a változások élbolyába tartozni, igyekezzék a változásokat oly módon befolyásolni - hiszen tagságunkból következően ezt most már megtehetjük -, hogy a változások a magyar nemzet érdekeit szolgálják, helyzetünk javuljon, több forráshoz legyünk képesek jutni, és tudjunk élni azokkal a lehetőségekkel, amelyeket az európai uniós tagságunk nyújt.
(9.10)
Mert mi is az Európai Unió ki nem mondott célja? Hogy Európa minden polgára, annak a 25 országnak, amelyik jelenleg tagja az Uniónak, a szülőföldjén tudjon boldogulni, hogy ne kerüljünk olyan helyzetbe, mint a rendszerváltás előtt, hogy akár politikai okokból vagy a rendszerváltást követő években gazdasági megfontolásból kényszerüljenek Európa polgárai arra, hogy elhagyják szülőföldjüket, és más, szerencsésebb, gazdagabb országokban keressék boldogulásukat, megélhetésüket.
Óriási lehetőség az európai uniós tagság számunkra. Úgy gondolom, hogy az első másfél esztendő teljesítménye, amit a Magyar Köztársaság produkált, nem rossz. Ez nem jelenti azt, hogy nincsenek javítanivalók. Bízom abban, hogy előbb-utóbb, akár a bizottsági ülésen, akár négypárti egyeztetés során ennek a mérlegnek az elkészítésére sor kerül, és akkor talán ennek ismeretében ki tudjuk jelölni azt a közös utat, amely az uniós tagságunk sikeréhez, még nagyobb sikeréhez vezet.
Köszönöm szépen. (Taps az MDF soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés