KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt fideszes Képviselőtársaim! 2000 évvel ezelőtt, Augustus császár idejében egy betlehemi istálló szalmáján megszületett a világ Megváltója. Tiberius császár idejében a rómaiak akasztófáján, a keresztfán kivégezték ugyanezt a Megváltót. Néró császár idejétől kezdve pedig a Messiás követőit válogatott halálnemekkel irtották, irtják.

Éppen így, karácsony táján hangzott el az egyik kereskedelmi rádiócsatornán a keresztények kiirtására történő felhívás, amitől a kormány a mai napig nem határolódott el. Néró még cirkuszi oroszlánok elé vetette a keresztényeket, a XX. század Nérói vagyonelkobzásban, bebörtönzésben és koncepciós perekben látták a megsemmisítés hatékony eszközeit. De talán a XXI. század Magyarországán alkalmazott gazdasági, oktatási, intellektuális diszkrimináció a legrafináltabb és leghatékonyabb eszköz a történelem eddigi aljas módszerei közül.

(20.30)

Ráadásul Néró császár legalább a gyermekeket megkímélte, most viszont éppen a gyermekekkel szemben alkalmazzák a gazdasági, oktatási, intellektuális diszkriminációt. Akiket ugyanis ma a közoktatásban diszkriminálnak, azokat valójában a társadalomból vetik ki, hiszen a tudásalapú társadalomba már eleve bebocsátást sem nyerhetnek, és csupán azért, mert keresztények.

El kell ismerni, tényleg a kipusztítás rafinált és hatékony módját működteti a jogutódpárt. A módszer tudományos, akárcsak a jogelődpárti időkben. Ennek a XXI. századi Tajgetosznak a neve Magyarország. De maga a lassan fél évszázados folyamat is zseniálisan aljas. 1948-ban a mai kormánypárt jogelődje megfosztotta az egyházakat azoktól az alapítványi vagyonoktól, amelyekből az egyházak az oktatási és szociális feladataikat ellátták. A tulajdonfosztást azzal indokolták, hogy az oktatást és a szociális ellátást ezentúl mint állami feladatot az állam finanszírozza. Most pedig azt tapasztaljuk, hogy az egyházi fenntartású intézmények felé nem paritásos alapon folyósítják a finanszírozást. Mindezzel a kormány alapjogot, nemzetközi szerződést és hatályos törvényeket sért. Visszajutottunk a pártállami idők állapotába, a keresztények ismét hátrányos megkülönböztetésben részesülnek.

Ha ennek a diszkriminációnak a permanens fenntartásában gondolkodnak a magas uralkodó körök, akkor viszont az elkobzott alapítványi vagyonokat kellene visszajuttatni az egyházaknak, mint ahogyan ez a legtöbb, az EU-ba velünk együtt csatlakozott országban meg is történt. Vagy egyenlő finanszírozás, vagy az alapítványi vagyonok visszajuttatása, vagy marad továbbra is a hátrányos megkülönböztetés. Mert igaz ugyan, hogy nálunk az egyházat elválasztották az államtól, de ideje lenne végre az államot is elválasztani az egyháztól. Ennek a jozefinista gyakorlatnak egyszer és mindenkorra véget kellene vetni már, amikor képzetlen politikusok időről időre az egyházak belső ügyeibe avatkoznak.

Az egyházak, a keresztények az őket ért diszkriminációt mindeddig méltósággal viselték, ugyanis, ahogyan Széchenyi mondta: jobb megcsalatni, mint csalni. Egyetlen elvárásuk, hogy a történtek, a tartós és súlyos diszkrimináció után ez a diszkrimináló kormány véletlenül se tetszelegjen egy demokratikus kormány szerepkörében. Hiszen a szintén keresztényüldöző, közismerten degenerált Néró császárt sem a demokrata uralkodók között tartja számon a történelem. Ráadásul ilyen típusú diszkriminációk már a harmadik világban sem igen fordulnak elő.

A diszkriminációtól sújtott, tudományos módszerrel halálra ítélt keresztények idén, 2005 karácsonyán nagyon közel kerültek az istálló szegénységében megszületett mesterükhöz, de méltósággal viselik a diszkriminációt és a kifosztást, nem ültek fel az éhséglázadásra felhívó miniszterelnöki provokációnak sem. Hisszük, ahogyan a betlehemi istállóban a gyermek mellett ott vigyázott rá az édesanyja, úgy az egyre megalázottabb, kifosztottabb, kigúnyoltabb és egyre reménytelenebb helyzetbe kerülő nép mellett is tovább őrködik patrónája, a Magyarok Nagyasszonya.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu